Kerületi Újság hirdetési lehetőségek


Lassan szeptemberre is betelnek a szervezett utak

Az ukrajnai háború, az egész Európát sújtó infláció és a koronavírus-járvány külön-külön és egyben sem tartja vissza a magyarok többségét attól, hogy utazzanak. Zsebők Tamás, a 2021-ben az év utazási irodájának választott Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője közölte, a belföldi és külföldi turizmus egyaránt olyan kiemelkedő számokat produkál idén nyáron, ami még a szakértőket is meglepte. Mint mondta, a szeptemberre, októberre és novemberre szervezett utakra tízszer akkora az érdeklődés, mint tavaly ilyenkor volt.

Nehezen indult az év a turizmus szempontjából, hiszen a szomszédban kitört fegyveres konfliktus miatt óriási volt a bizonytalanság, a családok behúzták a vészféket és türelmesen várták, mi fog történni. A foglalási számokat és a vendégéjszakákat elnézve viszont ez a félelem már a múlté, és nyárra a járvány előtti szintre pattant vissza az utazási kedv.
Az iroda munkatársai  hetek óta nap mint nap túlóráznak annak érdekében, hogy a keresletet biztonságosan és megfelelő minőségben ki tudják szolgálni. Bizakodóak voltak a szezont megelőzően, de ezt a pörgést senki nem látta előre.
„Égnek a vonalak, és még csak most jön majd az augusztusi nagy dömping, amikor köztudottan rengetegen mennek el még nyaralni. Ebben az időszakban főleg a családok, a nagyszülők az unokákkal, a baráti társaságok mennek vízpartra kikapcsolódni. Ahogy a tömegturizmus alábbhagy, az emberek inkább a kulturális, körutazós programokat keresik szeptembertől, és már most nagyon erős az érdeklődés ezek iránt is”.
2020 szeptembere után a határzárak és egyéb országspecifikus korlátozások miatt minimálisra csökkent az érdeklődés a külföldi utazások iránt, majd tavaly még ha fenntartásokkal is, de többen mertek lekötni őszi kirándulásokat akár a határon túlra is. Idén viszont valóságos robbanás mutatkozik a keresletben, a jelentkezések aránya megtízszereződött már most az őszi turnusokra.

Szicília, Andalúzia és Korzika is népszerű idén ősszel

Zsebők Tamás kifejtette, ősszel erősödik az az utazóközönség, amely idegenvezetőkkel szeretne különböző programokon részt venni a világ legkülönbözőbb tájain, lehetőleg 35-40 Celsius-foknál kellemesebb időben. Ilyen téren a szeptember a legerősebb, de ahogy a klímaváltozás miatt kitolódnak az évszakok, a csúcsidőszak is eltolódik októberre.
„Jelentős változás, hogy amit eddig szeptemberre szerveztünk, azt már szervezzük októberre is, amit eddig csak októberre terveztünk, azt már tervezzük novemberre is. Időben csúszik tehát az őszi szezon is, ami egyúttal azt is jelenti, hogy több időpontban több programlehetősége van az utazni vágyóknak az év utolsó negyedévében is” – mutatott rá az utazási szakértő.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.