sajtótájékoztató
-
MVM Koncertek – Ránki Dezső
Ránki Dezső zongoraestjével folytatódik az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat szeptember 21-én a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A nagy érdeklődéssel várt koncert első felében Beethoven művek csendülnek fel: az Esz-dúr zongoraszonáta (mely a „Quasi una fantasia” címet viseli) után részleteket hallhatnak a 6 bagatellből, majd a zeneszerző egyik korai darabját, az E-dúr szonátát tűzi műsorra a kétszeres Kossuth-díjas művész. A Beethoven darabok után is izgalmasan folytatódik a hangverseny. A korai romantika egyik legkiemelkedőbb alkotása, Schumann op. 17-es C-dúr fantáziáját hallhatja a közönség. A művet Schumann Lisztnek dedikálta, egy bonni Beethoven szobor felépítésének hozzájárulásaként.
A Zongora sorozat következő vendége a Müpában az orosz sztárzongorista, Jevgenyij Kiszin lesz november 5-én.
Az MVM Koncertek októberben a Gödöllői Nemzetközi hárfafesztivállal folytatódnak október 3-6. között olyan neves művészek fellépésével, mint Maria Graf, Joel von Lerber és Vigh Andrea. A fesztiválon a Junior Prima Díjas Farkas Mira is önálló esttel lép a közönség elé. Fiatal tehetségek bemutatkozása mellett hárfabemutató koncertet is tartanak gyerekeknek.
A koncert rendezője a Jakobi Koncert Kft.
Jegyvásárlás a Müpa és a Zeneakadémia jegypénztáraiban, a www.azongora.hu vagy a www.jakobikoncert.hu honlapon a Jegyvásárlás menüpontban.
-
Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor
Fogyasztói szemmel kell gondolkozniuk a vendéglátóhelyeknek
-
Nagy Sanyi a pandémia alatt ismerte meg igazán a barátait
Jótékony célra fordítja a gázsija egy részét
-
NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ - ÚJRAHANGOLVA
Klasszikus és különleges mozgásformák egész arzenálját vonultatja fel a XXIV. Nagy Sportágválasztó május 24–25-én. A cél: kedvet csinálni a testmozgáshoz gyermekeknek és felnőtteknek, illetve segíteni megtalálni a látogatók adottságaihoz leginkább illő sportágat. Az inspiráló környezetről olimpiai bajnokok gondoskodnak majd, akikkel együtt sportolhatnak a látogatók. Üde színfolt az esemény kísérőprogramja, a Nagy Hangszerválasztó, ahol a közös örömzenélésé a főszerep.
A Nagy Sportágválasztónak otthont adó Merkapt Sportközpont óriási, 5,5 hektáros területét évszakról évszakra 20 000 ember veszi birtokba, hogy belekóstoljon a legkülönfélébb sportágak világába profi edzők segítségével. Ennél jobb alkalom nem kínálkozik hazánkban arra, hogy kicsik és nagyok rábukkanjanak a nekik való sportágra, amit aztán rendszeresen űzhetnek.
A Sportágválasztó egyúttal remek lehetőség arra, hogy azok a sportágak is reflektorfénybe kerüljenek, amelyekről ritkán hallani a médiában. Ez különösen azért fontos, mert köztük rengeteg olyat találunk, amelyben világszinten jeleskednek a magyarok, és ahol a utánpótlás kulcskérdés.
Az esemény helyszínein bemutatókra és nyílt edzésekre kerül sor, hivatásos sportolók és edzők részvételével. A Sportágválasztón számos olimpiai, világ- és Európa-bajnok is megfordul majd, akikkel az érdeklődők szót válthatnak személyesen, és egy kis barátságos közös sportolásra is lehetőség nyílik.
Ezúttal nemcsak a zenés sportágak helyszínein mozoghatnak ritmusra a látogatók: idén a Nagy Hangszerválasztó a kísérőrendezvény, ahol a Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan hangszerek óriási választékát fedezheti fel minden látogató. A muzsikálás ízére zenetanárok segítségével érezhetnek rá az érdeklődők, hogy később a maguk örömére, egyénileg folytathassák zenei tanulmányaikat.
A Budapesti Nagy Sportágválasztóra május 24–25-én kerül sor, a Merkapt Sportközpontban (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a), 9:00 és 17:00 óra között.
A rendezvény első napján, pénteken délelőtt a pedagógusok kíséretében érkező óvodai és iskolai csoportokat várjuk szeretettel, 14:00 órától azonban már mindenki számára nyitott az rendezvény. A szombati nap a nagyközönségé és a családoké.
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.sportagvalaszto.hu weboldalon lehet, ahol minden információ megtalálható az eseményről, beleértve a programokat és az olimpikonok érkezésének időpontjait is.
Facebook oldal: www.facebook.com/sportagvalaszto/
Facebook esemény: www.facebook.com/events/399051390655756
-
Nagycsaládosok fürdőszobáit segítik felújítani
Összefogott a RAVAK és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete
-
Nagyobb a baj, mint bármikor, ez az összefogás ideje
A koronavírus-járvány idején most nagyobb a baj, mint eddig bármikor, ezért a mostani időszak az összefogás, az összekapaszkodás ideje - mondta a köztársasági elnök felesége újságírók előtt kedden Budapesten.
Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért
Stratégiai megállapodást írt alá az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank
Nehéz sorsú kisiskolásoknak segít a Gyermekmentő Szolgálat és az E.ON
A 2020-as év rendhagyó volt, mindenki számára. Rengeteg új, ismeretlen dolgot kellett megtapasztalnunk, megtanulnunk és megszoknunk, gyereknek és felnőttnek egyaránt.
Nem Áprilisi Tréfa: Segíts TE is, hogy éhes gyomorba kerüljön a Pizza!
A Pizza D’Oro sajtótájékoztatón jelentette be, hogy április 8. és 12. között 1000 darab kézműves pizzával kedveskednek a rászorulóknak. A jótékonysági akcióval szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy ne csak karácsonykor adományozzanak, mert akiknek nélkülöznie kell, azok többnyire egész évben éhesek.
Hétfőn délután Nem Április Tréfa címmel tartott sajtótájékoztató szervezője a Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány, mely a Magyarországon működő alapítványok, egyesületek összefogását, működésüket, munkájukat közös és egységes platformon segíti.
A CS.A.K Alapítvány az eseményen részletesen beszámolt egy jövő héten induló projektjükről, melynek keretében több megbízható civil szervezetet tudnak segíteni a Pizza D’Oro által felajánlott 1000 darab pizzával.
Sedlák Gergő, a Pizza D'Oro cégtulajdonosa a sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarországon az emberek többsége csak karácsonykor gondol a rászorulókra, de ezzel a misszióval úgy gondolja követőkre talál, akik év közben is tudnak segíteni !
Mint fogalmazott, most első ízben csinálnak ilyen missziót, mert most talált rá arra a szervezetre, amely felügyeli és szívvel lélekkel végig kíséri az adományának útját!
A Pizza D’ Oro kézműves pizzái megbízható civil szervezetek és a hétköznapi emberek jó szándéka által kerülnek olyan emberekhez, akiknek az éhség a mindennapjaik részévé vált.
Sedlák Gergő cégtulajdonos ezzel a misszióval ösztönözni is szeretné azokat a magán személyeket és cégeket, akik megtehetik, hogy a szeretet ünnepén kívül is tegyenek a rászorulókért!
Pintér Ferenc, az V. kerületi Andreas Bistro tulajdonosa ismertette,hogy a Pizza D’Oro által felajánlott pizzákat a 8-12-ei napokon 17 óra és 21 óra között fogyasztó vendégek ajándékba kapják, amit saját belátásuk szerint adhatnak oda rászorulónak. Továbbá bárki „befizetheti” a környezetében rászoruló személyt, családot , mindösszesen a saját neve és a rászoruló neve szükséges. A befizetett összeggel a CS.A.K Alapítvány munkáját segítik, a pizzát a Pizza D’ Oro biztosítja. A rászoruló személyesen veheti át a frissen kisütött pizzát az egyeztetett időpontban.
A sajtótájékoztatón minden megjelent újságíró, sajtó munkatárs megkóstolhatta a prémium minőségű kézműves pizzákat, és az akció kezdetét szimbolizálva kapott mindenki 1-1 pizzát, amit odaadhattak egy rászorulónak.
A CS.A.K Alapítvány létrehozója s egyben elnöke Pálfalvi Petra, elmondta, hogy A Pizza D’ ORO pizzái a megbízható Velencei – Tó környéki Nagycsaládosokért alapítvány több mint 250 nagycsaládoshoz is eljut. Fontos számára, hogy a cég tulajdonosok bizalmát visszaépítse a társadalmi szerepvállalás terén, és a cég működésének része legyen a felelős társadalmi szerepvállalás, ezzel példát mutat és értéket teremt a vállalati szférában!
Nem csillapodik a magyarok utazási vágya
Lassan szeptemberre is betelnek a szervezett utak
Nem kell védettségi igazolvány a szabadulószobákban
A kézfertőtlenítés és a maszk viszont kötelező
Nem mindegy, hogyan étkezünk várandósság előtt
Amit nem tudtál a tudatos gyermekvállalásról
Nem mindig a drága matrac a legjobb matrac
Életünk egyharmadát alvással töltjük, estéink minősége pedig alapjaiban határozza meg a hétköznapjainkat, egészségi állapotunkat, és az általános közérzetünket is.
Nem muszáj kivárni januárig az ingatlanvásárlással
A magyar kormány által bejelentett új otthonteremtési kedvezmények miatt még azok is kivárnak januárig az ingatlanvásárlással, akikre várhatóan nem is vonatkoznak majd az engedmények.
Nem szűnik meg, csak átalakul az értékbecslői szakma
A Pénzügyminisztérium rendeletmódosításának értelmében a jövőben lehetségessé válik a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslés, de a lakásérték 80 százaléka helyett annak 60 százalékáig lehet majd eladósodni vele.
Nem vettek fel egyetemre?
Ne keseredj el, inkább tanulj szakmát!
Nemzet Szépe: megvan a 10 legszebb lány
Rendkívül nehéz dolga volt idén a Nemzet Szépe zsűrijének a verseny előválogatóján, ahol több száz jelentkező közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket.
Nemzetközi Díjlovas Világkupa és Lovasterápiás Verseny
A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2021. október 1-3. között, immáron tizenhetedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.
Nemzetközi toplistákon a hazai lemezek - szeptemberben is
Szeptember 1-jén tették közzé a nemzetközi világzenei toplisták eredményét, így a World Music Charts Europe és a Transglobal World Music Charts listáját is.
A 27 országból származó, összesen 50 európai világzenei szakember által válogatott WMCE nemzetközi toplistán második lett Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma, 6. helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című lemeze – mindkettő a Fonó kiadványa – 7. helyen pedig a Meszecsinka Állj bele a mélybe! (Narrator Record/CPL Music kiadványa) szerepel
A Transglobal World Music Charts összesen 56, a világ 32 országából származó világzenei szakemberének döntése alapján szintén több hazai lemez kapott előkelő helyet a pontozásos listán. Így Boban Markovic zenekarának MRAK című lemeze a 4., Lajkó Félix és a VOLOSI albuma a 9. helyen, frissen került fel a listára a 16. helyen a Parno Graszt Már nem szédülök című lemeze, valamint Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi Népzene Kostelekről című albuma, ami a 39. helyen szerepel – mind a négy a Fonó kiadványa. További hazai lemezsiker a Söndörgő szerzői kiadásban megjelent albuma, amely a 28. helyen került fel a listára, valamint a Meszecsinka fent nevezett albuma, amely a 31. helyre került.
Az elmúlt hónapokban nagy sikereket értek el a hazai kiadású albumok a nemzetközi listákon: augusztusban a Fonó két lemeze vezette a WMCE listáját, a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáján tízből négy jelenleg is magyar kiadású lemez, ahogyan a Transglobal World Music Charts is hónapok óta előkelő helyen listázza a hazai kiadású világzenei és autentikus népzenei albumokat.
A toplisták ezen a linken érhetők el:
http://www.transglobalwmc.com/category/charts/monthly-charts/
http://www.wmce.de és https://www.facebook.com/worldmusicchartseurope/
https://worldmusic.org.rs/2019/07/01/balkan-world-music-chart-the-second-quarter-2019/
A Fonó zenéi ezen a linken érhetők el: http://webbolt.fono.hu/
valamint a kiadó youtube csatornáján: https://www.youtube.com/user/musicfromfono/videos
Nevelőszülőket keres a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nevelőszülői csoportja
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es körzetében, nevelőszülői feladatokra.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

