Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Vannak a gyerekeknek jogaik?

Bár idén minden figyelmünk a világjárványra szegeződött, a mai világnap kapcsán mégse feledkezzünk el szót emelni azok jogaiért, akik társadalmunk egyik legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják, egyszersmind társadalmunk jövőjét jelentik: a gyermekekért.Idén 30 éve, hogy Magyarország is aláírta a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezményt, amelyet azóta minden évben megünnepeltünk a gyermekek jogainak november 20-i világnapján.

Az egyezmény annak szellemében született, hogy a gyermekek, akik nem dönthetnek saját sorsuk felől, ne lehessenek kitéve a jogaikat sértő bánásmódnak – melybe kétségkívül beletartoznak az akaratuk ellenére végrehajtott orvosi kezelések is. A jövő generációja ennek ellenére évről évre egyre nehezebb helyzetbe kerül: ma már rövid úton mentális betegnek nyilváníthatják bármelyik gyereket, aki nem tud az iskolai elvárásoknak megfelelően viselkedni.

Ez a világnap tehát ma már egyre inkább csak jelképes szerepet tölt be, nem vesszük elég komolyan ezt a szituációt. Pár évtizeddel korábban a viselkedési problémás gyerekeket nevelési eszközökkel próbálták rávenni, hogy igyekezzen együttműködni az osztály többi részével, ma már azonban orvosi kérdésnek tekintik ezt, és gyógyszerekkel igazítják helyre azt, aki kilóg a sorból. Kevesen tudják, de valójában az erre leggyakrabban használt szerek egy kategóriába esnek az olyan súlyos függőséget okozó drogokkal, mint a kokain vagy a speed.

Bármilyen morbidnak is tűnik, a gyakorlatban nincs másról szó, mint arról az elképzelésről, hogy a nem megfelelően viselkedő gyerekeket egészségügyi érvekre hivatkozva normálissá gyógyszerezzük. A helyzetet csak tovább fokozza, hogy semmilyen tényleges orvosi vizsgálat nem előzi meg a drogokkal egyenértékű tabletták alkalmazását – a gyermekpszichiáter pusztán a véleményére alapozva hoz döntést a gyermek sorsa felett. Persze nem véletlenül nincsenek fizikai vagy laborvizsgálatok, hiszen ezekkel képtelenség kimutatni egy olyan állapotot, mint a hiperaktivitás, melyről mindeddig nem sikerült bebizonyítani, hogy valós agyi rendellenesség lenne.

Bár a pszichiáterek azt bizonygatják, hogy ezek a stimuláns szerek biztonságosak, a szülők elmondása alapján egyértelmű droghatás mutatkozik meg a gyermekeken: kitágult pupillával néznek maguk elé, érzelmeik eltompulnak, egyéni jellemzőik háttérbe szorulnak, és robot módjára koncentrálnak a kiadott feladatra. Sokan úgy gondolhatják, hogy ez még mindig jobb megoldás, mint ha a folyamatos konfliktusok miatt a gyermeket elbocsájtják az iskolából, ám ez valójában nem több, mint az oktatási és nevelési képességeink kudarca – ahol a gyermekek jogai sérülnek, ők húzzák a rövidebbet.

A jelenség alól Magyarország sem kivétel. Egy iskolás fiú évekig szedte iskolai nehézségeire a fent említett pszichiátriai szert, majd teste szinte egyik napról a másikra félig lebénult, szellemi képességei pedig drámai módon visszaestek. Az orvosi vizsgálat úgy találta, hogy a fiú károsodása valószínűleg az évekig adagolt pszichiátriai szer mellékhatása volt. A pedagógusoknak érthetően nincs mindig könnyű dolguk ezekkel a gyermekekkel, ám még közülük is sokan tisztában vannak vele, hogy a pszichiátriai gyógyszerezés nem oldja meg a gyermekek problémáját. – A gyógyszer eleinte lenyomja a gyereket, és rövid időn belül a probléma visszaáll a gyógyszerszedést megelőző szintre – írta az egyik pedagógus. – A mellékhatások miatt nem biztos, hogy a fejlődésben lévő szervezeteknek ez a gyógyszeres kezelés megfelelő – írta másikuk.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány nemzetközi központja néhány éve dokumentumfilmet készített a pszichiátria területén történő emberjogi visszaélésekről, amelynek részeként a gyermekek pszichiátriai gyógyszerezésének problémáját is vizsgálták. November 20-a azok jogainak világnapja, akik a jövőt jelentik társadalmunk számára. Ezért az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány ezen a napon felhívja a nyilvánosság figyelmét a gyerekek pszichiátriai gyógyszerezésének veszélyeire, abban a reményben, hogy ennek helyét minél hamarabb ész-szerű, a gyerekeknek valóban segítséget nyújtó megoldások veszik át.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.