Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

További korlátozásokat vezetne be a pirotechnikai eszközök szilveszteri használatát illetően a Fővárosi Önkormányzat. A tervezett rendelet tartalmi egyeztetését szerdán tartották meg. Mint ismert, Óbuda-Békásmegyer az egyik első kerület volt, mely 2024 decemberében kísérleti szigorításokat vezethet be, a főváros a jelek szerint követné példánkat.

Ugyan a pirotechnikai eszközök használata régóta a hazai ünneplési hagyományok része, bizony sokak számára nem örömforrás. Már a kisebb tűzijátékok is jelentősen növelhetik a zaj-, fény- és légszennyezést, míg a robbanásokkal járó eszközök, rakéták komoly stresszt okozhatnak: gyermekek, idősek, várandós nők, érzékeny idegrendszerű emberek és természetesen az állatok is rosszul viselhetik az erős hang- és fényhatásokat.

Nem véletlen, hogy Önkormányzatunk is komoly lépéseket tett – miként azt tette az V. kerület is -, már 2024 szilveszterén kísérleti szigorításokat vezettünk be. A rendelet szerint Óbuda-Békásmegyer lakóterületein és természetvédelmi területein december 31-én 18 órától a következő naptári év január elsején reggel 6 óráig, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékok felhasználása tilos.

A többség a szigorítást támogatja a fővárosban

Kerületünk döntésünk után a Fővárosi Önkormányzat társadalmi egyeztetést indított – Béres András harmadik kerületi alpolgármester javaslatára – a budapesti lakosság körében annak érdekében, hogy felmérje a tűzijátékokkal kapcsolatos lakossági attitűdöt. A 2025. májusában végzett kérdőíves felmérést 9782 személy töltötte ki. A kitöltők 78 %-a nagyon indokoltnak, míg további 8,8 %-a inkább indokoltnak találta a pirotechnikai eszközök használatának szigorúbb szabályozását.

A kitöltők 58,5 százalékát „nagyon”, 20 százalékát „inkább zavarja”. A kérdésre a válaszadók 13 százaléka felelte azt, hogy „egyáltalán nem zavarja”. 6549 személy (kitöltők 67%-a) érzékelt a pirotechnikai eszközök használatához köthető stresszt, szorongást szilveszter éjjel (ők maguk vagy a családjukban, a közvetlen környezetükben élők közül valaki). A legtöbben, 4264-en jelezték, hogy kisgyereket érintettek rosszul a szilveszteri hatások, de maguk a kitöltők, a környezetükben élő idős emberek, állattartók, mentális vagy pszichés betegséggel élők is átéltek már emiatt szorongást.

Alaptörvény-ellenes lehet a tűzijáték, több jogot is sért

A Fővárosi Önkormányzat szerdán tartotta meg szakértők, a kerületek képviselőinek részvételével a rendelet tartalmi egyeztetését; Óbuda-Békásmegyert Béres András alpolgármester képviselte. A főváros szerint a pirotechnikai eszközök használata az Alaptörvényben is rögzített, egészséges környezethez és pihenéshez való jogot is sértheti. Már emiatt is indokolt lenne a szigorítás. Mivel a jelenlegi szabályozási környezet nem tartalmaz az engedélyezett időszak alatt használt eszközök felhasználására részletes szabályokat, ezért a tervezet ezt is rendezné.

A rendelet pedig külön is rögzítené, a káros hang-, fény- és zajhatásokra leginkább érzékeny csoportok, az állatok és a természet védelmét.

A Fővárosi Önkormányzat az alábbi korlátozásokat javasolja:

A 3. pirotechnikai osztályba tartozó eszközök szilveszteri használatának egész Budapesten, december 31-e 20:00 órától, január 1. 02:00 óráig való korlátozása
Védett területeken, Natura 2000-es fokozottan védett természetvédelmi területeken, erdőkben, budapesti közparkokban, arborétumokban, temetőkben és természetközeli területként jelölt területeken, valamint állatkertekben, állatpanziókban és állatmenhelyeken, állattartó telepeken és az azok elhelyezésére szolgáló ingatlanok telekhatárától számított 100 méteres övezeten belül fekvő ingatlanok területén tilos pirotechnikai eszköz felhasználása egész évben
Bentlakásos intézményekben, kórházakban, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekben és az azok elhelyezésére szolgáló ingatlanok határától számított 100 méteres övezeten belül fekvő ingatlanok területén tilos pirotechnikai eszköz felhasználása egész évben.
A Fővárosi Közgyűlés által szabott feladat része volt a rendőrséggel folytatott egyeztetés, a lég- és zajszennyezési adatok begyűjtése és értékelése, valamint társadalmi egyeztetés az érintett szakmai civil szervezetekkel és a lakossággal. A rendelet terve kitér arra is, hogy a korlátozás jövőbeni ellenőrzését a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága kerületi közterület-felügyeletekkel szoros együttműködésben végzi majd.

Béres András: Fontosabb a gyerekek és a háziállatok érdeke

A Fővárosi Közgyűlés 2024 decemberében fogadta el Béres András harmadik kerületi alpolgármester javaslatát arról, hogy a főváros kezdjen társadalmi egyeztetésbe a pirotechnikai eszközök használatáról, amely alapján pedig idén szeptemberig volt szükséges javaslatot tenni a szigorúbb szabályozásról Budapesten.

„A robbantás nem alapjog, sokkal fontosabb a gyerekek és a háziállatok érdeke” – jelentette ki Béres András. Mint kifejtette, a fővárosi rendelet tervezete végül több körös egyeztetés után született meg, amit szerdán vitattak meg.

„Bár jó irány a szigorítás, további szigorításokat javasoltam a kerületünk képviseletében. Így azt, hogy az időbeli korlátozás ne csak a 3-as, hanem a 2-es kategóriájú tűzijátékra is vonatkozzon, mivel ezek zajterhelése is igen jelentős, és összeegyeztethetetlen a nyugodt pihenéssel. Az eddigi 12 órás időkorlát hatórásra csökkentése is fontos előrelépés lenne, de a 22:00-1:00-ig tartó háromórás időintervallumot javasoltam, illetve még azt, hogy ne csak a természetvédelmi övezetekben, hanem a lakóövezetekben is tiltsuk be a szilveszteri tűzijátékozást” – ismertette Béres András.

A végleges rendelet kialakítása még folyamatban van.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.