Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több mint ezer program várja péntektől vasárnapig az érdeklődőket a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozaton országszerte és a határon túl.

A rendezvény három kiemelt helyszíne Pomáz, Tarján és Miskolc, valamint határon túli települések is részt vesznek a programban. A háromnapos országos eseménysorozatot Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára indította útjára a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtárban.

    A megnyitón fellépett mások mellett a Kossuth-díjas Vujicsics együttes és Máté Erika roma folklór énekesnő, de helyet kapott a német nemzetiségi iskola kulturális produkciója, valamint a Kevély táncegyüttes előadása is. A programsorozat mottója, a Mindennap értéket adunk jegyében a résztvevők betekinthettek a művelődési ház programjaiba, egyebek mellett Orgoványi Anikó felolvasó délutánjába, a NoComment tánciskola hip-hop oktatásába, valamint különböző kézműves foglalkozásokba - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.     A korábbi évek gyakorlatát követve a négyszáz helyszín közül idén is van minden napnak egy főszereplője. Kiemelt helyszínként szombaton egy kisebb település, míg vasárnap egy nagyváros lesz a középpontban.     Szombaton Tarján a lehető legváltozatosabb programokat kínálja, több színtéren számos aktivitással várják az érdeklődőket. A településre látogatók szüreti készülődésbe, kézműves foglalkozásokba, ékszerkészítésbe, kosárfonásba is bekapcsolódhatnak, de nyitott pincékkel, bor- és mustkóstolással, borászattal kapcsolatos tevékenységekkel is találkozhatnak és igazi szüreti felvonulásban lehet részük fúvószenekar kíséretében.     A vasárnapi programok kiemelt helyszíne Miskolc, a Diósgyőri vár melletti Lovagi Tornák tere és Vásártér, ahol 16 féle középkori játékot próbálhatnak ki a látogatók. A Vásártéren kézművesek, vásárosok, piktorok, utcazenészek, apródok és udvarhölgyek mutatkoznak be, a résztvevők íjász-bemutatót láthatnak és kipróbálhatják a betűvetést, a láncing- és hangszer készítést is.     Az országos kínálatról a www.kulturhazak.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.     A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.