Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Önkormányzatunk 2020 óta dolgozik együtt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal a harmadik kerületi gyermekvédelmi rendszer megerősítésén. Az együttműködés egyik legfontosabb célja a kerületben gyermekeket nevelők és gyermekekkel foglalkozók tudásszintjének emelése.

A különféle személyes találkozások, előadások, cikkek mellett ezért is jelenthet nagy segítséget pedagógusoknak és ifjúsággal foglalkozó szakembereknek a Hintalovon Alapítvány óravázlata, amely a 10–18 éves korosztálynak nyújt segítséget a gyermekjogokkal kapcsolatban. A kortárs diákok bevonásával kidolgozott, ingyenes „tananyag” közérthető módon, élményalapú közelítéssel magyarázza a kérdéskört, izgalmas, élő foglalkozásokat ígérve felhasználóinak.

Az óravázlattal egy időben készült el a Mihez van jogom? címet viselő e-learning képzés, amely kivételesen nem a felnőtteknek, hanem az érintett korosztálynak, a kiskorúaknak szól. A képzés célja, hogy bátorítsa a gyerekeket a jogaik felismerésére és képviseletére. A már 8 éves kortól kezdve elvégezhető kurzus kortársak gyakorlati tudásanyagának elsajátítását kínálva ad önbizalmat és fejleszti az empátiát, segítve ezzel a kirekesztés és zaklatás elleni küzdelmet is. Ráadásul a képzés interaktív, így több ponton is lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők egy-egy kérdéskört megvitassanak egymással.

A gyerekjogokról szóló két ingyenes képzés itt érhető el:

Óravázlat szakembereknek

Mihez van jogom? e-learning gyerekeknek

Az alapítvány NEMECSEK Programja.

Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.

Az Önkormányzat Gyermekvédelmi Programjának soron következő, ingyenes gyermekjogi fogadóórája.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.