rendezvény
-
30 éves a magyar önkormányzatiság
Karácsony Gergely főpolgármester beszéde a Magyar Önkormányzati Szövetségének ünnepi rendezvényén
Álomotthon a célkeresztben!
Az ötlettől a megvalósításig segíti az építkezőket, a lakásfelújítókat és a mestereket a II. Bau Budapest Expo.
Az operatív törzs tesz javaslatot a kulturális intézmények veszélyhelyzet utáni működésére
Az operatív törzs tesz javaslatot arra, hogy a veszélyhelyzet után miként működhetnek majd a színházak, mozik, múzeumok, illetve lehetnek-e rendezvények - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Csaknem 1500 programelemből áll össze a teljes rendezvény
A szervezők összesítése szerint a kapcsolódó rendezvényekkel együtt csaknem 1500 programelemből áll össze az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás - mondta az esemény pénteki sajtóbejárásán Kovács Zoltán.
Csaknem 80 hazai és külföldi alkotó kortárs ékszerei az Ékszerek Éjszakáján
Harmincegy helyszínen csaknem 80 hazai és külföldi alkotó kortárs ékszereit láthatja a nagyközönség szeptember 14. és 20. között az Ékszerek Éjszakája Budapest rendezvénysorozaton. Az eseményt hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület támogatásával.
Elindult az Agrármarketing Centrum borszakmai és üzletfejlesztési programja
Elindult az Agrármarketing Centrum (AMC) borszakmai és üzletfejlesztési programja, a Hungarian Wine Business Program elnevezésű, borszakmai mesterkurzussal és borkóstolóval egybekötött rendezvénysorozat lehetőséget teremt, hogy a résztvevők elmélyítsék tudásukat a magyar borvidékek által kínált gazdag választékban, valamint új kapcsolatokat építsenek és bővítsék üzleti hálózatukat - közölte az AMC szerdán az MTI-vel.
Élőben is közvetíti kulturális rendezvényeit a Várkert Bazár
Élőben is közvetíti az interneten keresztül legnépszerűbb kulturális rendezvényeit, előadásait a Várkert Bazár.
Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája
Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Középkori maszkkal védekeztek az idei Ünnepi Könyvhét egyik bemutatóján
Csőrös maszkot, az úgynevezett pestisdoktor álarcot viselve mutatták be ’A gondolkodás forradalma’ című könyvet az idei Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében.
Ma rendezik a Cégek Éjszakáját
Első alkalommal rendezik meg Magyarországon a Cégek Éjszakája elnevezésű rendhagyó karriernapot, a csütörtökön 16 órától éjfélig tartó rendezvény a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik - mondta a CSP Solutions Kft. vezetője az MTI-nek.
Május 28-tól lehet lakodalmat tartani, bárhol tartanak az oltások
A kormány szerint május végére lehet meg az ötmillió beoltott, a korlátozások további enyhítéséről jövő héten döntenek.
Megkezdődött A színház mindenkié?! című érzékenyítő workshop
Megkezdődött A színház mindenkié?! című érzékenyítő workshop hétfőn a budapesti József Attila Színházban.
Október 8-17. között tartják a Budapest Design Week rendezvényt
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) október 8. és 17. között szervezi meg a Budapest Design Week programot a Société Budapest rendezvényközpontban - közölte az SZTNH az MTI-vel.
Online rendezik meg idén a szervátültetettek találkozóját
Online rendezik meg idén a szervátültetettek 18. találkozóját, amelyen jelképesen kitüntetnek minden egészségügyi dolgozót - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Online tartják meg az idei nemzeti kiberbiztonsági konferenciát
Online tartják meg az idei nemzeti kiberbiztonsági konferenciát november végén.
Rekordszámú jelentkező a Balaton-átevezésre
Rekordot jelentő, több mint 2000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő vasárnapi Hervis Balaton-átevezésre.
Szeretünk Kárpát-medence
Duna Palota, Színházterem: 2020. október 20.
Több mint ezer programot kínálnak a kultúrházak a hétvégén
Több mint ezer program várja péntektől vasárnapig az érdeklődőket a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozaton országszerte és a határon túl.
Vészhelyzeti kivételek az ünnepen
A szerda esti közlönyben jelent meg a 2021. év őszén tartott egyes rendezvényekre vonatkozó eltérő szabályokról szóló rendelet, mely kimondja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni az október 23-i ünnepek és a Mindenszentek, valamint a halottak napja alkalmával. Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

