Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csőrös maszkot, az úgynevezett pestisdoktor álarcot viselve mutatták be ’A gondolkodás forradalma’ című könyvet az idei Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében.

A koronavírus miatt megváltozott körülmények közt megrendezett eseményen Kiss Róbert Richard újságíró és Mosóczi András szerző nem véletlenül döntöttek úgy, hogy a középkor nagy pestisjárványai idején használatos maszkkal védekeznek.

Néhány napja hivatalosan is bemutatásra került ’A gondolkodás forradalma’ című könyv a Könyvhét részeként, a Csodák Palotája Öveges termében. A koronavírus miatt rendhagyó módon online közvetített könyvbemutatón Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas újságíró beszélgetett a könyv szerzőjével, Magyarország egyik legnépszerűbb matematika tanárával, Mosóczi Andrással.

A főszereplők és a vendégek is csőrös maszkokat, úgynevezett pestisdoktor álarcot viseltek. A mai kor embereinek ezek a madárszerű megjelenést kölcsönző maszkok leginkább a velencei karneválokról lehetnek ismerősek, azonban nem véletlenül ezeket választották a szervezők a vírus elleni védekezésre.

„A középkor nagy pestisjárványai idején az orvosok jelentős része elmenekült arról a településről, ahol terjedni kezdett a kór. A bátrabbak, például Velence több orvosa ehhez hasonló csőrös álarcban, nagy lebernyegben, hosszú bottal vizsgálta a betegeket. A cél az volt, hogy a távolságtartással a doktorok ne fertőződjenek meg. A csőrbe még gyógyfüveket is raktak, hogy azok is szűrjék a levegőt, hátha így túlélhetik a járványt akkor is, ha közben gyógyítanak - vagy legalábbis megpróbálják. Praktikuma még, hogy a csőr nagysága miatt jobban lehet benne levegőt venni, mint egy sima maszkban” – mondta Kiss Róbert Richard.

A könyvbemutatón tehát maximális elővigyázatosság mellett zajlott a szerzővel folytatott beszélgetés, amelyet a CsoPa munkatársai által végzett látványos kísérletek követtek. Mindez harmonizál a Typotex kiadó által gondozott könyv szellemiségével, hiszen célja, hogy izgalmas történetekkel, és a laikusok számára is követhetően mutatja be, hogyan szövi át a matematika egész életünket.

“A matematika egyidős az emberiséggel, és története szétválaszthatatlanul összefonódott az emberiség sorsának fonalával” - írja Mosóczi András szerző. Ez nem is túlzás, hiszen a sumerok matematikai agyagtáblái idősebbek Mózes kőtábláinál, a rajta szereplő trigonometrikus kifejezések pedig hamarabb hirdették a matematika törvényeit, mint Isten törvényeit a Tízparancsolat.

De vajon hogyan jutott eszébe először az embereknek a matematikával bajlódni? Egyáltalán, mi hívta életre ezt a tudományt már akkor, amikor az űrutazás helyett még a kerék számított új technológiának? Persze, ne higgyük, hogy mindenki eljutott eddig: a könyvből kiderül, még ma is él olyan nép a földön, akik a kezük ujjait sem tudják megszámolni…

Videó a rendhagyó bemutatótól: https://www.youtube.com/watch?v=MWt0YImkbfk

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.