Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország más országoknál rövidebb szükségállapottal és eredményes intézkedésekkel ellenőrzés alatt tudta tartani a koronavírus-járványt, elkerülte a tömeges megbetegedéseket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a német Die Welt online felületén csütörtökön megjelent interjúban.

Gulyás Gergely megerősítette, hogy a kormány június 20-ig meghozza a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló döntést.
    Kiemelte, a magyarok azonban éppoly kevéssé tudják, miként alakul a járványhelyzet a továbbiakban, mint a németek, de az szerinte nem vitás, hogy egészségügyi készültség szükséges, mert Európában ma mindenütt azt találgatják, lesz-e a járványnak második vagy akár harmadik hulláma. "Ez azonban olyan messze van a veszélyhelyzettől, amennyire a szúnyogcsípés a kutyaharapástól" - mondta.


    A tárcavezető kijelentette, nem hiszi, hogy hiba volt a különleges jogrend határidő nélküli kihirdetése. A rendkívüli állapot idején tovább működött az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság, ráadásul a kormány az Országgyűlés hatáskörébe utalta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló döntést - mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, ennél demokratikusabban aligha lehetséges eljárni, így a bírálatok megalapozatlanok voltak.     Hangsúlyozta, a kormány a rendkívüli jogrend megszüntetése után nem hozhat rendeleti úton törvényeket és az alapvető jogok sem korlátozhatók, mint ahogyan arra például a kijárási tilalom esetén sor került. "Azoknak a kritikusainknak, akik az elmúlt hónapokban valótlan állítások sorát fogalmazták meg Magyarországról, egyszerűbb eddigi tevékenységüket folytatni, mint bocsánatot kérni" - mondta.
    Szólt arról is, hogy a rendkívüli állapot megszüntetésével valamennyi rendeleti úton hozott intézkedés hatályát veszti, néhány szükséges intézkedés hatályban maradásáról pedig rendes jogalkotási eljárásban döntenek.


    Példaként említette a lejáró személyi igazolványok érvényességi idejének év végéig történő meghosszabbítását, hogy elkerülhető legyen a tömeges ügyintézés, továbbá az operatív törzs és a folyamatos egészségügyi készültség fenntartását egy esetleges második hullámra való felkészülésként.
    Gulyás Gergely emlékeztetett, a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállása csak rendkívüli jogrend idején alkalmazható.
    Az Európai Unió Bírósága tranzitzónákat érintő döntéséről szóló kérdésre válaszolva elmondta, a testület fogva tartásnak minősítette az elhelyezést a tranzitzónákban, amit tudomásul kellett venniük, noha úgy gondolják, hogy az ítélet káros mind Magyarországra, mind Európára, és amiatt ismét fel fog lángolni a vita a hotspotokról, vagyis az Európai Unión kívüli menekültközpontokról.


    Kifejtette, amennyiben a menedékjog iránti kérelmekről nem az EU területén kívül, vagy legalábbis a schengeni külső határokon döntenek, az tömeges bevándorláshoz vezet.
    Gulyás Gergely érdekes ellentmondásként jellemezte, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2019-ben azt a döntést hozta, hogy a magyar gyakorlat nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, az Európai Unió Bírósága azonban ennek az ellenkezőjét állítja.
    Kitért arra is, a magyar Alkotmánybíróság ugyanúgy eljárhat, mint ahogy azt a német Alkotmánybíróság is tette egy hónappal ezelőtt. Világos, hogy a közösen gyakorolt hatáskörben az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállamok jogával szemben, azonban éppen ezért minden esetben meg kell

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.