Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

December 5-én a világ az önkénteseket ünnepli. Azokat az embereket, akik csendben, szerényen, sokszor láthatatlanul, mégis pótolhatatlan módon tartják egyben a közösségeinket. Ők azok, akik időt, energiát, figyelmet és törődést adnak oda másoknak, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Kerületünkben is tapasztalhatjuk, munkájuk nem csupán segítség: közösségteremtés és az egymásért vállalt felelősség kézzel fogható megnyilvánulása, amelyért nem lehetünk elég hálásak.

Sokan vallják, az önkéntesség az egyik legértékesebb emberi tevékenység. Mi itt, Óbuda-Békásmegyeren szerencsések vagyunk, hiszen mindennapi megélésünk lehet, hogy a közösségünk tagjai elhivatottan és következetesen, az élet sok-sok területén vállalnak önkét feladatokat mindannyiunkért, miközben, reméljük, ők maguk is többek lehetnek általa, kiteljesedve, értéket teremtve, barátságokat kötve. Hoztunk is néhány példát:

− A közösségi takarításaink során családok, fiatalok és idősek együtt tisztítják meg közvetlen környezetüket, kifejezve, ők maguk is szeretnének hozzájárulni, hogy közös otthonunk szebb, tisztább, rendezettebb legyen.

− A kutyás közösségeink önkéntes aktivitása szintén évről évre növekszik: kutyafuttatóinkat vigyázzák, találkozókat szerveznek, információkat osztanak meg, szemléletet formálnak, figyelnek egymásra és azokra, akik velük osztják meg a köztereket.

− Ahogyan számos, más kerületi civil szervezet szintén önkéntes munkával is kapcsolódik közösségünk életéhez, a fák gondozása, a részvétel az adománygyűjtésben, a közösségi terek karbantartása mind-mind ott van tevékenységeik között.

− Kerületünk rendszeres önkéntes véradói csendes, mégis életmentő gesztusaiban pedig talán az egyik legszebb módon jelenik meg az emberi szolidaritás. Tudatosak, következetesek, hiszen tudják, egyetlen véradásukkal is több életet menthetnek meg.

− A Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesület tagjainak munkája nélkülözhetetlen, hiszen számos területen járulnak hozzá a kerület biztonságához, önkéntes és komoly szakmaiságot képviselő szolgálatukkal.

− Az elmúlt évben, a dunai árvíz idején pedig megmutattuk, hogy összefogással, szakemberek és önkéntesek együtt, képesek vagyunk egymás odafigyelő támaszai lenni, valódi segítséget nyújtva.

Köszönjük!

 

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.