Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Tíz bank jelentősen megemeli a számlaköltségeit május 1-ig a tavalyi infláció miatt – figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

    A jegybank hozzátette, hogy érdemes áttekinteni a számlaterheket, és számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni.

A díjemelés akár több ezer forinttal is megemelheti a fogyasztók éves terheit. A díjemelések egyes esetekben akár a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét is meghaladhatják – figyelmeztet a jegybank.

Hozzátették, hogy az egyoldalú díjemelések csak a jogszabályok szerint történhetnek, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek – a januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, és számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni – javasolja a jegybank.

Az infláció mértékével emelhetnek

A számladíjakat a pénzforgalmi szolgáltatók kizárólag a hitelintézeti, valamint a pénzforgalmi törvények adta keretrendszer betartásával változtathatják meg.

A fogyasztók számára a díjakat csak akkor lehet egyoldalúan, számukra kedvezőtlenül módosítani, ha annak feltételeit az ügyféllel eredetileg megkötött keretszerződésben egyértelműen rögzítették.

A díjemelésre okot adó feltételeket oklista tartalmazza, amelyeket a szolgáltatók jellemzően a keretszerződés részét képező általános szerződési feltételekben vagy üzletszabályzatban tesznek közzé.

Az oklisták nem egységesek, ám kivétel nélkül mindegyik tartalmazza, hogy a számladíj az infláció mértékével emelhető.

A gyakorlatban azután, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az előző évi fogyasztóiár-indexet, az intézmények meghirdetik, hogy melyik termékük díjtételeiben érvényesítik azt.

A jogszabályok lehetőséget (és nem kötelezettséget) adnak az emelésre. Az éves inflációra hivatkozva az intézmények emellett nem alkalmazhatnak annál nagyobb mértékű emelést – világít rá az MNB.

Az adóemelést is átháríthatják

Az oklistákban ugyanakkor egyéb indokok is szerepelhetnek a díjmódosításra. Előfordulhat például, hogy az intézmények a számukra jogszabályváltozás miatti intézményi többletfizetési kötelezettséget (adóemelkedést) hárítják át jogszerűen. Ilyenkor összeadódhat a több elemből álló emelés mértéke – írja az MNB.

A jegybank szerint üzleti megfontolásból előfordulhat, hogy a lehetséges mértéknél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény. Megeshet viszont az is, hogy egy adott évben (részben vagy egészben) nem módosítja az inflációnak megfelelően díjait, ám a következő évben az előző két év inflációjának megfelelő mértékkel emel.

Van példa arra is, hogy egy intézmény nem az éves fogyasztóiár-indexek, hanem a korábbi emelés óta eltelt havi inflációk alapján emel, s így például másfél évnyi pénzromlás hatását érvényesíti.

Jogszabály szerint (az egyúttal a számlaszerződést is módosító) díjemelést tartalmazó hirdetményt annak hatálybalépését megelőzően két hónappal közzé kell tenni. Ezt a fogyasztók az intézmények honlapján a később vagy a jövőben hatályba lépő hirdetmények között találhatják meg. Ezekben a szolgáltatóknak meg kell jelölniük a díjemelés okát, s átláthatóvá kell tenniük a módosuló díjtételeket.

Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja által vele szemben megtett díjemelést, első lépésként célszerű írásban panaszt tennie annál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért.

A díjemelések jogszerűségét az MNB folyamatos felügyelése során tekinti át. Jogsértés gyanúja esetén vizsgálatot indít, illetve indokolt esetben akár jogszabály-módosítási javaslatot is megfogalmazhat a jogalkotó felé a fogyasztói érdekek védelmében.

Vizsgálják az intézményeket

Az elmúlt években a pénzügyi szektor jogkövető magatartását nagymértékben erősítette az MNB-nek a díjemelésekkel kapcsolatos 2013–14. évi vizsgálatsorozata.

A vizsgálatok összesen 142 intézménynél állapították meg a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődő jogszabályellenes díjemelést.

Az MNB intézkedése révén akkor – 1,86 milliárd forint bírság kiszabása mellett – az intézmények 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek.

Ennek is köszönhetően az elmúlt években a díjemelések szabályszerűségét áttekintő folyamatos felügyelés során nem merült fel olyan intézményi magatartás a téma kapcsán, amely vizsgálatindítást tett volna szükségessé – ismertette a jegybank.

A központi bank hangsúlyozza, hogy a különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek, amit a díjemelések még inkább felnagyíthatnak. Ezért az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla után általuk 2022-ben fizetett teljes költséget. Ehhez segítséget nyújt a pénzügyi intézmények által idén január 31-ig számukra megküldött díjkimutatás, amely a tavalyi tranzakcióikat összesíti, s amely révén nyomon követhetők a fizetett díjak.

A díjkimutatást alapul véve, az adott ügyfél saját tranzakciós szokásai alapján az MNB bankszámlaválasztó kalkulátorával a valamennyi ma elérhető számlatermék összehasonlítható. Amennyiben a fogyasztó úgy dönt, hogy ez alapján egy másik szolgáltató számlatermékére kíván váltani, igénybe veheti az egyszerűsített bankváltás lehetőségét.

A bankváltásról szóló döntés előtt viszont az adott ügyfélnek érdemes figyelembe venni, hogy eddigi intézményénél van-e olyan szolgáltatás (pl. az, hogy egy jelzáloghitelhez kötődő kamatkedvezmény fejében bizonyos összegű jövedelme odaérkezik), amelynek feltétele a jelenlegi számla megléte.

 

 

(index.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.