Kína
-
A kínai BYD vállalat képviselőjével tárgyalt Szijjártó Péter
A kínai BYD vállalat ügyvezető igazgatójával, Isbrand Hóval tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön - közölte a külügyi tárca (KKM) az MTI-vel.
-
A Magyarország-Kína légihíd egyetlen napra sem áll le
A Magyarország-Kína légihíd egyetlen napra sem áll le, folyamatosan érkeznek az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
-
A nagykövet szerint sikeres volt Orbán Viktor látogatása Kínában
Sikeres és eredményes volt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti látogatása Kínában, egyebek között azt mutatta, hogy a két fél között magasabb szintre emelkedett a kölcsönös politikai bizalom – jelentette ki Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
-
Biztosítani kell a védekezéshez szükséges eszközöket
Biztosítani kell az ellátást az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközökkel - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében.
-
Eddig 121 repülőgép hozott védőeszközöket Kínából
Eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra Kínából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.
-
Egymillió favipiravir tabletta érkezett Kínából
Újabb favipiravir-szállítmány, egymillió tabletta érkezett Kínából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban.
-
Egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából
Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
-
Folyamatosak a szállítások kínai nagyvárosokból
A Kína és Magyarország közötti légihíd jól működik, folyamatos a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges áruk szállítása kínai nagyvárosokból - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben.
-
Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából
Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
-
Hét repülőgéppel érkeztek védőeszközök a hétvégén
A hétvégén hét repülőgéppel érkeztek a koronavírus-járvány elleni küzdelmet segítő védőeszközök és egészségügyi berendezések Magyarországra. Az elmúlt hónapok munkája során sikerült felkészíteni a magyar egészségügyi ellátórendszert a tömeges megbetegedések időszakára - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán.
-
Ismét fagyasztott importcikkről származó koronavírus okozhatott fertőződést Kínában
Fagyasztott importcikk okozhatott koronavírus-fertőződést az észak-kínai Tiencsinben, ahol vasárnap, hónapok óta először belföldi fertőzésből eredő esetet azonosítottak - írta hétfőn a China Daily című kínai lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
-
Jönnek a kínai autók Magyarországra, itt a Dongfeng
Ősszel indul a forgalmazás, főleg elektromos típusokkal, de lesz pár benzines SUV is a kínálatban.
-
Két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából
Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel.
-
Kínai vakcinamintát kaphat Magyarország
Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön.
-
Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a kínai Semcorp
Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges szeparátorfóliák gyártásában a világpiacon vezető pozíciót betöltő, sanghaji központú cég; a beruházás értéke 65,5 milliárd forint - jelentette be kétéves tárgyalásának eredményét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Facebookra feltöltött videójában.
-
Megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja
Péntek reggel megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez - közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Megérkezett a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi eszközöket
Megérkezett pénteken a Wizz Air századik repülőgépe, amely Kína és Magyarország között szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Budapestre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
Megérkezett az idei első közvetlen kínai konténervonat Budapestre
Megérkezett Kínából az idei első, közvetlenül Magyarországra indított, azaz Záhonyon keresztül közlekedő konténervonat a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK-re 2020. április 27-én. A 40 vasúti kocsiból álló szerelvény Jinan városából hozott többek között egészségügyi védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, tisztítókendőket és más eszközöket.
MNB: fióktelepet nyit Magyarországon a China Construction Bank Corporation
Fióktelepet nyit Magyarországon a China Construction Bank Corporation, amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
Négy repülőgépen több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából
Négy repülőgép 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt, 193 ezer védőruhát és 170 ezer tesztet hozott kedden a Kína-Magyarország légihídon keresztül - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

