Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden év október 29-én a világ figyelme a stroke, vagyis az agyi érelzáródás felé fordul. Ilyenkor orvosok, egészségügyi szervezetek és szakemberek közösen hívják fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a megelőzés, a gyors felismerés és az, hogy ne várjunk, ha baj van. Mert egy stroke esetén valóban minden perc számít.

A világ legjobb anyósa volt. Aztán egy borús októberi napon már hiába kerestük: nem vette fel többé a telefonját. A párom azonnal autóba ült, és rohant az édesanyjához, nem tudva, hogy már túl késő. Szegény mamának hónapok óta zúgott a füle, ki is vizsgálták, de sajnos nem elég alaposan. A stroke hirtelen érte, anélkül, hogy elbúcsúzhatott volna szeretteitől. Gyermekei és unokái sem hallhatták az utolsó szavait. Ennek már három éve, de még mindig azon gondolkodik a családunk, mit tehettünk volna, hogy megelőzzük a bajt?

A szélütés, vagyis a stroke, a második leggyakoribb halálok, és a harmadik leggyakrabban rokkantságot okozó megbetegedés a világon.

Mi történik, amikor valakit „szélütés” ér?

A stroke az agy vérellátásának hirtelen zavara. Előfordulhat, hogy egy ér elzáródik, és az agy bizonyos része nem kap elegendő oxigént, de az is megtörténhet, hogy egy ér megreped, és vérzés alakul ki. Mindkét esetben az agysejtek perceken belül elpusztulhatnak, és ha nem történik időben beavatkozás, ez maradandó károsodáshoz vezethet. A betegség legijesztőbb sajátossága, hogy gyakran hirtelen, látszólag minden előjel nélkül csap le, ugyanakkor a tünetek felismerése esélyt adhat az életmentésre.

A FAST-szabály – négy betű, ami életeket menthet

Létezik egy egyszerű, bárki által megjegyezhető módszer, amely segít felismerni a stroke tüneteit. Ez a FAST-szabály, amely az angol szavak kezdőbetűiből áll: Face, Arm, Speech, Time. Ha valakinek féloldalassá válik a mosolya, az arca eltorzul, az egyik karját nem tudja felemelni, vagy nehezen, elmosódottan beszél, azonnal hívni kell a 112-es segélyhívó számot. Nem szabad reménykedni abban, hogy a panaszok majd maguktól elmúlnak. Minden egyes perc számít, hiszen

a gyors orvosi beavatkozás a maradandó bénulás és a gyógyulás közötti különbséget is jelentheti.

A megelőzés kulcsa a mindennapokban rejlik

A stroke többnyire nem váratlan tragédia, hanem hosszú évek alatt kialakuló folyamat következménye. A jó hír az, hogy nagyon sokat tehetünk ellene. A rendszeres testmozgás, akár napi fél óra séta is, csökkenti a kockázatot. Az egészséges, kiegyensúlyozott étrend, a túlzott só- és zsírfogyasztás kerülése, valamint a dohányzás mellőzése és az alkoholfogyasztás mérséklése mind segíthetnek megelőzni a bajt. Ugyancsak fontos a vérnyomás, a vércukor- és a koleszterinszint rendszeres ellenőrzése, mert ezek eltérései gyakran már évekkel korábban jelzik a veszélyt. Ezek az apró döntések – egy lépcső helyett választott séta, egy egészségesebb ebéd, egy elhalasztott cigaretta – hosszú távon akár életet is menthetnek.

A tudás valóban életet menthet

A stroke világnapja arra emlékeztet bennünket, hogy nem lehetünk közömbösek. Az ismeret, amit ma megszerzünk, holnap segíthet megmenteni egy családtagunkat, barátunkat, vagy akár saját magunkat. Egy mosoly, ami hirtelen féloldalassá válik, egy elnehezült kar, egy furcsán akadozó mondat – ezek apró, de életbevágó jelek. Ha tudjuk, mit jelentenek, és időben cselekszünk, nemcsak az agy oxigénellátását normalizálhatjuk, hanem egyben emberéletet is menthetünk.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.