Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben - mondta a honvéd

 Az előre kijelölt 59 intézményben 360 ezer négyzetméter fertőtlenítését végezték el a katonák, és ezzel megteremtették a feltételeit annak, hogy a gyerekek fertőtlenített iskolákban, biztonságos körülmények között folytathassák tanulmányaikat az őszi szünet befejeztével - mondta Benkő Tibor.
    A katonák azokban a köznevelési intézményekben végeztek fertőtlenítést október 22. és november 1. között, ahol a fertőzés a rendkívüli szünet és a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére sem tűnt el.
    Benkő Tibor hangsúlyozta, Magyarország mindent megtesz a magyar emberek biztonsága érdekében. A koronavírus-járvány első hullámában 105 létfontosságú magyar vállalat, üzem működését segítették, 51 kórházban katonák látták el a kórházparancsnoki feladatokat, folytatták a déli határ biztosítási munkáit. Részt vettek továbbá a nyugati, északi és északkeleti határok lezárásában, a humanitárius korridorok ellenőrzésében, 17 nagyvárosban járőröztek a katonák és 1043 intézményt fertőtlenítettek.  
    Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka arról beszélt, a honvédség a koronavírus-járvány második hullámában is hasonló feladatokat lát el, mint az elsőben: az autópályákon, pihenőhelyeken ellenőrzik a tranzitforgalmat, a szlovák, az osztrák és a szlovén határszakaszon 650 kilométer hosszan, 207 emberrel és 39 gépjárművel támogatják a határrendészeti feladatokat. A déli határ védelméről naponta átlagosan 1050 katona és 180 technikai eszköz gondoskodik.
    Hozzátette: október végén a köznevelési intézmények fertőtlenítési feladatiban is részt vettek, 27 településen végezték el a köznevelési intézmények fertőtlenítését, az óvodák, általános- és középiskolák, felsőoktatási intézmények fertőtlenítéséhez 10 382 liter fertőtlenítőszert használtak fel. A munkában hét katonai szervezet 109 katonája és 30 gépjárműve vett részt.
    Mint mondta, a Magyar Honvédséghez az előre kijelölt 59 köznevelési intézményen túl további 34 intézmény - iskola, szociális intézmény, kórház - fertőtlenítésére érkezett igény, ezekből 15-öt elvégeztek november 1-jéig; 2471 liter fertőtlenítő folyadékkal 30 532 négyzetmétert fertőtlenítettek.
    A Magyar Honvédség kijelölt állománya így november 1-jéig 74 intézményben 12 853 liter fertőtlenítő folyadékkal, 383 332 négyzetméter fertőtlenített - mondta.
    Kérdésre válaszolva Korom Ferenc elmondta, ugyanazt a háromféle fertőtlenítőt használták, mint az első hullámban, egy klóralapú, kettő pedig alkoholalapú. Ezek egyszeri fertőtlenítést tesznek lehetővé, nem képeznek védőréteget a felületen.
    A vezérezredes hangsúlyozta: ahogy eddig, úgy ezután is azon lesznek, hogy minden segítséget megadjanak a magyar embereknek.
    Benkő Tibor miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hétfői jelentés szerint 455 katona, honvédségi alkalmazott, munkavállaló koronavírus-fertőzött, de senki nincs lélegeztetőgépen. Mint mondta, korábban is voltak már fertőzöttek, ők meggyógyultak. Hozzátette: külföldi szolgálatban lévők is megfertőződtek már a vírussal, 12 katonát hoztak már haza emiatt. Elmondta azt is, hogy a fertőtlenítésben, betegellátásban résztvevők között is fordultak elő fertőzöttek.
    A miniszter megköszönte mindenkinek a munkát, aki részt vesz a járvány elleni védekezésben, részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. A miniszter felhívta az emberek figyelmét, tartsák be a járványügyi előírásokat, a rendszeres kézmosást, a folyamatos fertőtlenítést, a távolságtartást. Rendkívül fontos az állampolgári hozzáállás és fegyelem - szögezte le Benkő Tibor.

Forrás: MTI
    

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.