Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kereskedelem

  • Így vásárolnak zöldséget, gyümölcsöt a legélelmesebb magyarok

    A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól szerzi be az élelmiszereket. Mutatunk pár tippet, hogy a legtöbbet és a legjobbat kihozhasd az áruházi gyümölcs- és zöldségvásárlásból.

  • 16 százalékkal nőtt a hazai online kiskereskedelem forgalma tavaly

    A hazai e-kiskereskedelem bruttó 625 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami mintegy 16 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet; az online értékesítés adja a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékát a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.  

  • 40 ezer forinttal indult, ma milliárdos céget vezet a testvérpár

    Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. Különböző kalandokban volt részük, egyszer még tönkre is akarták tenni őket, de soha nem adták fel. A 2008-as gazdasági világválság után egy modellváltásnak köszönhetően sikerült hatékonyabbá válniuk és azóta folyamatosan nőnek a vállalat bevételei és nyereségessége.

  • 800 ezer magyar térne inkább vissza a „fizikai” boltokba

    A McKinsey tanácsadócég globális kutatásban vizsgálta, hogy a Covid idején kényszerből is felgyorsult digitális átállás mennyire tetszett az embereknek. Ki maradna az online térben? És ki térne vissza a bankfiükokba, postákra, boltokba?

  • A 65 év felettieknek védett idősávot biztosítottak, de a nyitva tartás teljes idejében is vásárolhatnak

    Keddtől érvénybe lépett a 65 éven felülieknek biztosított vásárlási idősáv, azonban a drogériák, élelmiszerüzletek és gyógyszertárak teljes nyitvatartási idejében vásárolhatnak az idősek - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai, online sajtótájékoztatóján.

  • A budapesti játszótereken kötelező lesz a felnőttek számára az arc eltakarása

    Budapesten is elkezdődik a szabályok enyhítése, május 16-tól, szombattól kinyitnak egyes budapesti játszóterek, amiket a gyerekek újra látogathatnak, de ennek feltétele van – közölte pénteken a Fővárosi Önkormányzat.  

  • A flotta-értékesítés mielőbbi helyreállásában bízik a SEAT

    A magyarországi autópiacon várhatóan a flotta-értékesítés fog elsőként felállni a pandémia okozta visszaesésből, amit a SEAT is kihasználhat a cégek számára egyre vonzóbb modellkínálatával - mondta el Papp Zoltán, a SEAT márkát importáló Porsche Hungaria Kft. márkaigazgatója az MTI-nek.

  • A gazdaság sikeréhez szükséges az exportkereslet és a versenyképes kínálat

    A magyar gazdaság sikeréhez szükséges, hogy legyen exportkereslet és versenyképes hazai kínálat - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában, az országos kkv-fórum nyitórendezvényén.

  • A GVH a maximális büntetést rótta ki a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére buzdító cégre

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiszabható, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, mivel a társaság burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni - közölte a versenyhivatal az MTI-vel.

  • A idősek vásárlási sávjának felfüggesztését kérik a kereskedelmi szervezetek

    A hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra. 

  • A kiszolgálás minőségét is ellenőrzi a fogyasztóvédelem decemberben

    Budapest, 2020. december 8., kedd (MTI) - A magyar családok biztonságos ünnepi készülődését szolgálja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, szilveszterig tartó országos vizsgálatsorozat, amelyben a járványhelyzetre tekintettel a kiszolgálás minőségét és a kiszolgálási időről szóló tájékoztatást is ellenőrzi az üzletekben a fogyasztóvédelmi hatóság - közölte az ITM kedden az MTI-vel.

  • A kormány szombattól felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját

    A kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára a kormány felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját december 12. szombattól, ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben.

  • A kormány támogatja a sajóbábonyi vegyipari beruházást

    Jelentős, 4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén csütörtökön.

  • A Lidl nevében kérnek pénzt csalók nyereményjáték miatt

    A Lidl nevében nyeremények kézbesítésére (Lidl ajándékutalvány vagy okostelefon) hivatkozva postázási címet és postázási költség kiegyenlítését kérik csalók áldozataiktól – hívta fel a figyelmet a megtévesztésre a Lidl. Facebook-oldalukon azt írják, hogy a Lidl Magyarország által megszervezett nyereményjátékokról kizárólag hivatalos felületeinken adnak tájékoztatást, valamint hogy a nyereményekért cserébe ellenjuttatást semmilyen esetben sem kérnek.

  • A magyar szülők 3-5 ezer forintot költenek idén húsvéti ajándékra

    A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra, a költés átlagos értéke nem változott az előző évekhez képest a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb kutatása szerint.

  • A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti

    A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán. 

  • A Mol megvásárolja a magyarországi Marché éttermeket működtető vállalatot

    Megvásárolja a Mol a Marché International vállalatot, amely kilenc magyarországi Marché éttermet működtet töltőállomások mellett - közölte a Mol Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

  • A pénztárak helyett a bejárat előtt kígyózna a sor

    Ajtófélfán strigulák vagy elektronikus beléptetés? Esetleg sorszámosztás vagy időpont foglalás előre? Egy időpontban legfeljebb 1 millió körüli vásárló tud majd vásárolni, ha bevezetik az alapterületes korlátozást.

  • A Tesco 15 négyzetméterenként enged be egy vevőt

    Bár a jogszabály csak 10-et ír elő, a Tescóban fejenként 15 négyzetméterrel számolnak – mondta el a társaság vezérigazgatója. Anglia és Szlovákia példája alapján állítja, hogy fennakadásokra nem kell számítani.

  • A tudatos vásárlás ösztönzésére indul uniós pályázat

    Akár 35 millió forintot nyerhetnek iskolák, állami vagy magán szervezetek az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által meghirdetett szemléletformáló pályázattal, amire június 8-ig lehet jelentkezni - hívta fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteki közleményében.