Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar kormány által bejelentett új otthonteremtési kedvezmények miatt még azok is kivárnak januárig az ingatlanvásárlással, akikre várhatóan nem is vonatkoznak majd az engedmények.

Jövő év elején jelentős keresletnövekedés jelenhet meg a piacon, ami a lakásárakat is megdobhatja. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint érdemes előszerződnie azoknak, akik már most kinézték maguknak a megfelelő otthont, hiszen így egyrészt elkerülhetik a jósolt áremelkedést, másrészt ha januárban véglegesítik a papírokat, ugyanúgy élhetnek majd a támogatásokkal.

A 2015-ben indított otthonteremtési program 2021. január 1-jétől új elemekkel bővül. A kormány tájékoztatása alapján a gyermekes családok lakásfelújítási költségeinek egy részét átvállalja az állam, az új építésű otthonok vásárlásánál 5 százalékra csökken az áfa, valamint a CSOK lehetőségével élő családok visszaigényelhetik az áfát és illetékmentességet is igénybe vehetnek.

A bejelentések hatására egyfajta megtorpanás volt érezhető az ingatlanpiacon, ugyanis a legtöbben inkább kivárnak januárig, hogy élhessenek az új támogatásokkal is.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint ugyan az emberek továbbra is nézelődnek, érdeklődnek, végleges döntést nem szeretnének hozni még akkor sem, ha már kinézték a számukra legmegfelelőbb lakást.
„Most csend van, de a belengetett kedvezmények egyértelmű keresletnövekedést fognak eredményezni januártól az ingatlanpiacon, ez pedig vélhetően az árakat is emeli majd. Kifejezetten igaz ez az újépítésű lakásokra, ahol a beruházók meg szeretnék nyerni a kedvezmények bizonyos hányadát” – értékelt a szakember.
Mint mondta, éppen a várható áremelkedés miatt érdemes előszerződést kötnie már most azoknak, akik biztosak abban, hogy meg akarják venni a kiválasztott ingatlant.
„Tapasztalataink szerint sokan már most kinézték álmaik otthonát, de inkább kivárnak jövő évig, hogy igénybe tudják venni a támogatásokat. Azt viszont kevesebben tudják, hogy érdemes előszerződést kötni, hiszen így még relatíve nyomottabb áron üthetik nyélbe az üzletet, és mivel a végleges adásvételi szerződést csak januárban írják alá, ugyanúgy élhetnek majd a kedvezményekkel” – tette hozzá.

Gadanecz Zoltán arról is beszélt, az előszerződésnek is vannak kritériumai. Ügyvédi ellenjegyzéssel adásvételnek minősül, ugyanakkor nem megy be a földhivatalba. Megegyezés szerint a vevő pénzt is adhat át az eladónak, és a két fél arról is megállapodhat, mikor véglegesítik a szerződést.
Azt is megjegyezte, jellemzően azok sem vásárolnak most ingatlant, akikre egyáltalán nem is vonatkoznak a jövő évtől érvényes támogatások. Mindenki kivár, hátha ő is beleesik majd valamilyen formában a kedvezményezettek körébe.

Mindent összegezve a szakember leszögezte, a kormány szándéka egyértelműen a gazdaságélénkítés, hiszen az építőipar az összes ágazatot magával húzza. A lakásfelújítási programmal például fehéríthetik is a gazdaságot, amiből újabb adóbevételek származhatnak, ezzel két legyet ütnek egy csapásra. Ez egy bevált trükk, amivel a visszaesett keresletet fel lehet élénkíteni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.