Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 


Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország továbbra is Európa egyik legvonzóbb befektetési célpontja marad a csökkenő adók, a támogató üzleti környezet, a jól képzett munkaerő és a magas fokú biztonság eredményeként.
    A koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta Magyarország dinamikus felzárkózását, de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és az ország ellenálló-képességének köszönhetően az utolsó negyedévben már növekedni tudott a magyar gazdaság - tájékoztatott Varga Mihály. Mint fogalmazott: a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) szerint az Európai Unió 27 tagállama közül az ötödik legjobb eredményt érte el az ország. Köszönhető ez az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának, illetve annak, hogy a költségvetés jelentős forrásokkal támogatja a gazdasági élet szereplőit - tette hozzá a miniszter.
    Varga Mihály megjegyezte: a járvány ellenére 2020 eleje óta 2500 milliárd forintnyi beruházást jelentettek be Magyarországon. A hazai gazdaság jó állapotát jelzi szerinte az is, hogy a hitelminősítők a válság ellenére is befektetésre ajánlják Magyarországot. Mint a tárcavezető fogalmazott: minden egyes fejlesztés, befektetés fontos lépés abba az irányba, hogy Magyarország eredményesen lépjen túl a válságon. A pozitív üzleti környezetet jellemezve Varga Mihály elmondta, hogy uniós összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, és az adócsökkentés a gazdasági visszaesés időszakában is folytatódott.
    "A fényt már látjuk, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen hosszú az alagút" - jellemezte a koronavírus-járvány okozta helyzetből való kilábalást Varga Mihály. Mint fogalmazott: az újraindításhoz megfelelő szintű átoltottságot kell elérni, ezért a vakcina- és védőeszköz-beszerzésnek a jövőben sem lesz költségvetési akadálya. Mint mondta: a nagyarányú átoltottság nyomán a második negyedévben kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés, amely az eddigi legmagasabb ütemű bővülés lehet a magyar gazdaságban. Varga Mihály arra is kitért, hogy a kormány a gazdaság újraindításában, a befektetések Magyarországra vonzásában kiemelten számít a külképviseletek munkájára.


MTI 2021. február 22.



Forrás: koronavirus.gov.hu koronavirus.gov.hu


A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.