Hacki Tamással készítettünk interjút, aki nemcsak füttyművészként, hanem foniáter szakorvosként is nemzetközi hírnévre tett szert.
1962-ben rendezték meg először a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőt, amely kis túlzással az egész országot a képernyők elé ültette. Olyan előadók tűntek itt fel, mint Koncz Zsuzsa, Benkó Sándor, Kern András – hogy csak II. kerületieket említsünk –, és volt köztük egy tizennyolc éves fiatalember is, aki mindenkit elbűvölt különleges és egyedülálló füttytechnikájával. Ő Hacki Tamás, aki azóta nemcsak füttyművészként, hanem foniáter szakorvosként is nemzetközi hírnévre tett szert. A professzorral, a Semmelweis Egyetem díszdoktorával, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával pasaréti otthonában beszélgettünk.
– Több helyen is éltem a II. kerületben, először a Gomba utcában (ahol most a lányom lakik a családjával), amit nem élveztük sokáig, mert 1986-ban megpályáztam és elnyertem egy állást Hannoverben. Két évre terveztük a kintlétet, de huszonnégy lett belőle. Ez alatt az idő alatt többször látogattunk haza, de csak nyugdíjba vonulásom után tértünk végleg vissza, és élünk újra a kerületben, amit feleségemmel együtt nagyon szeretünk. Többször részt vettünk az Őrsi Gergely polgármester vezette sétákon, amelyeket mindig nagyon élvezünk, és amelyeken sokat megtudunk szűkebb hazánkról. Szívesen megyünk nemcsak a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Klebelsberg Kultúrkúria, hanem a Fény Utcai Piac rendezvényeire is, ahogy a Bartók Béla Emlékház koncertjeit, a Jurányi és az Átrium előadásait szintén gyakran látogatjuk. A Berczik Sára Budai Táncklubba a feleségem, a lányom és az unokáim is jártak/járnak táncolni. Egyszóval éljük a kerületet.
Önt Magyarországon elsősorban bravúros füttyművészként ismerik. Mióta van meg ez a különleges képessége?
Mint a legtöbb kisgyerek, annak idején én is próbálkoztam a fütyüléssel. Volt, aki a hagyományos módon fütyörészett vagy az ujjai segítségével, én nyitott ajakkal próbáltam, és ezt a technikát kezdtem fejleszteni. Már ötévesen így fütyültem, és ezt a „furcsaságot” szerették hallani a rokonok és ismerősök, és motiváltak arra, hogy előadjam a tudományom. Közben tanultam hegedülni, énekeltem kórusban, szert tettem zenei képzettségre, ami segített abban, hogy a füttyhang egyre tisztábbá, „hangszerré” váljon. Iskolai ünnepségeken is sokat szerepeltem, így amikor egy újságban megláttam a Ki mit tud? hirdetését, jelentkeztem. Először gitár-, azután zongorakísérettel fütyültem, a döntőre pedig direkt nekem írt Nádas Gábor egy darabot Madárkeringő címmel. Nádas népszerű slágerek szerzője volt, tudta, mit kell a számba adni, hogy sikerem legyen: a dal tele volt csicsergéssel.
És a recept bevált! Igaz, hogy szinte forradalom tört ki, amikor a zsűri második díjat ítélt Önnek?
Nagy rumli volt! Rengeteg levél érkezett, sőt, parlamenti interpelláció is volt az ügyemben, így a KISZ kénytelen volt összefogni a Magyar Televízióval, és kiadni még egy első helyezést. Így jutottam ki Helsinkibe, a VIT-re (Világifjúsági Találkozó), ahol a gálán is felléphettem nagyon neves előadókkal együtt, és Finnország akkori elnöke, Urho Kekkonen is gratulált nekem. Visszagondolva azokra az évekre, nagyon színes és izgalmas időszak volt rengeteg televíziós fellépéssel, készítettünk lemezeket, és zenekarommal, az Ex Antiquis együttessel bejártuk az egész világot. A zenekarban én voltam a „furulya”, klasszikusokat játszottunk modern feldolgozásban. A barokk és a reneszánsz világát igyekeztünk megidézni zenében és a megjelenésünkkel is.
És mindeközben elvégezte az orvosi egyetemet.
1962-ben érettségiztem, és abban az évben volt a Ki mit tud? is. Akkoriban senki sem gondolta, hogy a fütyülés koncertműfajjá válhat. Én amolyan unalmas, szorgalmas gyerek voltam, jó tanuló, és nem sokkal az érettségi előtt döntöttem el, hogy az orvosira fogok felvételizni. Éppen Helsinkiben voltam a jutalomúton, amikor édesanyám küldött egy táviratot a jó hírrel, hogy felvettek az egyetemre. Fel sem merült, hogy a fütyülés miatt ne kezdjem meg a tanulmányaimat.
A szakterület – a fül-orr-gégészet, illetve a foniátria – választásában volt szerepe zenei pályafutásának?
Feltétlenül. A foniátria hangképzéssel, a beszéddel, az artikulációval, ezek betegségeivel, illetve a nyelés és bizonyos mértékig a hallás zavaraival foglalkozik. A mai napig dolgozom, rendelek a Semmelweis Egyetem Fül-orr-gégészeti Klinikáján, részt veszek az egyetem foniátriai szakorvosképzésében, illetve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnál berendeztem egy foniátriai-logopédiai és audiológiai rendelőt, ahol elsősorban rászoruló gyerekeket fogadunk, de számos énekes páciensünk is van. Ezenkívül vezetésemmel alapítottunk a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán egy új tanszéket, amely hang-, beszéd- és nyelésterapeuták képzését végzi, és sokat foglalkozom időskori nyelési zavarokkal.
Említette, hogy huszonnégy évet töltött Németországban.
Intenzív évek voltak: először a hannoveri, majd a regensburgi egyetemen dolgoztam, mindkét helyen foniátriával és audiológiával foglalkoztam. Vezetője voltam a Regensburgi Orvostudományi Egyetem Fül-orr-gége Klinika Foniátriai-Gyermekaudiológiai Osztályának, amely hamar ismertté vált, mert diagnosztikában és terápiában is sok újdonságot csináltunk, rengeteg előadást tartottunk, számos tudományos cikket publikáltunk. Emellett alapítottam egy logopédiai tanintézetet és egy foniátriai rehabilitációs osztályt.
A művészet és a tudomány is olyan terület, ami teljes embert kíván. Hogyan tudta összehangolni ezt a két tevékenységet?
Nehezen – hol az egyik, hol a másik kapott nagyobb hangsúlyt. A nyolcvanas évek elejéig több mint háromezer koncertet adtunk az Ex Antiquis együttessel, és ez idő alatt a MÁV-kórház fül-orr-gégészeti osztályán, majd audiológiai rendelőjében dolgoztam. Nem sikerült olyan gyorsan letennem a szakvizsgát, mint illett volna, mert a zenélés miatt nem értem rá. Ahogy azonban rátaláltam a foniátriára, messze ez lett a legfontosabb.
De a fütyüléshez sem lett hűtlen…
Sok nagy koncertet adtunk, az utolsót 2013-ban Regensburgban. De még három évvel ezelőtt is hívtak: az Óbudai Társaskörben három telt házas zenés-beszélgetős műsorunk volt Wolf Péter zeneszerző barátommal, aki 1969 óta az együttesünk zongoristája és hangszerelője. Tavaly nyáron pedig a Zempléni Fesztiválon tartottunk hasonló előadást videóbejátszásokkal és élő füttyszóval.
Visszatérve orvosi pályájára: meg lehetett valósítani itthoni körülmények között is mindazt, amit Németországban olyan sikeresen megteremtett?
Amíg Németországban dolgoztam, folyamatosan tartottam a kapcsolatot a hazai szakmával, így ismerősként jöttem vissza, és talán zenei múltam is segített abban, hogy ne idegenként fogadjanak. Sok segítséget kaptam (enélkül nem is sikerült volna), hogy a gyermekmentőknél létrehozhassam a korszerű rendelőt és az új tanszéket. Ez rengeteg munka, de öröm látni az eredményeket, és mindig jönnek új célok. Most például azon igyekszem, hogy a tanszéken végzett fiatal terapeutáknak legyen állásuk, illetve kidolgoztunk egy teljesen újfajta foniátriai kezelést, ennek is keresem a helyét.
Az új célok, az új feladatok tartják fiatalon?
Ki tudja? Lehet, hogy az új célok tartják fiatalon az embert, de az is lehet, hogy a fiatalos embereknek vannak új céljaik. Nem tudhatjuk, de összefüggés biztosan van. Sokszor tapasztaljuk, hogy aki abbahagyja a munkát és nincs egy jó hobbija, az gyorsabban leépül. Nekem feladatom rengeteg van, de hobbim nincs.
És a fütyülés?
Az nem hobbi, az annál sokkal több...
Péter Zsuzsanna
