- Részletek
A jelenleg elérhető Bubi-bérletek november 22-ig vásárolhatók meg, ezt követően egy új konstrukcióval, az 500 forintos téli Bubi-bérlettel használhatók a kerékpárok a jelenlegi szolgáltatás hátralévő időszakára. Ezeket a megvásárlás napjától függetlenül december 23-ig lehet használni, ugyanis ekkor jár le a BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése. A jövőre érkező új Bubi szolgáltatásban pedig Újpest-városkapunál is elérhető lesz majd.
- Részletek
A magyar nyelv napja – élő örökség, amely ma is formál bennünket. November 13-án országszerte a magyar nyelvet ünnepeljük, azt az élő, folyamatosan változó örökséget, amely meghatározza gondolkodásunkat és kultúránkat. A jeles nap arra emlékeztet, hogy 1844-ben ezen a napon vált hivatalos államnyelvvé a magyar, ezzel új korszakot nyitva a közéletben és az oktatásban. Bár a történelem távolinak tűnik, a nyelv fejlődése ma is mindannyiunk életében tetten érhető.
- Részletek
Budapest születésnapja alkalmából idén ismét megrendezik a nagy sikerű Metrófesztivált, amely nemcsak visszatér, hanem meg is újul. November 14. és 16. között három napon át várják a látogatókat különböző metróállomásokon koncertekkel, táncbemutatókkal és közös énekléssel. A programok között szerepel az újpesti Suholó Néptánccsoport fellépése is.
- Részletek
A baleset-megelőzés egyik legfontosabb üzenete: „Engedd, hogy észrevegyenek!” – ezzel a mottóval szervezi meg az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a Light Friday országos kampányt, amelyre november 7-én, pénteken kerül majd sor. Az akció célja, hogy az őszi-téli időszakban, amikor a napok rövidülnek és a látási viszonyok romlanak, felhívja a figyelmet a jól láthatóság életmentő jelentőségére.
- Részletek
Minden év október 29-én a világ figyelme a stroke, vagyis az agyi érelzáródás felé fordul. Ilyenkor orvosok, egészségügyi szervezetek és szakemberek közösen hívják fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a megelőzés, a gyors felismerés és az, hogy ne várjunk, ha baj van. Mert egy stroke esetén valóban minden perc számít.
- Részletek
Október 31-től november 2-ig megváltozik a közlekedési rend Budapesten és a temetők környékén. Ahogy közeledik mindenszentek és halottak napja, ismét megtelnek a fővárosi temetők és az odavezető utak. Az újpestieknek is érdemes előre tervezniük, hiszen október 31. és november 2. között több helyen forgalomkorlátozás, megállási tilalom és ideiglenes lezárás lép életbe Budapesten.
- Részletek
Október közepe táján is érdemes kilátogatni az újpesti piacra, ugyanis az ősz minden színe, íze és illata ott vár ránk. Kosárba kerülhet az illatos birs- vagy vilmoskörte, a sütőtök és a mézédes szőlő is. Bár az árak nem mindig szerények, a minőségért cserébe megéri piacozni! Ha tartalmas őszi levest, sült zöldségeket vagy egy finom almás pitét szeretnének a hétvégi asztalra tenni, akkor irány az újpesti piac!
- Részletek
A Farkaserdő fejlesztésével kapcsolatban is elmondhatják az újpestiek a véleményüket, hiszen a Pilisi Parkerdő a Városi Erdő Fejlesztési Program keretében kérdőív segítségével méri fel, hogyan lehetne még élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni ezt a városi zöld oázist.
- Részletek
Különleges mérföldkőhöz érkezett a Nordic Walking Alapok közössége, amely idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A jeles alkalmat természetesen méltó módon ünneplik: 2025. október 18-án, szombaton rendezik meg a Nordic Walking Alapok születésnapi eseményét.
- Részletek
Különleges nosztalgiavillamos közlekedik Újpesten a 14-es vonalon, Káposztásmegyer, Megyeri út és a Lehel tér között október 24-én, pénteken. A nap folyamán várhatóan a 1233-as számú, „Bengáli” becenevű csuklós nosztalgiavillamos szállítja majd az utasokat.
- Részletek
Közműjavítás miatt továbbra is terelve közlekedik több újpesti autóbuszjárat. Érintett a 30-as, a 30A, a 230-as és a 930-as éjszakai busz, amelyek módosított útvonalon szállítják az utasokat. A Budapesti Közlekedési Központ az Újpest Média megkeresésére közölte: várhatóan a hét közepéig marad érvényben az ideiglenes forgalmi rend.
Még több hír Észak-Pestről
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.


