Budapest, te drága!
- Részletek
- er
- Budapest, te drága!
- Hírek
Magyarország összes önkormányzatát, állami intézményét és szakszervezetét bevonják abba a szocreál festmény, szobor és tárgyak felvásárlásba, ami az 50-es, 60-as évek kallódó, eltűntnek hitt műveket tárja fel.
- Részletek
- er
- Budapest, te drága!
- Hírek
Alig négy évvel a Duna-medence vaskori örökségét reflektorfénybe emelő Vaskor-Duna nemzetközi együttműködés életre hívása után, a vaskori tematikus útvonalhálózat elnyerte az Európa Tanács Kulturális Útvonal tanúsítványát.
- Részletek
- Budapest, te drága!
- Hírek
Téves az az elképzelés, hogy a mai technológiai környezetben – gondoljunk csak a mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődésére – bármilyen vállalati érték biztonságban van az optimális kibervédelmi feltételek megteremtése nélkül. Míg korábban ennek kiépítése vagy elhanyagolása kizárólag a vezetők kezében volt, ez most megváltozik. Négy és fél évvel a hatástalannak bizonyuló NIS irányelvet követően az Európai Unió 2022-ben elfogadta és kihirdette a szélesebb kört érintő NIS2 irányelvet. Bár a kibertan törvény hatályba lépésének dátuma október 18-a, de az érintetteknek már most el kell kezdeniük a felkészülést, hogy a kijelölt határidőre képesek legyenek megfelelni az elvárásoknak.
A NIS2 irányelv, a kibertan törvény kiterjeszti az előírások alá eső szolgáltatások körét, miközben jelentősen szélesíti azon nemzetgazdasági ágazatok körét, melyekre kötelező érvénnyel vonatkoznak a törvényi előírások. Az új kategóriák, kiemelten kockázatos és kockázatos ágazatokba sorolja az érintett területeket. Kiemelten kockázatos ágazat például az energetika, a közlekedés, a digitális infrastruktúra, míg kockázatos ágazatként lett minősítve többek között a postai és futár szolgálaok, a gyártás és a hulladékgazdálkodás. „Az irányelv életbe lépésével ugrásszerűen megnő az érintettek köre. Míg eddig néhány száz vállalat tartozott a hatálya alá Magyarországon, október 18-a után számuk a 3000-et is elérheti. Éppen emiatt nincs idő a tétlenkedésre. Aki számára világossá válik, hogy az elvárások ezentúl rá is vonatkoznak, már most el kell kezdenie a felkészülést, mert ha nem teszi, könnyen megcsúszhat a számos teendővel”, hangsúlyozta Papp Albert üzleti informatika tanácsadó.
Lényeges határidők:
2024. június 30.
Önazonosítás
Biztonsági osztályba sorolás
Elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős személy feladatköre és kijelölése
Nyilvántartásba vételre bejelentkezés
2024. október 18.
Védelmi intézkedések alkalmazása
Felügyeleti díj megfizetése
2024. december 31.
Első kiberbiztonsági audittal kapcsolatos szerződéskötés az auditorral
2025. december 31.
Első kiberbiztonsági audit lefolytatása
- Részletek
- er
- Budapest, te drága!
- Hírek
Budapest is bekerült Hans Zimmer európai turnéjának helyszínei közé – jelentette be a Semmel Concerts és RCI Global. Az Oscar-, Grammy-, és Golden Globe díjas zeneszerző 2022. március 03. napján ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. A "Hans Zimmer Live - Europe Tour" koncertshow alatt zenekar és kórus is csatlakozik hozzá, így egyedülálló hangzásvilággal szólaltatják meg a rajongók kedvenc filmslágereit és a zeneszerző újabb kompozícióit is.
- Részletek
- mti.hu
- Budapest, te drága!
- Hírek
Kutatás és felsőoktatás címmel kétnapos online konferencia kezdődik csütörtökön a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetségének (Alliance of International Science Organizations, ANSO) szervezésében. Az eseményen olyan témákról esik majd szó, mint a tudományos kutatás szempontjainak érvényesítése a felsőoktatásban, a kutatási intézmények bevonása az oktatásba, az alapkutatás és az innováció közti kapcsolat megteremtése.
- Részletek
- Budapest, te drága!
- Hírek
Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a német Statista kutatócég évente megjelenő rangsora, amely a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta sorrendjében listázta az európai cégeket.
Ezen a listán mindössze 13 magyar cég szerepel, közte a Maraelite Kft., ami összetettben a 569. helyezést, Magyarországi cégek közül az 5. helyet, míg kategóriájában a 6. helyet érte el.
Az FT 1000 rangsora egy meglehetősen összetett eljárással készül, melynek alapja a legmagasabb éves átlagos növekedési ráta (CAGR) mutató, ami az összetett éves növekedési rátát jelenti. A vállalati növekedési ráták számítása a vállalatok által az adott nemzeti pénznemben benyújtott bevételi adatokon alapul. Mindemellett azonban a listán való szereplésnek még számos kritériuma van, nem egyszerű tehát bekerülni az ezres rangsorba.
„Óriási öröm, büszkeség és egyben jóleső visszaigazolás is ez számunkra, ami bizonyítja azt, hogy jó úton járunk, megbízhatóan, stabilan és jól teljesítünk. Ez az elismerés azonban elvárásokat is támaszt felénk, aminek a jövőben is igyekszünk megfelelni, melynek köszönhetően meglévő és jövőbeli partnereink kizárólag csak nyerhetnek” - mondta el Marosán Andrea, a ServerElite-et üzemeltető Maraelite Kft. ügyvezetője.
A mostani elismerés is azt igazolja, hogy a cég 15 éves IT tapasztalattal a háta mögött nem hiába dolgozik azon nap, mint nap, hogy a hazai használt szerver piacot közelebb hozza a vásárlóihoz és így a vásárlás ne nyűg, hanem egy racionális alternatíva legyen akár mikró-, kis és középvállalkozásoknak, akár multinacionális cégek számára is.
- Részletek
- mti.hu
- Budapest, te drága!
- Hírek
Ez évtől Pest megye önállóan pályázhat az európai uniós fejlesztési forrásokra.
- Részletek
- mti.hu
- Budapest, te drága!
- Hírek
Korom Ferenc vezérezredes kérte a Magyar Honvédség parancsnoki posztjáról való felmentését Benkő Tibor honvédelmi minisztertől - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI megkeresésére. Korom Ferenc kérését egyebek mellett azzal indokolta: a Magyar Honvédség előtt álló új feladatok más típusú vezetőt kívánnak.
Construma 2024.
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Hírek
Erősödő szakmai érdeklődés és az iparág kihívásai ellenére is nagyobb kiállítói elégedettség jellemezte a vasárnap véget ért 42. CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakiállítást. Magyarország és a kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb otthonteremtési fórumán a látogatók megismerhették a legfrissebb trendeket, a szakmai fórumok részvevői pedig kicserélhették tapasztalataikat és megismerhették a piac szereplőinek stratégiáját a következő évekre. Viharos időszak utáni óvatos optimizmus – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, és ez jellemezte az öt napos rendezvényt is. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban összegyűlt 455 kiállító (köztük több mint 100 külföldi) a zárónapon arról számolt be, hogy a látogatók az elmúlt éveknél komolyabb és intenzívebb érdeklődést mutattak a termékek és szolgáltatások iránt.
Ki nyer ma? És holnap?
Lejárt- Részletek
- 24.hu
- Budapest, te drága!
- Hírek
- Részletek
- Budapest, te drága!
- Hírek
A gyerekszépségversenyekből a kívülállók csak a csillogást, a szép ruhákat és a koronákat látják, ám valójában egészen más világ bújik meg a színfalak között, mint azt képzelnénk. Nem csak a gyerekek szépsége fontos ugyanis, de a tehetségük is.
A gyerekszépségversenyek nem csak a színpadi vonulásról és a legszebbek megkoronázásáról szól. A versenyeket bizony komoly felkészülés előzi meg, és miközben a gyerekek rengeteget dolgoznak azon, hogy tökéletesítsék a színpadi mozgásukat vagy a nyilvánosság előtt való szereplést, rengeteget tanulnak és fejlődnek is útközben. Jól tudják ezt már a Bartalovics Ildikó által megálmodott és életre hívott Little Miss Hungary kis versenyzői is, akik közül szinte mindegyiküknek olyan problémákat sikerült leküzdenie, amelyeket a versenyek nélkül talán sosem tudtak volna.
„Nem csak a szépségre, hanem a tehetségre is nagy hangsúlyt fektetünk, illetve arra, hogy megmutassuk, melyik gyerek miben a legjobb. A felkészülés során ráadásul nagyon sok készségük fejlődik, ami még a viselkedésproblémákban vagy a tanulási nehézségekben is sokat tud segíteni. Azt tapasztalom, hogy a magyar gyerekek nem csak szépségben, de felkészültségben és rátermettségben is lenyűgözik a nemzetközi zsűrit. Jelenleg is egy nagy versenyre készülünk, a Magyarország Gyermekszépe versenyt május 19-én rendezik, a gyerekek pedig már izgatottan készülnek” - magyarázta Bartolovics Ildikó.
"Kiemelten ügyelünk arra, hogy a gyerekek a legnagyobb biztonságban érezzék magukat, ezért igyekszünk a lehető legjobban megválogatni a szakembereket. Legfontosabb, hogy a gyerekek élvezzék a felkészülést és a versenyeket is, ebben pedig a több mint húsz éve összeszokott szakmai csapat és a szülők biztosítják a legfontosabb hátteret" tette hozzá.
- Felszámoltak egy őrző-védő céghálózatot milliárdos adócsalás miatt
- Mandoki Soulmates
- Minden eddiginél izgalmasabb nyár a Városmajorban
- Biztonságosinternet.hu
- Gundel Takács Gábor lesz az ATV Géniusz című új műsorának műsorvezetője
- Életnagyságú szobrot kap Budapesten a bitcoin alapítója
- Magyar cég szoftverével játszanak az Uber és a Microsoft munkatársai
- Családjával tanult golfozni Győrfi Pál
- A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hírei
- Leizzasztotta a nézőket a hajmeresztő szabadulómutatvány
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



