Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

- Civilek és katonák példaértékű összetartása -

A Budapest II. kerületében is működő Gankaku Sportegyesület, valamint a MATASZ Budapest II. kerületi és Budapest III. kerületi Szervezetei először rendeztek közös „hazafias sport eseményeket” Óbudán. Július 22-23-án Harcművészeti és Küzdősport Szemináriumon (Gyógytornával kiegészítve), július 24-én Honvédelmi és Sportnapon vehettek részt az érdeklődők. A két eseményen, nem mindennapi kapcsolat alakult ki katonák és civilek között, melynek eredményeképpen gyermekek és felnőttek, küzdősportolók és lelkes megfigyelők egyaránt hasznosan tölthették szabadidejüket.

Az események támogatója a Honvédelmi Sportszövetség volt.

  • MATASZ Harcművészeti és Küzdősport Szeminárium:

A programban gyermek, kadét és felnőtt korosztálynak biztosítottak gyakorlási lehetőséget. A Harcművészet és küzdősport iránt érdeklődők a Goju-ryu/Goju-kai Karate-do pusztakezes küzdőelemeivel ismerkedhettek meg, egy tematikusan felépített oktatási programban. A képzés, a technikák alkalmazhatóságára fokuszált. Zárt és nyitottkezes ütések és csapások, könyök technikák, toló és csapódó rúgások gyakorlásából, dinamikus sztereotípiákon keresztül jutottak el a szabad küzdelemig. Az oktatás korosztályonként eltérő volt. Míg a 14 éven aluli gyerekek inkább játékos küzdőgyakorlatokkal, a kadétok és felnőttek már védőfelszerelésben, szabályozott és kontrollált, folyamatos küzdelemben is tesztelhették a tanultakat. Ütéseik, rúgásaik erejét pontkesztyűn és pajzson mérték fel. A technikák alkalmazhatóságát a MATASZ Honvédelmi és Sportnapon figyelhették meg a résztvevők, Dr. Zöllei Zoltán Közelharc-Kézitusa előadásán.

Bebizonyosodott, hogy a Karate harcművészet és küzdősport kiválóan alkalmas gyermekek és kadétok alapozására, egy későbbi specifikus katonai közelharc képzésre. A gyermekeknek játék és küzdősport (formagyakorlat és WKF kumite), a kadétoknak (és felnőtteknek) harcművészeti és intenzívebb küzdősport képzés adja meg a szükséges alapokat. Az ebben a rendszerben nevelkedett felnőttek alkalmasak lesznek és dönthetnek, hogy katonai, rendészeti pályán mélyítik tovább ismereteiket, vagy a harcművészetekben, esetleg mindkettőben! A karate harcművészeti oldala sokat segít az egészséges sportolásban, a sérülések megelőzésében is, amit Bársony Zsuzsa gyógytornász kimagasló munkája is alátámasztott! A különböző karate formák gyakorlatai és a gyógytorna elemei sok esetben mutatnak hasonlóságot. Az esemény speciális programja volt, hogy a küzdősportok felé nem érdeklődő résztvevőknek is biztosítottak mozgási lehetőséget, gyógytornász irányításával. Az önvédelemhez, a család és a haza védelméhez hozzátartozik az is, hogy bajbajutott embertársainknak segíteni tudjunk. Erről tartott előadást, Szántó Mihály főtörzsőrmester, egészségügyi altiszt. Az átfogó ismeretanyag tartalmazta az elsősegélynyújtás alapjait, a krízishelyzetben szükséges figyelem és teendők ismereteit, használható és szükséges segédeszközök bemutatását.

 

  • MATASZ Honvédelmi és Sportnap:

A Gankaku SE és a MATASZ Budapest II.-III. kerület először rendezett Honvédelmi és Sportnapot, amit a vártnál is nagyobb érdeklődés övezett! Érkeztek résztvevők: Budapestről, Piliscsabáról, Pilisvörösvárról, Pilisszentivánról, Pilisborosjenőről, Ürömről, Budakalászról, Szentendréről, de még Fótról is!

Civilek és Katonák példaértékű összefogása valósult meg, melynek középpontjában az önvédelem, a bajtársiasság, az egészséges életmód és a hazafias érzelmek voltak! Együttműködő szervezetek: Óbudai Judo Klub, Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség, LINKUP VR E-Sport Egyesület, Gankaku Sportegyesület, MATASZ Budapest II. és III. kerületi Szervezetei.

Előadók, akik a híd honvédségi pillérét erősítették:

  • Zöllei Zoltán, nyá. alezredes, Közelharc-Kézitusa oktató
  • Szántó Mihály, főtörzsőrmester, egészségügyi altiszt, elsősegélynyújtás – helyes viselkedés katasztrófa és krízishelyzetben

Előadók, akik a társadalom oldali pillért erősítették:

  • Stéhl Gábor, 1. dan Judo (Óbudai Judo Klub)
  • Szabó János 5.dan, és Szabó Tünde 3.dan, Goju-kai Karate (Gankaku Sportegyesület)

valamint: Ozsvár András, Judo Olimpikon, az Óbudai Judo Klub elnöke és vezetőedzője.

A Katonai Kadét oktatási programot, Dr. Zöllei Zoltán és Szabó János, a Than Károly Ökoiskola és Gimnázium önvédelem és kézitusa oktatói képviselték.

Mindhárom napon, megfigyelőként jelen volt: Sümegi Ferenc, MATASZ Országos Főkoordinátor!

A program segítői példaértékű hozzáállásról tettek tanúbizonyságot! Mindenki professzionálisan, az elvártnál is jobban teljesítette feladatait, aminek köszönhetően minden érdeklődő jól érezte magát. A különböző küzdősport bemutató edzések (Karate, Judo, Közelharc) után, a Judo legendás alakja, Ozsvár András mester – egyben az esemény házigazdája - bemutatta a Hazánkban (és a világban is) egyedülálló „Sasaki Magyar Judo Múzeumot”. Előadást tartott a sportág történelméről. Később saját készítésű gulyáslevessel és pogácsával vendégelte meg a jelenlévőket. Az önvédelem és közelharc szükséges velejárója az életmentés, a sérültek mentésének-ápolásának ismerete. Erről tartott eszközös bemutatóval egybekötött érdekfeszítő előadást Szántó Mihály főtörzsőrmester, eü. altiszt. Gyermekek és felnőttek is kipróbálhatták magukat a virtuális térben. Ahogy a Karate oktatásban, itt is a korosztályoknak megfelelő feladatokkal várták az érdeklődőket Fábián Gábor és Nagy Gabriella (LINKUP VR E-Sport Egyesület).

Példaértékű együttműködés alakult ki, aminek eredménye egy minden szempontból hasznos, mégis családias program lett! A Gankaku Sportegyesület és a kerületi MATASZ szervezetek már szervezik a következő eseményeket!

 

Júliusi eseményeink fényképei elérhetők:

https://drive.google.com/drive/folders/1SdXGVwOezXCAiBzU_hLUi_c8VV5JOcW6?usp=sharing

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.