Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar szülők jellemzően 3-5 ezer forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra, a költés átlagos értéke nem változott az előző évekhez képest a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb kutatása szerint.

    Az MTI-nek küldött szerdai közlemény szerint a járvány miatt kialakult helyzetben megváltoztak a vásárlási szokások, a legtöbben online választanak ajándékot, a megkérdezettek 53 százaléka 1-2 héttel, 31 százaléka több héttel az ünnep előtt szerzi be a meglepetéseket. Az utolsó pillanatra a tavalyi 30 százalékkal szemben idén csak 16 százalékuk hagyja a vásárlást.
    Az online kosárérték húsvétkor 10 ezer forint, amely megközelíti a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsony átlagos értékét - fejtette ki Gyaraki Dávid marketingvezető a közleményben.
    A kutatásban részt vevők egyötöde szán 7 ezer forintnál is többet a húsvéti meglepetésre gyerekenként. A rendhagyó körülmények ellenére a húsvéti programok között idén is vezet a tojásfestés (65 százalék), a tojásvadászat (61 százalék) és a süteménykészítés (47 százalék).
    Idén a családok több mint fele szűk körben ünnepel, míg mások óvintézkedések betartásával látogatják meg szeretteiket.
     Az MTI érdeklődésére kiemelték: a karácsony és a húsvét között a legszembetűnőbb különbség, hogy míg karácsonykor lehetett személyesen is vásárolni, húsvét előtt erre nem lesz lehetőség. Tavaly 100 százalékkal nőtt az online értékesítésük, idén húsvétkor csak interneten tudnak vásárolni a szülők, ezért az ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni. Sokaknak tavaly húsvétkor még ismeretlen volt a webáruházak világa, de azóta sokan otthonosabban mozognak az interneten, a tavaly húsvéti rendelésszámokhoz képest idén 10 százalékkal több volt eddig az online értékesítés.
    A cég hangsúlyozta azt is, a belföldi internetes áruház egyik előnye, hogy magyar nyelvű használati utasítást tartalmaznak a játékok. A külföldről történő rendelés rizikósabb, több idő, míg megérkezik a csomag, a járványhelyzet miatt pedig sokkal több fennakadás lehet. Külföldi rendelés esetén számolni kell bizonyos érték felett a plusz áfatartalommal és vámmal is, ezek mind növelik a költségeket. A fizetési módban is van eltérés, mert a belföldön népszerű utánvéttel inkább magyar webshopokból lehet rendelni. A visszaküldés, reklamációkezelés is sokkal egyszerűbb az országon belül. Egy külföldről rendelt csomag visszaküldése nagy költségekkel járhat, ráadásul a legtöbb esetben nincs közvetlen telefonszám, ahol azonnal segítséget kap a vásárló a kérdéseiben - közölték.
    A Regio Játékkereskedelmi Kft. forgalma 2020-ban 13,8 milliárd forintra nőtt, a 4,5 százalékos bővülés az új áruházak nyitásának volt köszönhető.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.