Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gyerekkori szorongás gyakori jelenség, ám a felnőttek sokszor mégsem veszik kellően komolyan. Pedig ez nem csupán pszichológiai vagy nevelési nehézséget jelezhet, de jelzést adhat arról is, hogy a gyerekek mennyire érzik biztonságban magukat, az alapvető jogaik teljesülnek-e a hétköznapjaikban. Ha valaki tartósan szorong, az sokszor annak a következménye, hogy túlzott teljesítménykényszer, bántalmazás, elhanyagolás vagy bizonytalanság van jelen az életében.

Miért szoronghat egy gyerek?

A szorongás okai sokfélék lehetnek és vannak olyan helyzetek, amikor a gyerekek életkorából fakadóan ezek természetesek, a fejlődés velejárói, mérföldkövei (például szeparációs szorongás kisgyermekkorban). Azonban előidézhetik a túlzott elvárások otthon, az iskolában vagy a sportban is, amikor a teljesítmény fontosabbá válik, mint a gyerek jólléte. Vagy állhat a hátterében a kortársak bántalmazása, kiközösítése – de ugyanilyen hatást válthatnak ki a családi nehézségek, például egy válás, a család anyagi gondjai, egy megterhelő élethelyzet is.

Ha egy gyereknek nincs lehetősége elmondani, hogyan érzi magát, vagy nem kapja meg azt a figyelmet és támogatást, amire szüksége lenne, akkor a szorongás könnyen állandósulhat, és tartós bizonytalanság, önbizalomhiány vagy akár testi tünetek formájában is megjelenhet.

A szorongás tünetei lehetnek testiek (pl. hasfájás, fejfájás), de jelentkezhetnek alvászavar, romló iskolai teljesítmény, vagy a korábbihoz képest megváltozott viselkedés formájában is. Fontos, hogy a gyerekek környezete időben észrevegye ezeket a jeleket és érdemben reagáljon rájuk.

Mit tehetünk szülőként, pedagógusként, felnőttként?

Életkorukból fakadóan a gyerekeknek sokszor nehézséget okoz, hogy segítséget kérjenek, vagy nem szóban, hanem tünetekkel jelzik, ha baj van. A legfontosabb, hogy komolyan vegyük a gyerekek jelzéseit, hogy meghallgassuk őket, méghozzá ítélkezésmentesen. Törekedjünk rá, hogy minőségi időt töltsünk velük, hogy ne csak tudják, de érezzék is, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk. Emellett elengedhetetlen a gyerekek szükségleteit figyelembe vevő környezet kialakítása otthon, az iskolában és sportolás közben is. Ha a szorongás mindezen lépések megtétele után sem oldódik, akkor forduljunk szakemberhez (óvoda- vagy iskolapszichológus, gyerekpszichológus).

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekek biztonsága és jólléte a körülöttük lévő közösség felelőssége. Az iskolában, a sportegyesületben vagy a kortárskapcsolatokban szerzett tapasztalatok mind hatással vannak a gyerek önbizalmára és lelkiállapotára, éppúgy, mint az otthoni légkör és a családi események. Egy bántó megjegyzés, egy elutasító közeg vagy a folyamatos teljesítménykényszer hosszútávon rányomhatja a bélyegét mindezekre. A felnőtteknek ezért kiemelt szerepe van abban, hogy támogató, elfogadó és biztonságos közeget teremtsenek.

Ráadásul ma már a digitális világra is gondolni kell, hiszen a gyerekek életének kikerülhetetlen részei az okoseszközök. A közösségi média használata gyerekkorban rendkívül rossz hatással lehet. Az itt megjelenő posztok, képek, videók gyakran nem valós képet mutatnak, az iskolások állandóan másokkal hasonlítják össze magukat, ami szintén önbizalomvesztéshez és állandó teljesítménykényszerhez vezethet. Az online zaklatás még komolyabb veszélyforrás lehet, amely gyakran rejtve marad a felnőttek előtt. Ez szintén súlyos érzelmi terhet jelenthet és szorongást válthat ki, hiszen a gyerek úgy érezheti, nincs menekülési útvonala, a bántások bárhol, bármikor elérik őt.

Figyeljünk rá, hogy a gyerekek az online környezetben is biztonságban legyenek, hogy megfelelő támogatást kapjanak, ha bántalmazás vagy zaklatás éri őket. A közös beszélgetések az internethasználatról, a digitális szabályok együttes kialakítása, valamint az empatikus figyelem segíthet abban, hogy a gyerek ne maradjon egyedül, biztonságban és tudatosan használja az online világ lehetőségeit. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a kamaszoknál az internet a barátokkal, kortársakkal való kapcsolattartás egyik alapvető színtere is, így ennek tiltása, az ebből fakadó elszigetelődés szintén szorongást válthat ki.

Az alábbi összefoglaló segíthet abban, hogy átgondoljuk, mit tehetünk még azért, hogy a szorongás oldódjon. Érdemes ezekre a tippekre úgy tekintenünk, hogy a gyerekek (akárcsak a családok) nagyon különbözőek, már csak életkorukból fakadóan is. Az alábbi pontokat gondolatébresztőnek szántuk, alkalmazzuk úgy, ahogy az a mi gyerekünkhöz/családunkhoz illeszkedik.

Legyen elég szabadidő, játék: A mindennapokban legyen lehetőség önfeledt, szabályok nélküli játékra, különösen szabad levegőn. A mozgás, futás, sarazás, alkotás mind hozzájárul a feszültség oldásához. Nagyobbaknál a strukturálatlan szabadidő, pihenés, semmittevés, kirándulás, az online világtól való eltávolodás szintén segíthet kikapcsolódni.

Kiszámítható keretek: A napirend, az ismétlődő családi rituálék (pl. közös étkezések, esti mese) biztonságérzetet adnak és teret biztosítanak a rendszeres, bizalmas beszélgetéseknek, családon belüli kapcsolódásnak.

Töltsünk együtt minél több minőségi időt: Tudatosítsuk a gyerekben, hogy van olyan idő, amikor csak rá figyelünk – ilyenkor tegyük el a telefont, kapcsolódjunk hozzá beszélgetéssel, közös játékkal. Legyünk nyitottak, érdeklődőek!

Figyeljünk arra, hogy milyen hírek, információk jutnak el hozzá: A gyerekeknek megterhelő a túl sok hír, rémtörténet. A nehéz témákról az életkoruknak megfelelő szinten beszéljünk és óvjuk őket a koruknak nem megfelelő tartalmaktól.

Egyeztessünk az óvodával, iskolával: Ha azt gyanítjuk, hogy az intézményben történt valamiféle, a gyerekünket megzavaró esemény, akkor kérjünk fogadóórát, beszéljünk a pedagógusokkal arról, hogy ők észrevettek-e bármit.

Csökkentsük a képernyőidőt: A túl sok kütyüzés fokozza a feszültséget. Helyette válasszunk nyugodtabb, alkotó vagy mozgásos offline programokat.

Figyeljük és vegyük komolyan a jeleket, és ha szükséges, forduljunk szakemberhez, aki a helyzetünket megismerve, személyre szabottan tud segítséget adni.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.