Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az újpestiek április 20-ig küldhetik el észrevételeiket és véleményüket az illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatalnak a Fóti útra tervezett labdarúgó-stadionról, a beruházás ugyanis környezetvédelmi hatósági eljárás alatt áll, és ennek részeként a kormányhivatal közmeghallgatást tervez.


Az újpestiek április 20-ig küldhetik el észrevételeiket és véleményüket az illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatalnak a Fóti útra tervezett labdarúgó-stadionról, a beruházás ugyanis környezetvédelmi hatósági eljárás alatt áll, és ennek részeként a kormányhivatal közmeghallgatást tervez.

Mint ismeretes, a MOL-csoport még a múlt év júniusában jelentette be hivatalosan, hogy a Fóti úton, az egykori Tungsram-telepen alakítaná ki az Újpest FC új központját, sportlétesítményeit és stadionját. Néhány hónappal később, 2025 októberében a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a tervezett beruházást, melynek keretében – a tervek szerint – épül egy 18 ezer fő befogadására alkalmas stadion, emellett kialakítanak egy edzőközpontot két gyakorlópályával, öltözőkkel és irodákkal, valamint egy látogatóközpontot múzeummal és klubhelyiséggel. A fejlesztés részeként közösségi sportparkot is létrehoznak – füves játszótérrel, streetball- és kosárlabdapályával, futókörrel és szabadtéri fitneszparkkal, továbbá egy több mint 400 autó, valamint autóbuszok fogadására alkalmas parkoló is kialakítása is szerepel a tervek között.

Újpest Önkormányzata kezdetektől hangsúlyozta, hogy bár a projektbe közvetlen beleszólása nincs, kiemelt célja a kertváros lakóinak megvédése, a kertváros nyugalmának megőrzése. Ennek érdekében javasolta és határozottan kérte, hogy a stadion szurkolói bejáratait és a közlekedési útvonalakat a lakosság számára kedvező módon alakítsák ki, azaz, hogy a szurkolók a Szilágyi út felől közelítsék meg a létesítményt, ne pedig Újpest-kertvároson keresztül. A MOL-csoport időközben elkészített hatástanulmánya ezt az önkormányzat által javasolt, a lakók számára kedvező megoldást tartalmazza. Továbbá a stadionépületre vonatkozó tervek – az önkormányzat javaslatával összhangban – már keleti tájolással készültek. Kiemelésre érdemes, hogy a lakossági használatra tervezett közösségi sportpark jelentősen gazdagítja a kertváros rekreációs lehetőségeit, melyet a tervek szerint az újpestiek ingyenesen használhatnak majd.

A MOL által készíttetett hatástanulmány érdemben foglalkozik az egykori ipari tevékenységből származó talajvízszennyezés felszámolásával is. A kármentesítési folyamat 2025 márciusában már elkezdődött és várhatóan 2027 márciusában zárul. A Környezetvédelmi Hatóság előzetes tájékoztatását követően, 2026 elején a beruházó a rendszer kisebb átalakításával a kármentesítés hatékonyságát tovább növelte. Tájékoztatásuk szerint a kormányhivatal által előírt kármentesítési határértékek teljesítése a megadott határidőre megvalósul.

Újpest Önkormányzata, annak érdekében, hogy jogi garanciát szerezzen, településrendezési szerződés keretében szándékozik rögzíteni a lakossági és önkormányzati szempontok megvalósulását, amelyben korábban a MOL már partnerséget kínált.

Az építkezés megkezdéséhez szükséges környezetvédelmi hatósági eljárás 2026. március 9-én elindult. A Pest Vármegyei Kormányhivatal – melynek közleménye Újpest Önkormányzatának weboldalán is elérhető – tájékoztatása szerint a környezetvédelmi hatósági eljárás részeként közmeghallgatásra is sor kerül. A lakosság észrevételeit, kérdéseit április 20-ig várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy postai úton a 1016 Budapest, Mészáros utca 58/B. címre. Újpest Önkormányzata hamarosan ügyfélként megküldi álláspontját az illetékes kormányhivatalnak.

Városunk önkormányzata ebben az ügyben is az átláthatóságot képviseli, és ahogyan eddig is, úgy a jövőben is minden lehetséges fórumon és formában tájékoztatja az itt élőket a stadion-ügyről. Éppen ezért hozták létre az ujpest.hu/ufcstadion oldalt, ahol a beruházással kapcsolatos dokumentumok érhetők el, továbbá a képviselő-testületi üléseken is tájékoztatják az újpestieket.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.