Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Reggel nyolc órától korlátozás nélkül megnyílnak a magyar-szlovák határátkelők - jelentette be az egyik ilyen ponton, a Győrhöz közeli Vámosszabadin tartott péntek reggeli sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Igor Matovic szlovák kormányfő.

Mindez azért lehetséges, mert mind Szlovákia, mind Magyarország határozott és felelősségteljes intézkedéseket hozott, jó ütemben, megfelelő időpontban - fogalmazott Semjén Zsolt, emlékeztetve arra: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Ausztria között született megállapodás a határnyitásokról.
Igor Matovic szlovák miniszterelnök azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével már a jövő felé tekinthetünk. Örömét fejezte ki amiatt, hogy helyreáll az utazási szabadság, mondván, így "ismét visszatérhetünk, legalább némiképp, a normális életmódhoz".


Semjén Zsolt Európában is egyedülállónak nevezte a vírus hatásának, következményeinek kezelését, hozzátéve, a határnyitáshoz a világjárvány lecsengésére volt szükség.
Magyarország nevében köszönetet mondott a szlovák kormányfőnek azért a "bátor és nagyon korrekt gesztusért", hogy száz magyart meghívott a két nép történelmi sorsközösségének jegyében tartott összejövetelre.
Természetes dolog, hogy a különböző népek különbözőképpen értelmezik a történelmüket, a mi feladatunk az, hogy a szlovák-magyar sorsközösség jegyében együtt építsük a jövőnket - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva arról beszélt: a magyarság és a szlovákság kinyújtotta kezét egymás felé, "ez a kézfogás jellemzi a mi kapcsolatunkat".


Hangsúlyozta, mindkét állam számára alapvető fontosságú a visegrádi négyek együttműködése, ami "érdekeink érvényesítésének a lehetőségét jelenti az Európai Unióban".
Ivan Matovic megköszönte a kérdésben mutatott együttműködést, Magyarország felelősségteljes hozzáállását.
Kérdésre válaszolva a szlovák kormányfő elmondta: a pozsonyi várban rendezett, Semjén Zsolt által említett eseményen azt kívánta megmutatni a szlovákiai magyaroknak, "hogy fontosak a számunkra".
Fontosnak nevezte, hogy a közösség tagjai megértsék, túllépve a múlt terhein "egy alapvető lépést kellene tennünk előre", majd arra emlékeztetett, a rendezvény mottója úgy szólt, "a múltat nem mi írtuk, de a jövő a miénk".

MTI 2020. június 5.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.