Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nemzeti konzultáció kérdőívén tizenhárom kérdés lesz  - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán kiemelte: a koronavírus az európai országok gazdaságaira is komoly hatással van.
    Sok terv létezik a hatások kivédésére, Európa jövőbeli gazdasági lépéseire. Ezek közé tartozik Soros György terve is. Az ő elképzelése szerint az országoknak olyan örökkötvényeket kellene kibocsátaniuk, amelyek után generációkon keresztül, "gyakorlatilag végtelenségig" fizethetnék egyes országok, illetve azok lakosai a kamatokat. Mindenképpen szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról, hogy mit gondolnak erről az előterjesztésről, erről a tervről, "hiszen mindannyiunk jövőjéről van szó" - mondta az államtitkár.
    Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány következtében sok vállalkozás, vállalat került csőd közeli állapotba.
    Szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról is, hogy miként lehet fellépni az ellenséges felvásárlási szándékokkal szemben. Hiszen - tette hozzá - tőkeerős külföldi vállalkozások és befektetők magyar vállalkozásokat vásárolhatnak fel.


    A konzultációban szó lesz az Európai Bíróság azon határozatáról is, mely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni azokat, akik az Európai Unióba igyekeznek. Megkérdezik a magyarokat arról is, hogy továbbra is fenn kell-e tartani a magyar határ szigorú védelmét és őrizetét, mivel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának megőrzéséről is szó van.
    Kovács Zoltán hangsúlyozta: a koronavírus-járvány nem mulasztotta el a migráció által jelentett veszélyeket, sőt azt látni a Balkánról és az útvonalakról érkező hírek alapján, hogy a kettő egymásba is kapcsolódik. Ezzel összefüggésben szintén szeretnének kérdéseket feltenni.
    Az államtitkár azt mondta: mindenkit arra kérnek, hogy - ahogy az elmúlt nyolc alkalommal -, most is ossza meg gondolatait, meglátásait, juttassa vissza a kérdőívet.     Akinek pedig erre nincs módja, a későbbiekben webes felületen is kitöltheti a kérdőívet - tette hozzá.


MTI 2020. június 4.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.