Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Különleges Ikarusokkal, családi programokkal, arcfestéssel, játszóbusszal, járműkiállítással és rengeteg más érdekességgel várja a családokat, érdeklődőket szombati nyílt napján a BKV az Óbudai autóbuszgarázsban. 

Szombaton 10 órakor nyitja meg kapuit a BKV Óbudai Autóbuszgarázsa, ahol a látogatók bepillantást nyerhetnek a fővárosi autóbusz-közlekedés kulisszái mögé, miközben számos interaktív és szórakoztató programon is részt vehetnek.

A BKV szakemberei bemutatják, hogyan zajlik a Budapesten nap mint nap közlekedő járművek karbantartása, például azt, hogyan cserélnek kereket a hatalmas buszokon. Interaktív installáció hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre, a holttér figyelés fontosságára.

A 18. életévüket betöltött, legalább kétéves B kategóriás, a helyszínen bemutatott jogosítvánnyal rendelkező, járművezetésre képes fizikai állapotban lévő látogatók a buszvezetést is kipróbálhatják. Erre a programra előzetesen regisztrálni kell a BKV Facebook oldalán meghirdetett felületen, de korlátozott számban a helyszínen is lehet jelentkezni.

A rendezvény egyik leglátványosabb eleme a járműkiállítás lesz, ahol több legendás és ikonikus járművet is felvonultatnak. A látogatók egyebek között megtekinthetik az IK556, IK415, IK405, IK55, a reptéri IK280 és az IK280 autóbuszokat, valamint az IK60 pótkocsis trolit. A kiállításon felvonul egy platós és egy tűzoltó Csepel teherautó, egy hókotró ZIL, a legmodernebb vaskerekes Unimog és néhány rendőrségi jármű is.

A gyerekeket egész nap arcfestés, foglalkoztató- és élményprogramok várják. A győri Széchenyi István Egyetem jóvoltából távirányítós kisautókat próbálhatnak ki, valamint megnézhetnek egy elektromos gokartot is.

Egy IK260-as autóbuszba költözik a Pagony Kiadó kézműves foglalkozásokkal és könyvbemutatóval, emellett terepasztalon elevenedik meg a közösségi közlekedés és a városi élet összetett rendszere.

A legkisebbek birtokba vehetik a BKV egyedi kialakítású – Van Hool AGG 300 típusú autóbuszból készült – duplacsuklós játszóbuszát, kipróbálhatják, milyen az igazán picikre szabott Ikarus60-as minibuszon utazni, valamint felszállhatnak az erdei dízelmozdonyra is. Az elfáradt legkisebbeket “csendes sarok” várja, ahol meseolvasás mellett pihenhetik ki az izgalmakat.

Mindezek mellett újdonságként egy repülő-szimulátor is megtekinthető lesz. A 16 óráig tartó nyílt napon bemutatkoznak a BKV sport szakosztályai is: a helyszínre települ a BKV lőbusza, de lesz kiskapus foci, íjászat és evezőpad is.

A helyszín a Bécsi út / Vörösvári út végállomásról a K1 jelzésű Ikarus 280-as nosztalgiajárattal is megközelíthető lesz, amely a 118-as busz megállójával szemben indul majd.

A garázstól körjárattal térhetnek vissza a Vörösvári útra a látogatók.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.