2025-ben tizedik alkalommal rendezik meg az Irodalom Éjszakája nemzetközi irodalmi happeninget Budapesten, amely június 4-től 6-ig, három nyári estén át formabontó irodalmi séta keretében hozza közelebb a kortárs világirodalmat a hazai közönséghez.

Az idei év témája, amelyhez a felolvasott szövegek kapcsolódnak: a menedék.

Az Irodalom Éjszakáját Budapesten évről évre új helyszíneken rendezik meg, így az irodalmi élményen túl a városszövet helyi sajátosságaira is felhívja a közönség figyelmét. Az idei jubileumi évadban újra a II. kerület ad otthont a háromnapos eseménynek. A tavalyi év sikere után a Margit-negyed és a Széll Kálmán tér környékének további különleges és érdekes helyszíneit állítják fókuszba, kis kitérőt téve a szomszédos XII. kerületbe is.

Az esti irodalmi séták résztvevői ellátogathatnak egy-egy felolvasásra Valter Attila kerékpárboltjába, a tavaly a kerületbe költözött Tilos Rádió stúdiójába, a Helyóvóba, a Kapás utcai szakrendelőbe, a SzínKör Alkotóműhely és Közösségi Térbe, a Mammutban található Kollab közösségi térbe és a Fény Utcai Piacon működő FeteKertbe, majd a Széll Kálmán tér túloldalán folytatva a sétát felkereshetik a Városmajori Szabadtéri Színpadnál újonnan nyíló Szalonkát, és a közeli Barabás-villába is betekinthetnek.

Az irodalmi részletek többsége idén a „menedék” szó különböző aspektusait jeleníti meg, melyeket a Jurányi Ház ernyője alá tartozó színművészek fognak felolvasni Szenteczki Zita, Kelemen Kristóf és Nyári Ádám rendezésében.

2025-ben huszonhat ország kulturális intézete vagy nagykövetsége vesz részt a projektben, huszonhat szerzővel.
A felolvasásokra JÚNIUS 4–6-án, mindhárom napon 19 és 23 óra között kerül sor párhuzamosan kilenc (a harmadik este nyolc) különböző helyszínen. Minden helyszínen egy színész egy irodalmi mű (10–15 perces) részletét olvassa fel nyolc egymást követő alkalommal, minden egész és fél órában.

A nézők maguk állítják össze egyedi útvonalukat aszerint, hogy mely ország mely írójának szövegét melyik színész előadásában, melyik különleges helyszínen szeretnék meghallgatni. A felolvasásokon a részvétel ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel.

Részletes információ: www.irodalomejszakaja.hu, www.facebook.com/irodalomejszakaja

 

Még több hír Budáról

Örömmel osztjuk meg, hogy sikeresen lezárult a gyűjtés a kárpátaljai és ukrán gyermekek balatoni táborozására. A kezdeményezés során mindössze egy hét alatt több mint 11 millió forint gyűlt össze,...
A népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) azonnali hatállyal megszüntette a fürdési tilalmat a Római-parti Plázson, így a közkedvelt part ismét látogatható.
Július 21-én dilatációjavítási munkálatok kezdődnek az Árpád híd Pest felé vezető oldalán a Margitszigeti lehajtónál. Forgalomkorlátozás éjszaka lesz, napközben teljes szélességében járható lesz a...
Fiatal jazz zenészekkel lép fel a Virág Benedek Házban Másik János augusztus 8-án, főként a saját dalaival, amelyek – ahogy ő fogalmaz – mindig metamorfózison mennek keresztül a társzenekar hatása...
Ötödik, egyben évadzáró beszélgetéséhez érkezett a PesthidegkútON közéleti beszélgetéssorozat.
A július 7-i vihar jelentős károkat okozott Óbuda több pontján: utakra dőlt fák, leszakadt ágak, megrongált épületek jelezték az időjárás erejét. A károk felszámolásába már aznap bekapcsolódott a...
Kedden este két helyszínen is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak kerületünkben – jelentette szerdán Böröcz László.
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési...
Folyik a viharkárok felmérése, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek, le kell zárni több területet is a szigeten. A polgármester és munkatársaink folyamatosan járták ma a kerületet,...
Kerületünk egyik legismertebb és legkedveltebb játszótere a Macis játszótér Szépvölgy és Nyék határán, amely egyúttal az egyik legrégebbi erdei játszóhelyünk is.
Együttműködési megállapodást írt alá a II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Életmód Orvostani Társasággal a Mozgás Receptre programhoz való csatlakozásról.
Jogszabályok írják elő, hogy meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását, ugyanakkor más gyomnövény is megkeserítheti az arra érzékeny emberek, sőt a négylábúak életét is.
A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén már harmadik alkalommal hirdeti meg „A kerület kedvenc fagylaltozója” pályázatát. Érdemes szavazni, hiszen a verseny végén ingyen gombócok várják a fagyirajongó...
A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.
A legmelegebb napok átvészelésének kulcsfogalma a víz. Akik tehetik, ilyenkor vízparti helyekre vagy strandokra vonulnak vissza, ám azok számára is a víz hozhat egyhülést, akik a városban...
A MÁV-csoport információja szerint, ahogy minden évben, úgy idén nyáron is vegyszeres gyomirtást végeznek a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a HÉV-vonalakon, a HÉV üzemi...
Éppen tíz éve nyitotta meg kapuját a Frankel Leó út 72. szám alatt egy nagyon barátságos és egészen különleges édességeket kínáló kis cukrászbolt, a Sütit akarok!, amely azóta várja válogatott...

A címlapról

Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.