Beruházás
-
Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart
Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart - közölte a főpolgármester kabinetfőnöke keddi sajtótájékoztatóján a Országház Látógatóközpontja mellett zajló munkálatok helyszínén.
-
Jövőre 2012 milliárd forint jut egészségügyi célokra
Jövőre 2012 milliárd forint jut egészségügyi célokra, ami azt jelenti, hogy a kormány tíz év alatt 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte az emberek egészségének megvédésére, megőrzésére, visszaszerzésére fordítható forrásokat - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a Fejér megyei Lepsényben.
-
Két bajor vállalattal állapodott meg a kormány magyarországi beruházásokról
Két bajor vállalattal - a Rosenbergerrel és a Knaus Tabberttel - állapodott meg a kormány újabb magyarországi beruházásokról - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.
-
Letették a Richter új központi irodaépületének alapkövét
Letették a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaépületének alapkövét kedden Budapesten, a 17 400 négyzetméter alapterületű komplexum a tervek szerint 2023 decemberére készül el, a beruházás tervezett összköltsége 15 milliárd forint.
-
Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút
Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút, az erről szóló megállapodást kedden írta alá Budapesten a Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ / Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat.
-
Magyarország bekapcsolódik az európai akkumulátorpiaci versenybe
A közlekedés, a járműgyártás és az energiaipar hatékony zöld átállása érdekében Magyarország a közép-európai államok közül elsőként csatlakozik az európai akkumulátoripari törekvésekhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
-
Megújul a főváros környékének legforgalmasabb elővárosi vasútvonala
A szentendrei HÉV vonalán modern, akadálymentesített megállók lesznek, és teljesen felújítják a vasúti infrastruktúrát.
-
Megújult a Berlini utca
A Berlini utca és a Szent László út IV. kerületi szakasza évek óta nagyon rossz állapotban volt, a kátyúk és az egyenetlen útfelület balesetveszélyessé vált.
-
Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást
A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben - mondta a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában pénteken.
-
Ötmilliárd forintos beruházással fejlesztette gyárait a Jász-Plasztik
Az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően a kormány képes segítséget nyújtani a családoknak és a vállalkozásoknak - jelentette ki Varga Mihály a Jász-Plasztik Kft. legújabb, a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében megvalósult munkahelymegőrző beruházásának bemutatásakor.
-
Régészeti parkot és látogatóközpontot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán
Régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán; a nagytétényi és a verőcei helyszínek fejlesztését tervezik.
-
Szemléletformálás a kerékpáros közlekedésben
Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott VEKOP kerékpáros beruházásokhoz kapcsolódóan.
-
Tájékoztatás a Lánchíd-felújítás szabályozásáról
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva beszélt a Lánchíd-felújítás közbeszerzési eljárásának kiírásáról, amelyet a Közbeszerzési Hatóság jogellenesnek ítélt. Azt mondta: az ügyben semmilyen értelmezési kérdés nem merül fel, a hatályos jogszabályok egyértelműen előírják, hogy építési beruházásoknál az elmúlt 5, illetve legfeljebb 8 év teljesítését lehet figyelembe venni referenciaként.
-
Több mint 300 milliárd forintnyi beruházást terveznek a magyar vállalatok
A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében - jelentette ki Varga Mihály Facebook-oldalán közzétett videonyilatkozatában.
-
Több mint másfél millió látogatót vonzottak az eddig megvalósult fejlesztések
A Liget Budapest Projekt eddig átadott elemei már több mint másfél millió látogatót vonzottak - közölte Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
-
Új autóbuszokat vásárol a Volánbusz, folytatódik a helyközi járműállomány megújítása
Több mint 200 új autóbusz megrendeléséről szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft., így áfa nélkül 20,8 milliárd forint értékben vásárolnak csuklós járműveket, amelyek várhatóan 2021 nyarától a helyközi elővárosi vonalakon közlekednek majd országszerte - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
-
Új CAF-villamosokkal bővül a fővárosi járműflotta
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta.
-
Új Duna-parti kerékpárutat adtak át
Budapestet és Dunakeszit köti össze.
-
Új óvodát adtak át Üllőn
Mintegy 400 millió forintból új, 100 férőhelyes óvodát adtak át a Pest megyei Üllőn - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel.
-
Új Volánbuszok lepik el a Dunántúlt és a Tiszántúlt
503 új busz áll fokozatosan forgalomba az ország útjain hónapokon belül.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

