Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Átfogó szemléletformáló kampányt indít 2022-ben a Budapesti Közlekedési Központ az Európai Unió által finanszírozott VEKOP kerékpáros beruházásokhoz kapcsolódóan.

Közpénzből finanszírozott, önkormányzati vállalatként közbeszerzés keretében versenyeztetheti meg az ajánlattevőket a BKK, ezt megelőzően azonban piaci konzultációt hirdetett annak érdekében, hogy a nyitott kérdéseket tisztázza a végleges kiírásban. Az előzetes konzultáción bármely érintett, pályázni kívánó cég részt vehet.

A BKK 2021. november 25-én a közbeszerzési eljárás megindítása előtt a „VEKOP szemléletformálási feladatok ellátása” témában előzetes piaci konzultációt indított független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel a tervezett beszerzésre és annak követelményeire vonatkozóan a közbeszerzési eljárás előkészítése, valamint gazdasági tájékoztatása érdekében.

A szemléletformálás célja, hogy növekedjen a mindennapos, közlekedési célú kerékpáros utazások száma és gyakorisága Budapesten, illetve a társadalom minél szélesebb rétegei számára elérhetővé váljon a kerékpározás, legyen szó például munkába, iskolába járásról, bevásárlásról vagy napközben a városon belüli ügyintézésről. Ahhoz, hogy minél többen válasszák a kerékpározást, a megvalósuló fejlesztéseket és a mikromobilitási pontokat is meg kell ismertetni a kerékpárral közlekedőkkel.

A kerékpár a városi közlekedés szerves része, mely jól használható a BKK egyéb szolgáltatásaival együtt, kiegészítve a különböző közösségi közlekedési módokkal is. Kerékpárral élmény és biztonságos a mindennapi közlekedés, és a szemléletformálás célja, hogy képessé tegye az arra nyitottakat az önálló kerékpározásra. Ehhez az elméleti és gyakorlati tudáson túl a kerékpár használatát, az útvonalválasztást, a KRESZ írott és az élet íratlan, gyakorlati szabályait is meg kell ismertetni a kerékpározókkal. A közlekedőket, különösképp a gépjárművezetőket pedig oktatással kell felkészíteni a várható forgalmi helyzetekre és a kerékpárral közlekedők várható viselkedésére.

Forrás:bkk.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.