Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gyermekek jogainak világnapján arra emlékezünk, hogy 1989. november 20-án fogadták el az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét. A benne foglaltak valamennyiünket köteleznek: segítsünk megvédeni a gyermekeket. Óbuda-Békásmegyer gyermekvédelmi projektje és áldozatsegítő programja évek óta ezt teszi. Érdemes összefognunk!

Kezdjük a tragikus tényekkel. A világon évente egymilliárd gyereket sújt szexuális, fizikai vagy érzelmi erőszak, és közülük 40 ezren válnak gyilkosság áldozatává az UNICEF adatai szerint.

A legtöbb gyermekbántalmazás rejtve marad

A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb gyermekbántalmazás rejtve marad, így azok nagy valószínűséggel rendszeresek és ismétlődnek. És a UNICEF így fogalmaz: „sok gyerek számára az erőszak ismerős arcot visel”, azaz a bántalmazó sok esetben családtag, ismerős vagy olyan intézmény dolgozója, amelyre rábízták a gyermeket.

Utóbbi jelenséggel kapcsolatosan magyarországi adatok is rendelkezésre állnak. Egy friss hazai kriminológiai kutatásban, amely a szexuálisan bántalmazott 12 éven aluli gyermekekre vonatkozik, ez áll: „a sértettek és az elkövetők a büntetőügyek 98 százaléka esetében ismerték egymást; a sértettek 58 százaléka sérelmére közeli vagy távolabbi rokon, családtag, míg további 36 százalék ellen közeli ismerős követte el a bűncselekményt.”

Egyenlő eséllyel indulhassanak

A gyermekek jogait védő célok között a bántalmazás mellet számos feladat vár ránk, kiemeltünk ezek közül:

Tehát a gyermekkori bántalmazás, elhanyagolás és kizsákmányolás visszaszorítása mellett,
A gyermekek részvételi jogának erősítése: hogy ne csak tárgyai legyenek a döntéseknek, hanem résztvevői is, legyen hangjuk a közösségben;
Az egyenlőség előmozdítása: minden gyermek, nemtől, nemzetiségtől, bőrszíntől, társadalmi háttértől függetlenül, egyenlő eséllyel jusson segítséghez és fejlődési lehetőséghez.
A megelőző szemlélet terjesztése, valamint segíteni a gyermekvédelmi rendszereket, támogatni azokat, akik a gyermekek mellett állnak.
A bántalmazás tanúja is traumatizálódik

Intézményünk, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ látja el a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait kerületünkben. Ennek keretében a gyermekek testi, lelki egészségét, családban történő nevelését segíti elő; a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, valamint a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében tesz lépéseket; a gyermekjóléti szolgálat szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatait látja el.

Mindemellett Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjának célja az érintettek – kapcsolati erőszak áldozatai, családon belüli erőszak áldozatai – segítése, a probléma tematizálása és tabutlanítása, a rendszer szereplői közötti párbeszéd elősegítése, képzések szervezése, valamint lakossági érzékenyítés, edukáció, a témára fókuszáló kiadványok, tájékoztató cikkek, kulturális projektek segítségével. Az áldozatsegítés szorosan kapcsolódik a gyermekek jogainak védelméhez, hiszen a gyermek akár áldozata, akár tanúja a családi erőszaknak, traumatizálódik, kötelességünk feltárni ezeket az eseteket és hatékony szakmai támogatást biztosítanunk számára.

Önkormányzatunk szintén évek óta együtt dolgozik a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal a harmadik kerületben élő gyerekek fizikai, szellemi és lelki „jóllétéért” és biztonságáért. A széles körű együttműködés, legyen szó a digitális világ kihívásairól, a jelzőrendszer működéséről, a bántalmazás megelőzéséről, felismeréséről vagy a gyerekekkel kapcsolatos egyéni helyzetek kezeléséről, jelen van és segít.

Tudva, hogy a hazai összeomlóban lévő állami gyermekvédelmi rendszer és a jelenlegi, elégtelen gyermekjogi környezet a védelem helyett számos esteben kiszolgáltatja a gyermekeket, segítés helyett akadályozza a hatékony munkát: köszönjük mindazoknak – szülőknek, pedagógusoknak, gyermekvédelmi dolgozóknak, önkénteseknek és civil szervezetek tagjainak –, akik nap mint nap azért munkálkodnak, hogy a gyermekek jogainak védelme ne csak távoli cél legyen, hanem mai valóság.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.