Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megérkezett Kínából az idei első, közvetlenül Magyarországra indított, azaz Záhonyon keresztül közlekedő konténervonat a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK-re 2020. április 27-én. A 40 vasúti kocsiból álló szerelvény Jinan városából hozott többek között egészségügyi védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, tisztítókendőket és más eszközöket.

A Rail Cargo Operator - Hungaria kezelésében közlekedő vonat a szárazföldi Selyemúton több mint 10 ezer kilométert tett meg. Útja során számos alkalommal váltott mozdonyt és mozdonyvezetőket, a konténereket a vasúthálózatok különböző nyomtávszélessége miatt többször át kellett rakni. Az első szerelvény után már a következő hasonló összetételű vonat is elindult Budapestre.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára örömmel nyugtázta, hogy a több hete üzemelő légihíd mellett szárazföldön is helyreállt az összeköttetés Kína és Magyarország között. Az egyre élénkülő forgalomban a vasút a tengeri fuvarozásnál gyorsabb árutovábbítást tesz lehetővé környezetkímélő módon.

Az államtitkár kifejtette, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítése és kapacitásbővítése a kapcsolódó hitelszerződés napokban megtörtént aláírása után a tervezéssel és engedélyeztetéssel megkezdődik. Az Ázsiából Európába tartó teherforgalomból tranzitországként Magyarország is profitál, hazánk kedvező adottságaival élve a régió logisztikai központjává válhat.

Mosóczi László hozzátette, hogy az árufuvarozás minden szereplője, köztük a hazai vasúti teherszállítás meghatározó vállalata, a Rail Cargo Hungaria is példásan helytáll a veszélyhelyzetben. Közreműködésük nélkülözhetetlen a magyar emberek folyamatos ellátásához és a gazdaság fokozatos újraindításához is.

Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja elmondta, hogy a vasúti konténerfuvarozás területén fokozatos felfutást tapasztal. Már érzékelhető, hogy Kínában újraindultak a gyárak, a szárazföldi szállítás beindulása mellett konténerhajók is érkeznek az adriai kikötőkbe, ahonnan a Rail Cargo Group vonatai hozzák az ázsiai termékeket Magyarországra.

Kijelentette, hogy egyelőre hullámzó mennyiségű forgalmakra lehet számítani, és akár őszig is eltarthat, amíg egyensúlyba kerülnek a szállítások – aszerint, ahogy Európában a gyárak újra működni kezdenek. A vasút őszre, télre érheti el forgalomban a tavalyi hónapokat, de éves szinten a régióban országonként mintegy 10-20 százalék visszaesés várható. Az Igazgatóság elnöke hangsúlyozta, hogy a jelentős veszteségek miatt a minisztériummal közösen keresik az árufuvarozó vasút működőképességének megszilárdítására alkalmas megoldásokat.

(ITM Kommunikáció)

(forrás: kormany.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.