sajtótájékoztató
-
Öltözői titkok Csécsei Zoltán futópados világrekordertől
A Nagy Sportágválasztó aktuális interjújából egy különleges futót ismerhetünk meg, aki amatőr versenyzőként írta be nevét a Guinness Rekordok Könyvébe és a szívünkbe egyaránt.
-
Online premier: ingyenesen nézhető meg a díjnyertes film
Filmfesztiválok sztárja volt A nyaklánc című alkotás.
Már Magyarországon is látható Goztola Kristina és Halmi Péter A nyaklánc (Le Collier) című alkotása, mely a tavalyi évben több díjat is elnyert Indiában, Svédországban és Los Angelesben.
Goztola Kristina több, mint 70 nemzetközi filmben forgatott, olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Jason Clarke vagy Rosamund Pike. A nyaklánc (Le Collier) című filmben nyújtott alakításáért „Inspiráló Színésznő” elismerést kapott a Los Angeles Film Awards-tól. A kisjátékfilmet elsőként a Bangalore Rövidfilm Fesztiválon vetítették le tavaly júniusban Indiában. Európában először a Rome Prisma Independent Film Awards-on láthatta a közönség július elején, majd néhány nap múlva a Sweden Film Awards-on is bemutatták, ahol díjazták a film képi világát. Ezt követően az Indo Global International Film Festival-on kisjátékfilm kategóriában elhozta a legjobb rendezésért járó díjat és a zsűri különdíját is.
Nehezített forgatási időszak, aztán jött a pandémia
A francia-magyar kisjátékfilmet tavaly januárban és februárban forgatták Párizsban. A film rendezője Halmi Péter volt, aki elmondta, hogy különösen nehéz forgatási időszak volt ez az életében.
„Akkor még csak sejtettük, hogy lesz valami gond a világban, de nekünk a párizsi közlekedési sztrájk már akkor megnehezítette a helyzetünket. Február végén végeztünk a forgatással és épp küldtük volna Rómába a filmet az utómunkára, amikor megérkezett a pandémia. Furcsa helyzetben találtuk magunkat, de úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat. Egy kicsit még örültem is neki, mert nagyon erős volt a rendezői koncepcióm, így nem kellett küzdenem senkivel” – mesélte Halmi Péter, akinek ez volt az első francia rendezése és akit a Rome Prisma Awards „mélyen filmes vizualitásban gondolkodó rendező” jelzővel illetett.
Párizsi vak zenész barátjuk segített a karakter megformálásában
A filmet francia stábbal és színészekkel forgatták a Montparnasse-on és környékén.
„A történet szerint Maia, egy gyönyörű olasz nő Párizsba érkezik. Esténként felolvas Michelnek, egy vak öreg úrnak. Maia megtudja, hogy a férfi egy sokat érő nyakéket rejteget. A lány az ékszer megszállottja lesz. A film Maia belső, tudat alatti vívódását mutatja be” – mesélte a történetről Goztola Kristina, aki egy plusz érdekességet is elárult a filmről.
„Egy sikeres francia vak zeneművész Montparnasse-i, többszintes apartmanjában forgattunk, melynek alsó részében egy világszínvonalú hangstúdió is helyet kapott. Azonban szembeötlő volt, hogy a felső szinteken az elegancia mellett, mély puritanizmus uralkodik, mint például: nem voltak képek a falon. Jean-Philippe viszont megdöbbentően magabiztosan közlekedett a lépcsőn az emeletek között. Ő segített abban, hogy a vak embert játszó színész mozgása és reakciói hitelesek legyenek a filmben. A jótanácsai mellett hatalmas optimizmust és életigenlést kaptunk tőle” – tette hozzá Kristina.
Online világpremier
A nyaklánc (Le Collier) francia nyelven, magyar felirattal, ingyenesen látható az interneten. -
Online tanfolyamok, ha érdekel az informatika világa
Továbbra is hatalmas a kereslet az informatikusokra. Az elmúlt évben rendszeresen lehet értesülni a sajtóból, hogy Magyarországon mekkora hiány van az informatikai szakemberekből, még a rendkívüli kereseti lehetőség ellenére is több tízezer képzett fejlesztőt, rendszergazdát is elbírna a piac.
-
Online üzleti valóságshowt készít Máté Krisztina
Producerként vesz részt az Ecommerce Revolution című online üzleti valóságshow készítésében Máté Krisztina.
-
Operettgálával az erdőtűz megfékezéséért

Ég a Föld tüdeje! címmel tart jótékonysági operettgálát a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház augusztus 31-én szombaton.
Mérhetetlen tehetetlenséggel és szomorúsággal figyeljük nap, mint nap azokat az eseményeket, amelyek ugyan tőlünk távol, de mégis bennünket is érintő módon - tragikusan közel történnek hozzánk számos kontinensen.
"Tevékenyen nem tudunk segíteni, a tűzvonalban ott lenni az Amazonasnál, s talán nem is lenne annyira hasznos, mint az az anyagi segítség, amit a világon összefogó emberek nyújtani tudnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy az évadzáró Operett Gálánk teljes nyereségét felajánljuk egy olyan elismert és hihetetlen elkötelezettséggel küzdő szervezetnek, amely nagyon sokat tesz a pusztulás megállításáért, a károk helyreállításáért" - mondta Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház igazgatója.
A Budapesti Showszínház művészei és a Budai Szabadtéri Színház teljes odaadással és egyetértésben döntött a felajánlásról, s bíznak abban, hogy egy picit ők is tenni tudnak azért, hogy megállítsák azokat a borzalmakat, melyek élővilágunkat egyre jobban veszélyeztetik.
A jótékonysági gálán olyan művészek lépnek fel, mint Csonka András, Kalocsai Zsuzsa, Simon Boglárka, Szabó Noémi, Debrei Zsuzsanna, Kovács Beáta, Jenei Gábor, Bot Gábor, és Kovács Szilárd.

-
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tartott közérdekű témákban. Videó a folytatásban.
-
Orbán Viktor: 2023-ban védekezni fogunk, de a nagy céljainkat nem adjuk fel
Jelentette ki a miniszterelnök a 2023-as év céljairól szólva a Kormányinfó keretében tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
-
Óriási előrelépés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztésében
Új COVID-19 immunológiai diagnosztikát mutattak be
A CMC Déli Klinika szoros együttműködésben a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel kifejlesztette a hazai páciensekre hitelesített, megbízható, pontos és költséghatékony koronavírus immunológiai diagnosztikát.
Mindez jelentős előre lépést jelent, hiszen lényegesen pontosabb a jelenleg forgalomban lévő eszközöknél és megalapozza a lehető leghatékonyabb hazai gyártású vakcina kifejlesztését is – jelentette be Prof. Kásler Miklós Miniszter és Dr. Müller Cecília Országos Tisztifőorvos.
Az új koronavírus fertőzés elleni védekezés, a hatásos oltóanyag fejlesztés, valamint a betegség eredményes kezelése kapcsán is alapvető fontosságú, hogy megismerhetőek legyenek a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai sajátosságai, pontosan (számszerűen) mérni lehessen a szervezetükben a fertőzés hatására kialakult ellenanyagok mennyiségét és dinamikáját.
Mindezek mellett az új hazai fejlesztésű diagnosztikai eszköz két szempontból is óriási lehetőséget jelent:- lehetővé teszi a pontos ellenanyag szint meghatározásokat és így meghatározható, hogy milyen immunológiai választ kell elérni az oltóanyag beadását követően annak érdekében, hogy biztosak lehessünk az oltás hatásosságában
- mivel a hazai vírustörzsek felhasználásával fejlesztették, így alkalmazásával megcélozható a magyar emberek számára leghatékonyabb oltóanyag kifejlesztése, gyártása.
Áttörés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztéséhez és szakszerű segítség a vállalatoknak
A CMC Déli Klinikán elvégzett, minőségbiztosított vizsgálatokat a WHO nemzetközi protokollja alapján egy személyre szabott rizikófelméréssel is kiegészítik annak érdekében, hogy minél több információ álljon rendelkezésre a hazai páciensek egyéni rizikófaktorai, kórelőzményei és a vírus fertőzéssel kapcsolatban kialakuló védelmük (ellenanyag termelésük) kapcsán.A klinika vállalatok számára is kidolgozott egy speciális programot, amelynek keretein belül egy Komplex Pandémiás Intézkedési Tervvel segítik a stabil működést. Kimagasló ár-érték arányú megoldásokat javasolnak a munkahelyi fertőzésveszély minimalizálására és a potenciális járványgócok kialakulásának csökkentésére.
„A program az újraindulás, illetve a megváltozott munkafolyamatok, munkakörülmények kapcsán nemcsak a Munkavédelmi Törvény által előírt kockázatértékeléshez tud szakszerű segítséget biztosítani, hanem a munkavállalói rizikófaktorok felmérésével segít a szükséges szűrővizsgálatok illetve későbbiekben a vakcina program költséghatékony lebonyolításában is” – mondta Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója.
Mivel az utóbbi időszakban a korlátozó intézkedések feloldásával ismét növekedni kezdett Európában a koronavírusos esetek és a munkahelyi fertőzések száma, így a hatásos vakcina hazai elérhetőségéig érdemes komolyan venni a védekezést, illetve felkészülni a további fertőzések megakadályozására, a vállalati fertőzőgócok kialakulásának a minimalizálására.

-
Összefogás a gyermekbénulás túlélőiért!
A gyermekbénulás, vagyis a poliomyelitis, egy vírusos betegség, amely elsősorban az idegrendszert érinti és a mai napig jelentős nyomot hagyott az emberiség történetében. Erről a fontos és sokakat érintő témáról beszélgettünk a Magyar Polio Alapítvány elnökével, Kertész Tamással és az alapítvány kurátorával, Schweitzer Klárával, akik szintén a gyermekbénulásos betegség elszenvedői.
-
Összefogtak a sztárok a leukémiás kisfiúért
Súlyos betegségben szenved a 14 éves focista, Vietorisz Áron. Karácsony másnapján közölték a szörnyű hírt a családdal: az orvosok leukémiát diagnosztizáltak. A Debrecen DLA U14-es csapatát erősítő kisfiú gyógyulásáért összefogtak a magyar sztárok. Jótékonysági álarcosbálon gyűjtenek pénzt Áron felépüléséért. LL Junior, Varga Viktor, Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie”, Antonyo, Mardoll és Burai Krisztián is fellép a Vietorisz Áron tiszteletére rendezett gálaeseményen.
Vietorisz Áron két hónappal ezelőtt tudta meg, hogy súlyos betegségben szenved. Édesapja a DVSC-től kért segítséget, hiszen a kisfiú betegsége miatt elvesztette a munkáját, ugyanis 24 órában Áron mellett van.
„Nagyfiunk, Áron december elején megbetegedett, vírusos torokgyulladása lett. Ezt kezelték, de a láz csak nem múlt el, ezért vérvételre küldték. Ott kiderült, hogy alacsony a fehérvérsejtszáma. Ezután kerültünk a hematológiára, ahol vírusfertőzésre gyanakodtak, sűrű kontroll alatt tartották. Állapota nem javult, emiatt csontvelő-biopsziát végeztek, nem sokkal később egyértelművé vált, hogy Áron leukémiás. Aznap el is kezdték kezelni, és azóta is kemoterápián van”- mondta el korábban a fiú édesapja.
A négytagú család Debrecenben él albérletben, egy kis panellakásban. A szülőknek márciusig meg kell teremteniük a lakásban a steril körülményeket, hogy Áron hazatérhessen a kezelések után. Ez az átalakítás komoly anyagi megterheléssel jár, hiszen az édesapa elvesztette a munkáját, így a család segítségre szorul. A magyar zenészek, táncosok, előadóművészek, énekesek és DJ-k egy emberként fogtak össze Vietorisz Áron gyógyulásáért és egy jótékonysági gálaeseményen gyűjtenek a kisfiú családjának.„Szociálisan érzékeny vagyok, mióta az eszemet tudom! Hiszek a Jó Istenben és a gyerekek ártatlanságában. Azt gondolom, hogy felelős vagyok azokért a dalokért, amiket előadok. Mint magyar állampolgár, kötelességemnek érzem, hogy segítsek a rászorulóknak. Mint közszereplő, duplán annyira kötelességemnek érzem mindezt. Mint művész, örülök, hogy felhívhatom a figyelmet a fontos ügyekre” – mondta el LL Junior, akinek számos előadóművész követi példáját és a jó ügy érdekében állnak színpadra. „Február 28-án a Story Budapestben mindannyian Áron gyógyulásáért zenélünk, táncolunk és énekelünk. Az esemény teljes bevételét felajánljuk az ő gyógyulásáért” – mondta el Antonyo, aki Lauerhez és Jabin Petihez hasonlóan aznap este a jó ügy érdekében áll be a DJ pult mögé.
A rendezvényen Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie”, Sáfrány Emese Aleska, Varga Viktor, Mardoll és Burai Krisztián is fellép. Áron édesanyja, Vietorisz Zsuzsa elmondta, hogy nagyon hálás az előadóknak és hozzátette: fia jelenleg nem érintkezhet a külvilággal, ugyanis a kezelések miatt fennáll a fertőzés kockázata. „Áronom jelenleg bent fekszik az onkológián, mert a kemótól egyre rosszabb lett a vérképe. Sokszor kap vért, meg thrombocytát. Nagyon kell vigyázni, mert a fertőzéseket ilyenkor sajnos nagyon könnyen összeszedheti. Elég fáradékony a kezelések miatt”- mondta el Áron édesanyja. A rendezvény szervezői a jegyeladásokból befolyt összeget Vietorisz Ároncsaládjának ajánlják fel, valamint a megbízható civilszervezeteket összefogó CS.A.K. Alapítvànyon keresztül egy gyűjtést is elindítottak a kisfiú családjának.Ha te is szeretnél segíteni, akár 100 forinttal is, akkor adományodat erre a számlaszámra küldd el:
10300002-10665868-49020016 MKB Bank
Közlemény rovatba írd bele: 28y28k Áron
-
Osztálykirándulás ajándékba

A Világjáró Utazási Magazin 2019 tavaszától utaztatási programot indít a fiatalok környezettudatosságának fejlesztésére. Általános és középiskolás osztályok jelentkezését várják, akik egy ausztriai, valamint belföldi osztálykirándulásokat nyerhetnek.
A Legyél te is Világjáró! pályázati projekt célja, hogy a fiatal korosztály ne csak az iskolapadban ülve tanuljon a környezettudatosságról, a környezetismeretről és környezetvédelemről. Az utazás segíti a különböző kultúrák elfogadását, megértését, javítja a tájékozódási képességeket, növeli az önbizalmat, a valódi élmények iránti igényt.
Az általános és középiskolás diákok (osztályok) egy ausztriai osztálykirándulást nyerhetnek, melynek költségeit a Világjáró Magazin és kiemelt szakmai partnerei állják. A pályázó osztályközösségek további belföldi utazásokat, programlehetőségeket, belépőket és egyéb értékes ajándékokat nyernek.
Cél: 12 – 18 év közötti fiatalok iskolai, csoportos utaztatása. Az iskolákkal, tantestületekkel, nevelőkkel együttműködve a diákok életre szóló élményt kapnak. Felkészült idegenvezetővel utazva tartalmas ismeretanyagra tehetnek szert. Már maga a pályázati munka, a felkészülés is ezt a célt szolgálja, szórakoztató és érdekes feladattal.
Regisztráció és a pályázatok beküldésének határideje: 2019. MÁRCIUS 22.
Eredményhirdetés: 2019. április 15.
Bővebb információ: vjm.hu -
Öt érv a nyugdíjas szövetkezetek mellett, amit mindenkinek érdemes ismerni!
A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra.
-
Öt jótanács grillezéshez
Hogyan süssünk jól?
-
Ötödszörre is közönségkedvenc a Téli Sportágválasztó
Idén is ezrek voltak kíváncsiak a Téli Sportágválasztó aktivitásra buzdító hétvégi programjaira, amelyekre január 19-én került sor a Vasas Jégcentrumban. A látogatók 21 téli mozgásformát próbálhattak ki bajnokok társaságában, színvonalas sportbemutatókat láthattak, végigizgulhatták a Média Kupát, és ráadásként egy profi jégkorongmeccsen is szurkolhattak.

A Jégpalotában 3600 m²-nyi területen ismerkedhettek kicsik és nagyok a téli sportokkal, amelyek között a jégkorong, a jégtánc, a műkorcsolya, a rövidpályás gyorskorcsolya, a curling, a szánkózás, a fakutyázás, az alpesi sí és a snowboardozás is megtalálható volt.
A rendezvényen sztársportolók sorával találkozhattak a sportbarátok, többek között jelen volt Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, Valkai Ágnes világbajnok vízilabdázó, Medveczky Erika ötszörös világbajnok kajakozó, Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst- és bronzérmes vívó, Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó, Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett síelő, a Magyar Sí Szövetség elnöke, Knoch Viktor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Szuper Levente sokszoros válogatott jégkorongozó, dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
A Téli Sportágválasztó Média Kupáján öt, sportolókból és médiásokból álló csapat mérte össze az erejét: a sportolók (Medveczky Erika, dr. Kiss Gergely és Szuper Levente) mellett az OCRSport.hu, a TV2 Akadémia és az M4 Sport Szabadidősport Magazin munkatársai versengtek. A csapatok curling, szárazföldi jégkorongkapura lövés és korongtorony-építés, illetve asztali jégkorong számokban vetélkedtek egymással. A vándorkupát végül az OCRSport.hu csapata vehette át.
A Téli Sportágválasztó egy akciódús profi jégkorongmérkőzéssel zárult: a Vasas és a Gyergyószentmiklós összecsapása az előbbi csapat győzelmét hozta.
A téli sportok mellett a fitnesz világába is kirándulhattak a látogatók, akik a rendezvény alatt díjmentesen vehették igénybe a Victory Fitness Jégpalota edzőtermi szolgáltatásait.
Szeretettel várunk mindenkit a tavaszi Nagy Sportágválasztón is, május 24–25-én!
-
Ötpróba 2018.
2017 áprilisában indult útjára újra az immár négy évtizedes múltra visszatekintő patinás szabadidősport-mozgalom, az Ötpróba. Az azóta eltelt időszakban több mint 70 eseményen 15 ezren gyűjtötték a kilométereket és az Ötpróba-pontokat futva, kerékpározva, kajak-kenuzva, úszva, vagy túrázva. A Szilveszteri Vizesgálával búcsúztatott 2017-es esztendő rendkívül tartalmasnak bizonyult – majdnem annyira, mint amennyire az idei ígérkezik.
-
Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet
Megoszlik a bringások elektromos kerékpárokról alkotott véleménye, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt.
-
Ötvenen felül is tehetünk azért, hogy sokáig fittek maradjunk
A nordic walkingtól a gyógyteákig számos módon hozhatjuk formába magunkat.
-
Óvatos emelkedés indult az újranyitással az ingatlanpiacon
Az elmúlt bő egy évben végletekben működött az ingatlanpiac: volt, hogy teljesen megállt, de voltak olyan időszakok is, amikor rekordok dőltek meg.
-
Óvatosan szépülnek a magyar nők
A magyar nők egyre inkább a természetes szépségük kiemelésére törekednek.
-
Palkovics: Már látszódnak az eredmények
A kormány évek óta a magyar gazdasági versenyképesség kulcsának tartja az egészséggazdaságot, és már látszanak az egészségiparba fektetett kormányzati források eredményei – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt hétfőn Budapesten.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

