Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Csütörtök délutántól korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar-szlovén határon a két ország állampolgárai.
A járvány nyugvópontra érkezett, amit az is igazol, hogy nem történtek jelentős változások a járványügyi adatokban az elmúlt huszonnégy órában - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online...
A 3-as, a 62-es és a 62A villamos helyett pótlóbusz közlekedik az Örs vezér tere és a Bosnyák tér között baleset miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd reggel a Facebook-oldalán.
Magyarország más országoknál rövidebb szükségállapottal és eredményes intézkedésekkel ellenőrzés alatt tudta tartani a koronavírus-járványt, elkerülte a tömeges megbetegedéseket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a német Die Welt online felületén csütörtökön megjelent interjúban.
Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, a változások a vonaton utazók nagyjából 4 százalékát érintik - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Jövő év júliusától kizárólag olyan új tervezésű személy- és teherautó hozható forgalomba az Európai Unió területén, amelyet a gyártó felszerelt egy új biztonságtechnikai eszközzel, az intelligens sebességszabályozó (ISA) rendszerrel – adta hírül a rendőrség balesetmegelőzési oldala.
A nemzeti konzultáció kérdőívén tizenhárom kérdés lesz - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán.
Egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer két kiszerelésének több gyártási tételét is kivonta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a főigazgató határozat szerint.
Az Európai Unió ajánlásai alapján rendeletet hozott a kormány, mely szerint, ha az utazás a koronavírus világjárvány miatt marad el, akkor a befizetett összegről az utazásszervező utalványt ajánlhat fel. Az utalvány elfogadásáról az utazó 15 napon belül dönthet, ha nem fogadja el, 14 napon belül vissza kell kapnia a részvételi díjat.