Új térfigyelő kamerákat helyeztek el Zugló két forgalmas pontján is kedden. A Telepes és Öv utca kereszteződése mellett a Kerepesi út és a Hungária körút találkozásához is új eszközöket telepítettek, így már 190 kamera működik Zuglóban.

– A kamerákat a lakossági igények, illetve a rendőrség és a körzeti képviselők tapasztalatai alapján telepítjük. A Hungária körút – Kerepesi út találkozásánál ráadásul egy régi elmaradásunkat sikerült pótolnunk, hisz a környék régóta kívánta már ezeket a közbiztonság-javító eszközöket – mondta Hajdu Flórián alpolgármester január 15-én. Hozzátette, ezzel nem fejeződött be a fejlesztés, egyrészt már most folyamatban van 18 új eszköz telepítése, másrészt az önkormányzat az idei költségvetésében erre a célra 54 millió forintot különített el, melyből további 30-35 kamerát telepíthetnek.

A Stadionok metrómegálló előtti két új kamera telepítését a Papp László Sportaréna is támogatta. – 2018-ban több mint 900 ezer látogatója volt az intézménynek – mondta Márta Judit marketingigazgató –, így számunkra kiemelten fontos a környék biztonsága. A sportaréna vezetése ezért is döntött úgy, hogy mind a kamerák telepítéséhez, mind pedig azok üzemeltetéséhez is hozzájárul anyagilag – jegyezte meg.

A január 15-én átadott eszközökkel együtt 190 kamera működik Zuglóban.

Forrás: zuglo.hu

Még több hír Észak-Pestről

A korábbi évekhez hasonlóan idén is szemétszedési akcióra várják az önkénteseket helyi civilek Káposztásmegyer II-n a Mogyoródi-patak és a Csömöri-patak találkozásánál lévő területen a víz...
Ratatics Péter, az Újpest FC klubelnöke kedd este egy sportújságírók előtt tartott beszélgetés során megerősítette: a komoly hullámvölgy ellenére továbbra is számít Bartosz Grzelak vezetőedző...
Újabb családbarát intézkedést tervez bevezetni a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), amely jelentős könnyebbséget jelenthet a kisgyermekes édesanyák számára. A tárca társadalmi egyeztetésre...
Március 18-a az újrahasznosítás világnapja, amelyet idén negyedik alkalommal rendeznek meg. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld értékes erőforrásainak megőrzésére és arra ösztönözze...
A fővárosi önkormányzat a 2025-26-os tanévre is meghirdeti a Trambulin ösztöndíjprogramot a középfokú oktatásban részt vevő budapesti tanulók részére. Az ösztöndíj célja, hogy elismerje a diákok...
A tavasz beköszöntével egyre többen választják közlekedési eszközként a kerékpárt. Annak érdekében, hogy mindenki biztonságban közlekedhessen, néhány egyszerű, de fontos tanáccsal szeretnénk...
Március 11-én különleges látványban lehet részünk: a Vénusz és a Merkúr sarlója közel kerül egymáshoz az égbolton, és szabad szemmel is megfigyelhető lesz a bolygóegyüttállás. A Svábhegyi...
Az Újpesten is számos helyszínen megtalálható, éjjel-nappal üzemelő BKK-jegy- és bérletautomaták a fővárosban élők egyik legfontosabb vásárlási felületét jelentik.
Súlyos milliókba került az Önkormányzatnak az illegális tevékenység. Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának Városgazdálkodási Főosztálya nagy mennyiségű,...
Júniustól emelné a jegyárakat a BKK – Budapesti Közlekedési Központ. Átlagosan 10 százalékos drágulást terveznek, mely évente 880 millió forintos bevételnövekedést eredményezne.
Az előrejelzések szerint március 8-án előbukkanhat a Dunából az Ínség-szikla Budapesten. Ez különleges esemény, mivel a Duna vízállásának feljegyzése óta valószínűleg még soha nem bukkant fel...
Elkészült és hivatalosan is átadtuk Rákospalotán a Fő út–Széchenyi tér között, a Kossuth-szobor mögötti területen felépített csodás ligetet.
2024 után második alkalommal indult el idén március 1.és 31. között a lakásbiztosítási kampány, amely lehetőséget biztosít a lakástulajdonosok számára, hogy biztosítási évfordulótól függetlenül...
Március 17-én kezdődik Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye szokásos tavaszi ruhagyűjtése, melynek keretében jó állapotú gyermek- és babaruhákat, mesekönyveket, játékokat, babakocsikat,...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a Nemzeti Faültetés Napján (március 1.) csatlakozik a 10 millió Fa Alapítvány által kezdeményezett országos akcióhoz.
Zugló költségvetésének megtárgyalása és elfogadása volt ma a legfontosabb feladatunk, de a munka ezzel nem állt meg. Számos más, a kerületben élők számára releváns döntést kellett még meghoznunk.
Március 3-án és 4-én filmforgatási munkálatok zajlanak a káposztásmegyeri Lóverseny téren. A forgatás miatt február 27. és március 5. között több parkolósávot is ideiglenesen lezárnak a környéken.
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: megvalósulhat Újpest egyik legfontosabb közlekedési fejlesztése, az István út-Pozsonyi utca teljes körű felújítása. A munkálatok várhatóan még idén, az év vége felé...

A címlapról

Elkezdődött az ügyintézési időszak az E-felvételiben – tudatta az...
A tervezettnél hamarabb, már március 21-én korlátozás nélkül...
Hatályba lépett az a törvény, amely értelmében a Budapest Pride...
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A...
Mától életbe lép az árrésstop, amelynek köszönhetően harminc...
Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.