Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország sikeresen zárta le a koronavírus elleni védekezés első szakaszát, amelyet követően az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.

"Mindezidáig sikerült megelőznünk, hogy a járvány hazánkban is olyan tragikus méreteket öltsön, mint más uniós tagállamokban. Ez annak köszönhető, hogy a magyar kormány kellő időben meghozta a szükséges intézkedéseket, valamint számíthatott a magyar állampolgárok áldozatvállalására és fegyelmezettségére" - fogalmazott a miniszter.
A rendkívüli irányítás Magyarország által választott struktúrája betöltötte a funkcióját, és jól működött. A veszélyhelyzet jogi keretet biztosított a gyors és eredményes döntések elfogadásához. Kihirdetése nélkül a szükséges intézkedések egyikét sem lehetett volna kellő időben meghozni, és az emberek életét védő intézkedések egy részét egyáltalán nem lehetett volna elfogadni - húzta alá.


Kiemelte, hogy a veszélyhelyzetet meghosszabbító törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvénytervezet benyújtásával mindenki számára egyértelműnek kell lennie, hogy a hozott intézkedések nemcsak szükségesek, arányosak és sikeresek, hanem átmeneti jellegűek is.
A járványhelyzet stabilizálódásával a védekezés új szakaszába lépett, ezért a kormány május 26-án benyújtotta az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a március 30-án elfogadott törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot - közölte.


Varga Judit arra emlékeztetett, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésével kapcsolatban Magyarországgal szemben hónapok óta példátlan, összehangolt politikai kampány és hisztériakeltés zajlott. A magyar kormányt a járvány elleni küzdelem legnehezebb időszakában támadták, és a támadások megkérdőjelezték a megtett intézkedéseket, valamint aláásták döntései legitimációját. A magyar Országgyűlés berekesztéséről szóló álhír vírusként terjedt, és még az Országgyűlés elnöke sem tudta meggyőzni ennek ellenkezőjéről a nyugati véleményformálókat. Hirtelen Magyarországon kerültek veszélybe az emberi jogok és nem azokban az országokban, ahol felfüggesztették az Emberi Jogok Európai Egyezményének alkalmazását.


 "Érdekes módon az alkotmányban szabályozott különleges jogrend szerinti magyar veszélyhelyzetet állították be alkotmányos kereteken kívüli helyzetként, nem pedig az egyes tagállamok által speciális jogalkotás vagy alkotmányos barkácsolás során elfogadott, hirtelen támadt ötlet alapján hozott megoldásokat" - fogalmazott.
A Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések európai összehasonlításban egyáltalán nem egyediek, kivéve, hogy egyedül ezek az intézkedések biztosítanak az alkotmányos keretekhez képest további előjogokat a parlamentnek - mondta.


"Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nem késlekedett hangot adni a Magyarországgal kapcsolatos különös aggodalmainak, még mindig nem tette közzé az oly sokszor megígért saját összehasonlító elemzését, amely lehetővé tenné, hogy ismereteinket tisztességes és nyílt alkotmányos párbeszéd keretében oszthassuk meg egymással" - emelte ki.
A miniszter írásában Sir Elton John egyik dalának szövegét idézte: "mit mondok majd, amikor ennek az egésznek vége lesz?"
"Igencsak releváns kérdés ez most mindenki számára, aki a magyar kormány kivételes intézkedéseit kritizálta. Egy ideális világban Magyarország elvárhatná a bocsánatkérést. De mindannyian tudjuk, hogy a bocsánat a legnehezebb szó" - tette hozzá Varga Judit.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.