Honvédség
-
A 200 fő feletti idősotthonokra is kiterjed a kórházparancsnokok hatásköre
A Kormány elrendelte, hogy a kórházparancsnokok hatásköre ezentúl nem csak a kórházakra, hanem a legalább 200 férőhelyes idősotthonokra is kiterjed, tehát ott is joguk van felügyelni az egészségügyi készletgazdálkodást. Az intézményparancsnoki jogkörben eljáró kórházparancsnokok, ahogy a kórházakban, úgy az idősotthonokban sem hozhatnak döntést ápolási, gondozási és orvos szakmai kérdésekben - az erről szóló kormányrendelet ma jelent meg a Magyar Közlönyben.
-
A honvédség aktívan segíti a védekezést
A Magyar Honvédség (MH) munkahelyteremtéssel, haderejének modernizálásával készen áll arra, hogy részt vegyen a gazdaság újjáélesztését szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Pincehelyen.
-
A honvédség beszerezte a szükséges vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket
A Magyar Honvédség beszerezte a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőruházatokat, vegyszereket és vegyvédelmi eszközöket. Erről a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1 aktuális csatornának.
-
A honvédség képes és kész az emberek biztonságát megvédeni
A Magyar Honvédség teljes képességével a magyar emberek szolgálatában áll, és akár békeidőben, akár vírus okozta veszélyhelyzetben vagy más egyéb konfliktus esetén mindig képes és kész arra, hogy a magyar emberek biztonságát, szabadságát és hazánk függetlenségét óvja - szögezte le a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a soroksári Török Flóris Általános Iskola udvarán, ahol katonák fertőtlenítik az oktatási intézményt.
-
A honvédség sikeresen helytállt a járvány elleni küzdelemben
A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség központi elismerésátadó ünnepségén, Budapesten.
-
A jelenlegi rakétarendszer megérett a cserére
A jelenlegi légvédelmi rakétarendszer több mint 40 éves, megérett a cserére - mondta a honvédelmi miniszter hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
-
A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben
A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben - mondta a honvéd
-
A katonákat is bevonják a kijárási tilalom fenntartásába
A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
-
A magyar állampolgárok számíthatnak a katonákra
A Magyar Honvédség ahogyan a koronavírus-járvány első hullámának idején is tette – a járvány terjedésének lassítása, az egészségügyi területen dolgozók leterheltségének csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének növelése érdekében most is minden rendelkezésére álló eszközével és képességével segíti a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátásában.
-
A Magyar Honvédség a legbiztosabb munkáltató
A Magyar Honvédség az ország legbiztosabb munkáltatója - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten.
-
A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben
A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben - hangsúlyozta Ruszin Romulusz a Honvédelmi operatív törzs vezetőhelyettese a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.
-
A nagyobb idősotthonokban is lesznek kórházparancsnokok
A nagyobb, 200-nál több embert ellátó idősotthonokban is lesznek kórházparancsnokok - közölte a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
-
Átmenetet jelentenek a most érkezett új harckocsik
Átmenetet jelentenek a régóta szolgáló és a későbbiekben érkező harckocsik között a Magyar Honvédséghez most érkezett Leopard 2A4-esek - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
-
Az elmúlt 24 órában 235-en szegték meg a közterületi maszkviselés szabályait
Az elmúlt 24 órában a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 235 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, ezzel szeptember 21. óta az összes rendőri intézkedés száma 8994-re emelkedett - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.
-
Az országos kórházfőparancsnok beszámolója a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.
-
Azonnal bevethetők a vegyivédelmi katonák
A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős úgynevezett biológiai mentesítő csoport a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljánál, akik riasztást követően három órán belül el tudnak indulni, és bárhol, bármit tudnak mentesíteni a vírustól, illetve a mérgező vagy sugárzó anyagoktól, ha erre utasítást kapnak a honvédség operatív törzsétől - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
-
Befejeződött a Pesti úti Idősek Otthona fertőtlenítése
Befejezte a Pesti úti Idősek Otthona fertőtlenítését az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj Biológiai Mentesítő Csoportja április 17-én, pénteken. A feladat zárómozzanatát Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Sándor Zsolt vezérőrnagy,a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének műveleti helyettese is megtekintette.
-
Bevethetik a honvédség mobil laboratóriumát is
Benkő Tibor: A magyar katonáknak járvány esetén is a békét és a biztonságot kell szolgálniuk
-
Erősödött a híd a társadalom és a honvédség között
- Civilek és katonák példaértékű összetartása -
-
Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás
Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

