Budapest, te drága!
Matematika felvételire
Lejárt- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!
- Könyvajánló
Ezt a könyvet felvételire készülő 8.–os tanulóknak írtam. Átveszi az egész elméletet nyolcadik osztály végéig és sok megoldott feladatot és példát bemutatat.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
Az Országgyűlés által most megerősített kormányrendeletek hatálya 90 napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását.
A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása hangsúlyozza: e megerősítés által az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.
Az Országgyűlés külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.
A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.
A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.
A törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon veszíti hatályát.
MTI 2021. február 22.
- Részletek
- Budapest, te drága!
- Könyvajánló
Új verseskötettel jelentkezett Egri László költő, író.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!
Müller Cecília hozzátette: a kínai oltóanyag a vírus teljes, elölt változatát tartalmazó vakcina, amely sok fehérjét, a vírus burkát, örökítőanyagát tartalmazza inaktivált állapotban.
Azt mondta, az oltóanyag fertőzést, megbetegedést nem tud okozni, de széles antigén palettája sokkal jobban "megmozdítja" az immunrendszert. Sokan bizakodnak, hogy tartósabb, esetleg magasabb fokú védelmet adhat, ezt a jövő dönti el - jegyezte meg.
Hozzáfűzte, hogy a magyar fejlesztésű vakcinát a Sinopharméval megegyező technológiával tervezik.
Kitért arra, hogy a kínai gyártású oltóanyag 18 év felett bárkinek adható. A vakcina leiratában szerepel, hogy 60 év felett nincs elég tapasztalat róla, ez azonban majdnem minden oltóanyagról elmondható. "Bizonyos életkor felett az immunrendszer nem reagál olyan aktívan az oltóanyagra, mint egy fiatal szervezetben, ettől függetlenül képes megvédeni a szövődménytől vagy halálos megbetegedéstől" - mondta a tisztifőorvos.
Müller Cecília megjegyezte, minden gyógyszert, oltóanyagot a haszon-kockázat becsléssel érdemes összehasonlítani, azonban az oltás beadásának késlekedése "nyitva hagyja a kaput a fertőződés lehetőségére".
Kiemelte, nincs százszázalékos védelmet nyújtó vakcina, de a Magyarországon engedélyezett oltóanyagok hatásossága mind 70 százalék feletti, ami jó eredmény. Kitért arra: számos olyan oltást is alkalmaznak itthon más betegségekkel szemben, melyeknek 50 százalékos a hatékonysága.
A szakember a járványügyi adatokról azt mondta, exponenciálisan emelkedik az új fertőzöttek száma, ami a vírusvariánsok megjelenésének tudató be.
Megdőlt az a nézet, hogy az új vírusvariánsok nem okoznak súlyosabb megbetegedést, hiszen arányaiban az új fertőzöttekhez képest egyre többen szorulnak kórházi ellátásra - mondta.
Az aktív betegek 82 649-en vannak, kórházban 4489 embert kezelnek, közülük 394-en szorulnak gépi lélegeztetésre. Ezek a számok egyértelmű emelkedést mutatnak, és újabb terhet rónak az egészségügyi ellátókra - tette hozzá.
A romló járványügyi adatok fokozott óvatosságra intenek - mondta, és arra kérte az embereket, fogadják el a nekik felajánlott oltóanyagot, hiszen mindegyik biztonságos és hatásos.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy a brazil és dél-afrikai vírusvariációt Magyarországon még nem mutatták ki, de a laboratóriumi mintákban egyre többször fedezik fel a brit vírusvariációt, eddig 378 esetben. Ezenkívül 34 mintában egyéb variánst is találtak.
Közölte, a 378 esetből mindössze tíznél kapcsolható össze külföldi utazással a behurcolás, így elmondható, hogy a brit mutáns már közösségi terjedésnek indult.
Az országos tisztifőorvos kiemelte, "fontos két hét áll előttünk", hiszen a következő két hét alatt több védőoltást tudnak beadni, mint eddig összesen, ami köszönhető az országba érkezett oltóanyagoknak.
Átoltottságban is jól áll Magyarország, hiszen míg az európai átlag 3,9 százalék, addig nálunk a lakosság 4,6 százaléka kapott már oltást - emelte ki.
"Bízunk abban, hogy az oltásokkal jelentősen tudunk javítani járványügyi helyzetünkön" - mondta, egyben arra kért mindenkit, figyelje háziorvosa értesítését, és kérje a felajánlott oltóanyagot.
Arra a kérdésre, hogy a romló járványügyi adatok fényében terveznek-e további szigorítást, Müller Cecília azt mondta: nem szeretnének szigorítani, de ez az embereken is múlik. Óvatosságra és figyelemre intenek az adatok, és továbbra is be kell tartani a védekezésben hozott intézkedéseket - hangsúlyozta.

MTI 2021. február 22.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!
Kiss Róbert alezredes hozzátette: ezzel 41 308-ra nőtt a szabályt megszegők száma.
Elmondta: a hétvégén a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 471 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közülük 410-en a tízezer lakosnál nagyobb településeken szegték meg a szabályt, 17-en tömegközlekedési eszközökön vagy megállókban, 44-en pedig üzletekben, bevásárlóközpontokban.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 831 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 617 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
A hétvégén két vendéglátóhelyet is ideiglenesen bezáratott a rendőrség. Egy debreceni vendéglátóhelyen szeszes italt fogyasztott egy vendég, Karcagon pedig az üzlethelyiségben többen fogyasztottak alkoholt. A helyek ideiglenes bezáratása mellett a vendégek ellen is szabálysértési eljárást indítottak. A vendéglátóhelyekre január 30. óta vonatkoznak szigorúbb szabályok: a hétvégén hat emberrel szemben intézkedtek, amiért jogosulatlanul voltak vendéglátóhelyen. A szabályok bevezetése óta már 52-re nőtt az ilyen típusú szabálysértést elkövetők száma.
Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a fővárosban egy I. kerületi társasházban kellett intézkedniük a rendőröknek péntek éjjel: a házban megsértették a magánrendezvényekre vonatkozó szabályokat azzal, hogy 74-en ünnepeltek egy születésnapot. A házigazdával és a résztvevőkkel szemben is szabálysértési eljárást indítottak.
A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 164-szer léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 12 249-szer intézkedtek.
Az elmúlt két napon 30 953 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. A hétvégén 10 992 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 25 589-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1367-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - közölte az alezredes.

MTI 2021. február 22.
- Részletek
- Budapest, te drága!
- Könyvajánló
Megjelent az Országházi Mesék sorozat első mesekönyve, a Szél hozta rézvitéz
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország továbbra is Európa egyik legvonzóbb befektetési célpontja marad a csökkenő adók, a támogató üzleti környezet, a jól képzett munkaerő és a magas fokú biztonság eredményeként.
A koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta Magyarország dinamikus felzárkózását, de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és az ország ellenálló-képességének köszönhetően az utolsó negyedévben már növekedni tudott a magyar gazdaság - tájékoztatott Varga Mihály. Mint fogalmazott: a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) szerint az Európai Unió 27 tagállama közül az ötödik legjobb eredményt érte el az ország. Köszönhető ez az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának, illetve annak, hogy a költségvetés jelentős forrásokkal támogatja a gazdasági élet szereplőit - tette hozzá a miniszter.
Varga Mihály megjegyezte: a járvány ellenére 2020 eleje óta 2500 milliárd forintnyi beruházást jelentettek be Magyarországon. A hazai gazdaság jó állapotát jelzi szerinte az is, hogy a hitelminősítők a válság ellenére is befektetésre ajánlják Magyarországot. Mint a tárcavezető fogalmazott: minden egyes fejlesztés, befektetés fontos lépés abba az irányba, hogy Magyarország eredményesen lépjen túl a válságon. A pozitív üzleti környezetet jellemezve Varga Mihály elmondta, hogy uniós összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, és az adócsökkentés a gazdasági visszaesés időszakában is folytatódott.
"A fényt már látjuk, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen hosszú az alagút" - jellemezte a koronavírus-járvány okozta helyzetből való kilábalást Varga Mihály. Mint fogalmazott: az újraindításhoz megfelelő szintű átoltottságot kell elérni, ezért a vakcina- és védőeszköz-beszerzésnek a jövőben sem lesz költségvetési akadálya. Mint mondta: a nagyarányú átoltottság nyomán a második negyedévben kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés, amely az eddigi legmagasabb ütemű bővülés lehet a magyar gazdaságban. Varga Mihály arra is kitért, hogy a kormány a gazdaság újraindításában, a befektetések Magyarországra vonzásában kiemelten számít a külképviseletek munkájára.
MTI 2021. február 22.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!
- Könyvajánló
Mit tehet egy ötgyerekes anya, akit a csillagász férje egyik napról a másikra elhagy a konyhás néniért?
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!

Az érintett vállalkozások kétharmada élt tavaly azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus-járvány első hulláma miatt május vége helyett csak szeptember 30-ig készítette el a társaságiadó-bevallását - közölte az államtitkár emlékeztetve arra, hogy a beszámoló mellett ötféle adót érintett a kormány négyhavi automatikus fizetési halasztása: a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót.
Elmondta, a pünkösdi ünnep miatt június 3-ra eső eredeti határidőre 101 599 cég adta be társaságiadó-bevallását, és tett eleget adófizetési kötelezettségének. A szeptember 30-i határidőre további csaknem 200 ezer adóbevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Ezek feldolgozása után látható, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedése érdemi segítséget jelentett a vállalkozásoknak - jelentette ki Izer Norbert.
Az államtitkár szerint mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a harmadik negyedévben várakozásokon felül teljesített a magyar gazdaság - a második negyedévesnél 11,4 százalékkal nagyobb volt a GDP-növekedés -, hiszen a felpattanás idején a meg nem fizetett adó összege többletlikviditást jelentett a vállalkozásoknak.
A halasztás több mint 1,1 milliárd forintot hagyott a lehetőséget igénybe vevő 3143 kivás cég zsebében - közölte.
MTI 2021. február 22.
- Részletek
- mindennapkonyv.hu
- Budapest, te drága!
- Könyvajánló
K. T. Bernadett első regénye egy különös baráti társaság mindennapjait írja le. Egy ötgyermekes családanya szemszögéből és elbeszéléséből elevenednek meg a történetek. Az alkotómunkáról, a személyes ambíciókról, a könyv lehetséges kontextusairól, a humor és a nevetés szerepéről kérdeztük a szerzőt.
- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!

Müller Cecília elmondta: a második hullám lefele menő szakasza a közelmúltban megtorpant, és erről a magasabb szintről indul a harmadik hullám. A napi ezres esetszám egyik napról a másikra duplájára nőtt, most pedig már majdnem háromezer új fertőzöttet - szombaton 2912 új pozitív esetet - regisztrálnak - emelte ki. Emiatt tart a megbetegedések számának exponenciális növekedésétől, ami nagyobb terhet róhat az egészségügyi intézményekre - fűzte hozzá.
Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: ezért állították be újra a szűrőbuszokat, hogy minél gyorsabban végezhessék el a háziorvosok által kezdeményezett szűrővizsgálatokat egy-egy gyanús megbetegedés esetében.
Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza. A brit mutánsból, aminek a megbetegítő képessége 70 százalékkal magasabb a korábbinál, Magyarországon 322 esetet detektáltak - mondta. Kiemelte: a brit mutánsnál a szakemberek szerint az oltóanyagok hatásosak, a brazil és a dél-afrikai változatoknál azonban erről nincs még elég tapasztalat.
Müller Cecília tájékoztatása szerint a jövő héten sok ember oltására nyílik lehetőség, és azt kérte az emberektől, hogy ha a háziorvosuk keresi őket emiatt, menjenek el beoltani magukat. Közölte: Magyarországon már ötféle védőoltással élhet a lakosság, amelyek közül mindegyik 70 százalék feletti hatékonyságú. A nyugati vakcinák mellett mindkét keletit, az orosz és a kínait is sok millió ember megkapta - tette hozzá.
Az újonnan engedélyezett kínai Sinopharm-vakcinából a háziorvosok átlagosan 55 védőoltást kapnak, a mennyiség a praxis összetételétől függ. Ez a védőoltás elölt, inaktivált vírust tartalmaz teljes egészében az örökítőanyaggal, a fehérjével és a burokkal, amivel erőteljes immunválaszt vált ki - ismertette.
Az országos tisztifőorvos megjegyezte: a magyar vakcinafejlesztés is ezt a technológiát választotta, hiszen azon túl, hogy így az immunválasz erőteljesebb és akár hosszabban tartó lehet, ha változik a vírus, ez a technológia később nagyobb mozgásteret enged. Akár néhány hónap alatt adaptálják az oltóanyagot egy új variánsra - tette hozzá.
Müller Cecília elmondta: a Sinopharm-vakcina Kínából négy gyártási tételben érkezett és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) veszélyhelyzeti engedélyezését követően a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) gyártási tételenként kell felszabadítást végeznie.
Ez azt jelenti, hogy a gyártó által küldött dokumentációt minden esetben össze kell vetni egy tőle független vizsgálat eredményével. Utóbbihoz volt szükség a kínai vakcina esetében hiánypótlásra és csak ezután engedélyezték a hatóságok az emberi felhasználást - mondta Müller Cecília.
MTI 2021. február 21.
- Schanda Tamás: a kormány hatezer milliárd forintot fordít a versenyképesség növelésére
- Várandóság kismamaszemmel
- Dömötör: nagy az érdeklődés az újraindításról szóló konzultáció iránt
- Gördülékenyen zajlik az oltás országszerte
- Etika mindenkinek
- György István: szerdától két hét alatt több mint 465 ezer oltás beadására van lehetőség
- A kreatív gondolkodás eszköztára
- Dömötör: egyetlen európai országban sincs hosszabb hiteltörlesztési moratórium, mint Magyarországon
- Tudom, milyen érzés belülről hallani a saját csontod reccsenését
- Szijjártó: 1430 beruházást támogatott a kormány beruházásösztönzési programja
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



