Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjakat és okleveleket adtunk át ünnepélyes keretek között, azoknak a harmadik kerületi tanulóknak, akiknek mind az iskolai, mind a sportolói teljesítménye kimagasló. Gratulálunk az elismerésekhez!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat évről évre meghirdeti a Jó tanuló, jó sportoló pályázatát. A kiírás értelmében a Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjasaink számára tíz hónapon át folyósítunk pályázati támogatást.

A pályázat célja segíteni, támogatni azokat a diákokat, akik a tanulás és az egészséges életmód, sportolás összhangját kiemelkedő módon gyakorolják, így példaképekké válhatnak tanuló társaik részére, ösztönözve őket hasonló törekvésekre. Ahogyan Palotás Rita, az eseményt szervező Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője fogalmazott: „díjazottjaink, akik hidat képeznek az iskolapad és a sport között.”

Köszönjük a szakmai zsűri munkáját

Ezúttal is felkért sportszakmai elbíráló bizottság döntött az elismerések odaítéléséről. A zsűri tagjai: Sinkó Andrea, minden idők legeredményesebb magyar RG versenyzője, a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöke és az Óbudai Wellness és Diáksport Egyesület elnöke, Fehér Ágnes, a Rómaifürdő SE ügyvezetője és Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub elnöke.

Minden évben díjátadó ünnepség keretében gratulálunk az ösztöndíjban, illetve az elismerő oklevélben részesülő tanulóknak. Ahol a zsűri lelkiismeretes és komoly szakmaiságot képviselő munkáját szintén megköszönjük.

Versenyzünk egymással és tiszteljük egymást

Sinkó Andrea üdvözölte a 2025. évi díjátadó ünnepségünk résztvevőit. Mint elmondta, saját példájából merítve pontosan tudja, milyen erőfeszítés áll pályázóink teljesítménye mögött, hiszen a gimnáziumi éve alatt már ő maga is válogatott sportoló volt.

„A sport sok mindenre megtanít minket, többek között arra, hogy ugyan versenyzünk egymással, ugyanakkor tiszteljük is egymást, és ha szükségét látjuk, segítő kezet nyújtunk egymásnak,”, hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

Közös sikert ünneplünk

Burján Ferenc, Óbuda-Békásmegyer sportért felelős alpolgármestere szintén ünnepi beszédben köszöntötte a díjazottakat és a meghívott vendégeinket, kiemelve, hogy a Jó tanuló, jó sportoló pályázatunk nyerteseinek sikeréért szüleiknek, edzőiknek és pedagógusaiknak is köszönettel tartozunk, kitartó támogatásukért.

Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub elnöke arról osztott meg néhány gondolatot a megjelentekkel, hogy a Római-part – ahol ő immár ötven éve dolgozik − közös kincsünk, amelyet együtt kell ápolnunk és óvnunk, és ennek a feladatnak teljesítésében számít a sportolók ifjú generációjának elkötelezett munkájára is.

Példakép a sportéletből

Annak szintén hagyománya van, hogy a Jó tanuló, jó sportoló elismerések átadásához minden évben közreműködőként felkérjük a magyar sportélet egy nemzetközi hírű személyiségét. Ebben az évben Märcz Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázó, − aki a felnőtt férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitányaként számos érmet nyert, − jelenleg a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet nagykövete és a III. kerületi Oázis SC sportszakmai tanácsadója volt a vendégünk.

Díjazottjainknak az elismerő okleveleket és az ajándékcsomagokat Märcz Tamás és dr. Kiss László polgármester együtt adták át.

Gratulálunk jó tanuló, jó sportoló diákjainknak és további sikereket kívánunk!

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.