Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az elmúlt napokban tapasztalható és a hétvégéig is kitartó kánikula a fiatalok és az idősebbek szervezetét egyaránt megterheli. Sok folyadék fogyasztása mellett védekezni kell az extrém meleg ellen, de nem mindegy, hogyan. A hirado.hu olvasóit dr. Bense Tamás orvos látja el hasznos tanácsokkal.

„Természetes, hogy aki szabadtéren végzi a munkáját, az ő számukra korlátozottabbak a lehetőségek. Nekik javaslom a rendszeres pihenést: óránként legalább néhány percre húzódjanak be árnyékba, és igyanak hideg folyadékot. A tűző nap ellen ajánlatos szellős ruhával és fejfedővel védekezni”– kezdte lapunknak Bense Tamás orvos.

Akinek rugalmasabbak a munkavégzési körülményei, ők lehetőleg ne tartózkodjanak a tűző napon, félóránál hosszabb ideig, különösen délelőtt 11 és délután 5 óra között. Ha valahová el kell menni személyesen ügyet intézni – például az önkormányzathoz vagy orvoshoz – lehetőség szerint halasszuk későbbre. Amennyiben a dolog nem tűr halasztást, akkor viszont figyeljenek arra, hogy gyalog hosszabb utat mindig az út, járda árnyékos oldalán tegyék meg – figyelmeztet az orvos.
Bense Tamás azt tanácsolja,

ha sétálunk, vigyünk magunkkal napernyőt vagy esernyőt, de ugyanolyan fontos a jól szellőző ruházat, illetve sapka vagy kalap viselése.
Vigyünk magunkkal az útra vizet, folyadékot, és út közben igyunk is belőle – figyelmeztet.
Óvatosan a klímával, nem kell jégkatlant csinálni a lakásból
A kánikula ellen a leghatékonyabban otthon a lakásban, vagy a munkahelyen tudunk védekezni. A lakásban figyeljünk arra, hogy a klímát ne túl hidegre, hanem kellemes 24–25°C-ra állítsuk be. Az orvos szerint ez a hőmérséklet sokkal kellemesebb a szervezetnek, hiszen kisebb a kontraszt a külső és a belső hőmérséklet között, azon kívül a pénztárcánknak is kedvezőbb, hiszen kevesebb energia szükséges hozzá.
Ha nincs a lakásban klíma, érdemes egy ventilátort beszerezni, hogy mozgassa a levegőt. Ha erre nincs mód, akkor figyeljünk arra, hogy a napos oldalon csukjuk be az ablakokat, míg az árnyékos oldalon nyissuk ki, szellőztessünk. Emellett otthon is viseljünk szellős ruházatot, és iktassunk be rendszeres gyors zuhanyozásokat. Érdemes arra is figyelni, hogy ez ne jéghideg, hanem inkább langyos vízzel történjen, ami szintén kellemes hűtési élményt ad.

Nagy hőségben jelentősen megnő a szervezet folyadékigénye is. Aki máskor napi egy, másfél liter folyadékot szokott fogyasztani, az most két és fél, három liter vizet igyon.

A gyerekek, illetve az idősek esetében külön figyeljünk arra, hogy egy kancsóba öntsük ki a napi folyadékadagot, így pontosan lehet ellenőrizni a bevitt mennyiséget.
Egy nap alatt, reggeltől estig legalább háromszor legyen vizeletürítés, ha ezt számon tartjuk, szintén elkerülhetjük a kiszáradást.
Dinnye, barack, levesek: a víznek is van alternatívája
A víz mellett rendkívül hatékonyak a folyadékpótlásra a különféle levesek, valamint a nyers zöldségek és a gyümölcsök, különösen a dinnye és a barack. Ezek nagy mennyiségben tartalmaznak vizet, vitaminokat és a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat. Ilyen rekkenő hőségben ne ragaszkodjunk feltétlenül a főtt ételek fogyasztásához: néhány napig a szervezet kényelmesen „elvan” levessel, sok folyadékkal, valamint az említett zöldségekkel és gyümölcsökkel.

Különösen az izzadékony emberek esetében fontos az ionpótlás, a megfelelő magnézium és kálium bevitel. Magnéziumhiány esetén a szervezet gyorsan jelez izomgörccsel, főként a lábikra begörcsölésével. Ilyenkor pótolni kell az izzadás során elveszített ionmmennyiséget úgynevezett orális rehidráló folyadékkal.

Ezek patikában kapható, vízben oldható porok, de lehet kapni flakonban előre összekevert rehidráló folyadékokat is.
Ezeknek a rendszeres fogyasztása visszapótolja a szervezetből elveszített ionmennyiséget.
Bese Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy erős napsütés mellett még a vékony vászonruhán keresztül is le lehet égni. Ha strandra megyünk, érdemes a vízbe menés előtt egy túlméretes pólót magunkra ölteni, amely akár combközépig, karban pedig a könyökünkig takar. Emellett viseljünk simléderes sapkát vagy kalapot. Mindez együtt védi a túlhevüléstől, leégéstől a fejet, a nyakat és a vállunkat is.
Amikor kijövünk a vízből, a vizes ruhák ne rajtunk száradjanak meg. Zuhanyozás után törölközzünk meg, és árnyékba húzódva, egy hideg itallal a kézben kellemesen át tudjuk vészelni a kánikulát – tanácsolta az orvos.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.