Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Érdekelnek a téli égbolt csodái? Szeretnéd megcsodálni az Orion-ködöt? Akkor ott a helyed a Csillagászati Estéken! November 6-án indul az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tizenegy alkalomból álló programsorozata. 

Az érdeklődők izgalmas, ismeretterjesztő előadásokon vehetnek majd részt, a gimnázium tetején található Kulin-csillagdából pedig megcsodálhatják az éjszakai égbolt látnivalóit.

A Könyves Kálmán Gimnázium tetején működő Kulin-csillagda megnyitja kapuit az égbolt titkai iránt érdeklődő újpestiek előtt. Az intézményben induló Csillagászati Esték első összejövetele november 6-án, pénteken lesz.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Újpest Önkormányzatának jelentős anyagi támogatásával újult meg a gimnázium tetején, az 1950-es évek közepétől működő csillagvizsgáló, amely korszerű berendezésekkel is gazdagodott. A felújítás keretében a forgatható kupola felületét lecsiszolták, kívül fehér, belül kék színt kapott. A korábbi, kézi erővel működtetett forgatórendszert modern, motoros megoldás váltotta fel. Emellett asztrofotózásra, valamint megfigyelésre is alkalmas, számítógép vezérelt, bolygókamerával felszerelt távcsővel bővült az eszközpark, melynek egyébként részét képezi több mozgatható távcső és egy speciális naptávcső is.

A szeptember végén megrendezett ünnepélyes átadón dr. Trippon Norbert így fogalmazott:

“Nagyon-nagy öröm és megtiszteltetés számomra és Újpest Önkormányzata számára is, hogy a városunk ikonikus iskolája, a Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálója teljes egészében megújulhatott, külcsínben és belbecsben egyaránt, fantasztikus távcső, forgató mechanika készült, amely a legkorszerűbb követelményeknek is megfelel. Mindezt pedig nemcsak az intézménybe járó gyerekek vagy a tudományos közösség tudja majd használni, de az újpestiek is, hiszen az obszervatórium időről időre megnyitja majd kapuit a nagyközönség előtt is.”

És most megnyitja, elindul a Csillagászati Esték.

Szepesváry László, a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója az Újpest Média kérdésére elmondta, hogy a tizenegy alkalomból álló programsorozat minden eseménye 17 órakor ismeretterjesztő előadással indul a fizika előadóban, majd 18 órától a csillagdában folytatódik, ahol az időjárási körülményektől függően az égbolt fürkészésére lesz lehetőség. Az új távcső mellett a mozgatható távcsöveket is kipróbálhatják az érdeklődők.

„Első alkalommal, november 6-án A téli égbolt csodáiról hallhatnak előadást azok, akik eljönnek a Könyvesbe, 18 és 21 óra között pedig a Szaturnuszt, az Uránuszt és az Androméda ködöt figyelhetjük meg. Mindenkit szeretettel várunk a programra, gyerekeket és felnőtteket egyaránt!” – mondta Szepesváry László, a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a programok akkor sem maradnak el, ha az időjárás nem teszi lehetővé a megfigyelést. Ebben az esetben az előadásokat megtartják, és korábban készült asztrofotókat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Program:

2026.11.06. Előadás: A téli égbolt csodái, Észlelés: Szaturnusz, Uránusz, Androméda-köd

2026.11.20. Előadás: Az égboltra rajzolt történetek, Észlelés: Szaturnusz, Hold, Fiastyúk csillagkép

2026.12.04. Előadás: A csillagászat korai története, Észlelés: Szaturnusz, Uránusz, Plejádok csillagkép, Orion-köd

2026.12.11. Előadás: Az idő mérésének és a naptár készítésének története, Észlelés: Szaturnusz, Uránusz, Plejádok csillagkép, Orion-köd, Androméda

2027.01.08. Előadás: A Naprendszer változatos világa, Előadás: Szaturnusz, Fiastyúk csillagkép, Androméda

2027.01.15. Előadás: Mit mesél a fény a csillagokról? Észlelés: Hold, Orion-köd

2027.01.29. Előadás: A csillagok élete, Észlelés: Telihold, Jupiter, Szaturnusz, Mars, Uránusz

2027.02.12. Előadás: Otthonunk a Tejútrendszer, Észlelés: Hold, Mars, Szaturnusz

2027.02.26. Előadás: Az új űrtávcsövek kutatási feladatai, Észlelés: Jupiter, Mars, csillaghalmazok

2027.03.05. Előadás: Miért érdekesek a fekete lyukak?, Észlelés: Orion-köd, Fiastyúk, Androméda

2027.03.19. Előadás: Az univerzum nagyléptékű szerkezete, Észlelés: Hold, Jupiter, Mars

Még több hír Észak-Pestről

Érdekelnek a téli égbolt csodái? Szeretnéd megcsodálni az Orion-ködöt? Akkor ott a helyed a Csillagászati Estéken! November 6-án indul az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tizenegy alkalomból álló...
A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...

A címlapról

Az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest...
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.