Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart - közölte a főpolgármester kabinetfőnöke keddi sajtótájékoztatóján a Országház Látógatóközpontja mellett zajló munkálatok helyszínén.

    Balogh Samu elmondta: az első fázisban a Margit híd és a Kossuth tér közötti szakasz újul meg, amelynek már a 2017-es vizes világbajnokságra el kellett volna készülnie. Ezt az adósságot törleszti a főváros, befejezve azt a gyalogos sétányt, amely a belvárosból a Duna Arénáig ér majd - mondta.
    A kabinetfőnök hozzátette: a fővárosi önkormányzat keze meg van kötve ebben az ügyben. A beruházáshoz ugyanis részben állami költségvetést használnak fel, amellyel december végéig el kell számolniuk, ellenkező esetben a forrás elveszne Budapest számára. Meg kellett tehát kezdeni és be is kell fejezni ezen a szakaszon a beruházást - mondta.
    A második szakaszban Budapest egyik legveszélyesebb főnyomócsövének rekonstrukcióját végzik el, a mintegy ötvenéves főnyomócső élettartama végéhez ért, ami hatalmas kockázatot jelent - fogalmazott a kabinetfőnök, halaszthatatlannak nevezve a beruházást a főváros ivóvízellátásának biztonsága érdekében.
    "A fővárosnak a kormányzati elvonások és a szűkös anyagi helyzete miatt nincsen arra forrása, hogy kellő mértékben megújítsa a fővárosi közműhálózatot, így az ivóvízhálózatot sem" - fogalmazott. Az augusztus 23-án a Lánchídtól északra induló beruházást a Fővárosi Vízművek saját forrásból valósítja meg - mondta, hozzátéve: a föld alatt zajló munkálatok újabb közlekedési korlátozást nem okoznak.
    A harmadik fázisban valósul meg a RAK-PARK projekt, amelyet a kormánnyal közösen valósít meg a főváros. Hamarosan a végéhez ér a kiviteli tervekre kiírt közbeszerzés - mondta, reményét fejezve ki, hogy a szerződéseket is rövid időn belül meg tudják kötni. A műszaki tartalmat, a részleteket, a projekt lebonyolítását a Budapest Fejlesztési Központtal közösen készíti elő a Budapesti Közlekedési Központ, a megvalósítást pedig a kormány vállalta.
    A cél az, hogy jóval zöldebb legyen a pesti alsó rakpart, váljon igazi pesti korzóvá, több tér jusson a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak - mondta Balogh Samu. Hozzátette: a beruházás leghamarabb jövőre kezdődhet el, a cél az, hogy a RAK-PARK projekt első üteme 2023-ra elkészüljön.
    Kérdésre válaszolva a kabinetfőnök elmondta: a Blaha Lujza téren augusztus 9. és 19. között megduplázták a felújítási munkálatok sebességét, hogy csökkentsék az őszi korlátozások időtartamát, amikor már nagyobb a forgalom.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.