Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A polgárok javaslata alapján adományozott Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete díszpolgári címet Fekete István József Attila-díjas írónak, aki a Tárogató úti Jézus Szíve kápolna alapítója. A díjat Fekete Magdolna, az író hagyatékának gondozója vette át 2026 júniusában a díszpolgári gálán.

 Fekete István 1945-től haláláig élt a II. kerületben. 1950-ben, a diktatúra legnehezebb időszakában ajánlotta fel az üldözött és földönfutóvá vált Assisi Szent Ferenc Leányai apácarend számára Tárogató úti lakásának szobáit, ahol a mai napig működik a Jézus Szíve kápolna. A kerület lakói nemcsak ezt az önzetlen gesztusát ismerik el a díszpolgári címmel, hanem írói munkásságában megnyilvánuló csendes humanizmusát is, amellyel a teremtett világ tiszteletére, valamint a rászorulók védelmére és a szeretet megkerülhetetlen erejére tanít. A szerzőt a magyar természetvédelem és a hazai tájak krónikásaként tartják számon, aki agrárszakemberként időtálló tudással mélyítette írásait.

Életútját és állathőseit digitális ösvényeken keresztül is megismerhetjük. A II. kerületi „macis” játszótértől indul a Digitális Vándor applikáció Vuk tanösvénye, amelyet a Móra Kiadó készített az ifjú olvasók számára. Az író egykori otthonától pedig egy, az életútját bemutató tanösvényt követhetünk.

Fekete István a Somogy megyei Göllén született 1900. január 25-én. Gazdasági Akadémiát végzett, majd gazdasági segédtisztként helyezkedett el Bakócán, gróf Mailáth György birtokán. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Piller Edittel. A fiatal házasok Ajkára költöztek, Fekete itt vezető gazdatisztként kapott állást, Nirnsee Pál birtokán. Munkája alatt fellendült a birtok, eredményei országos visszhangot keltettek, és elismerést szereztek neki. Itt születtek gyermekeik, Edit és István is.

Gazdatiszti munkája mellett kezdetben a Nimród vadászújságba írt, eleinte szakcikkeket és vadászélményeket, azonban a szerkesztő és vadász-író Kittenberger Kálmán néhány líraibb elbeszélését is elfogadta, és bátorította a kezdő írót. Bemutatta az akkorra már népszerű Csathó Kálmánnak, aki mentorként támogatta őt szépirodalmi pályáján. Az 1930-as évek második felében születtek meg Fekete István jelentős korai regényei: A koppányi aga testamentuma, illetve a Zsellérek, amely olyan népszerű lett, hogy 1939–1944 között hét kiadást ért meg. Mindeközben továbbra is jelentek meg novellái az Új idők című folyóiratban és más lapokban.

Időközben a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást, és családjával a fővárosba költözött. 1944-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, ahol a bírálóbizottság a kiadott kötetei (A koppányi aga testamentuma, Zsellérek, Csí, Hajnal Badányban, Öreg utakon, Emberek között) és nagy sikerű filmjei (Dr. Kovács István, Féltékenység, Aranypáva), illetve színdarabja (Hajnalodik) után az ország 15 legjelentősebb és legtehetségesebb írója közé rangsorolta Fekete Istvánt. Baráti társaságában is neves írókkal töltötte együtt az időt; gyakran vadászott többek között Kittenberger Kálmánnal, Csathó Kálmánnal, gróf Széchenyi Zsigmonddal és gróf Wass Alberttel.

A 1940-es évek politikai változásai után nehéz időszak következett be Fekete István életében. Minisztériumi állása megszűnt, Zsellérek című regénye tiltólistára került, a Magyar Írók Szövetségéből kizárták. Alkalmi munkákból tartotta el családját, amíg 1952 novemberében tanári állást kapott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában, ahonnan két év múlva egészségügyi állapota miatt nyugdíjba vonult. Ettől kezdve főállású íróként tevékenykedett, ekkor születtek további kiváló ifjúsági regényei (Tüskevár, Téli berek), valamint állatregényei (Kele, Lutra, Bogáncs, Hu), illetve önéletrajzi írásai (Csend, Ballagó idő). Több regényéből készült film. 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1970-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1970. június 23-án szívinfarktus következtében hunyt el Budapesten.

Fekete István a magyar szépirodalom és ifjúsági irodalom meghatározó alakja. Állatregényei ma is népszerűek a gyerekek körében. Vuk kalandjait Dargay Attila felejthetetlen rajzfilmjéből is ismerhetjük, amely alapján kisebbeknek szóló mesekönyv, lapozók és társasjátékok is születtek.

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.