Szombaton és vasárnap futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A magyar kormány elkötelezett a nők és férfiak közötti egyenlőség és együttműködés erősítése mellett, valamint a testi-lelki-szellemi egészség védelme iránt – erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Európai Unió soros elnöksége alkalmából rendezett tanácskozáson Budapesten.
A sorozatos hőhullámok után sokan már nagyon várják a felfrissülést, és az Időkép előrejelzései szerint már nem kell sokat várni az őszies fordulatra.
Hétfő óta valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaállt a kalauz nélküli rendszer, ősszel pedig további járatokon valósul meg a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.
Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek részt az ügyeletben – mondta az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
De jó volna újra élni mindent;
Látni a tavasznak üde virágzását,
Érezni a Napnak éltető sugarát,
Hallani az őszi falevelek halk susogását,
S érezni szívemnek minden dobbanását.
De jó volna mindent, mindent elölről kezdeni,
De jó volna álmodozó gyermeknek lenni,
Ki felhők hátán száll, s álmai a mennyekig röpül,
Feledni, mi fáj, bút s bánatot eldobni;
De jó volna újrakezdeni...
2014.
A Generali Night Run Budapest futóversenyt szombat este és éjjel rendezik a Várkert Bazár környékén és a budai Vár területén, ezért közlekedési változásokra kell készülni a környéken; a lezárás érinti a közösségi közlekedést is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Egymástól teljesen eltérő irányba mozdult az országos lakásbérleti piac kínálati és keresleti oldala az idei albérletszezonban – derül ki az ingatlan.com csütörtöki elemzéséből, amely a pótfelvételik augusztus végi eredményhirdetésének apropóján mutatja be az albérletpiac helyzetét.
Napos idő várható általában kevés felhővel, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. A derült idő este és az éjszaka folyamán is kitart, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul.
Fedett ügynök buktatta le a pszichiátert, aki minden különösebb ok nélkül írt fel olyan – egyébként kábítószernek minősülő –, ADHD kezelésére szánt szereket, mint a Ritalin és az Adderall. Az 52 éves férfire 32 hónap börtön vár. A Ritalint Magyarországon is rengeteg gyereknek – és már felnőttnek is – írják fel a „hiperaktivitás” tüneteinek kezelésére.
Dr. Jason Stamper Kentucky államban praktizált pszichiáterként már több mint két évtizede, emellett pedig magánrendelése is volt – itt kereste fel őt az amerikai Kábítószer-ellenes Hatóság (DEA) fedett ügynöke. Az ügynök 2022-ben hatszor is meglátogatta, páciensnek adva ki magát.
Stamper mind a hat alkalommal szigorúan ellenőrzött szereket – Ritalint és Adderallt – írt fel az ügynöknek, amelyek csak orvosilag indokolt esetekben adhatóak. (A Ritalin és az Adderall is amfetamin – utcai nevén: speed – típusú szerek, és a súlyos függőséget okozó anyagok közé sorolják őket.) A fedett ügynök mindössze annyit kért a pszichiátertől, hogy adjon neki valamit, ami „nadrágon rúgja” őt.
Stamper még az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatoktól is eltekintett. Bár elküldte a „pácienst” vérvizsgálatra, az nem csináltatta meg a vizsgálatot, a későbbi alkalmakkor a pszichiáter mégis fenntartás nélkül felírta a kért tablettákat. A vádirat szerint az ügynök egy alkalommal azt mondta a pszichiáternek, hogy a tabletta, amit legutóbb felírt, hatástalan volt, ezért ő szó nélkül megemelte a dózist, méghozzá az eredeti adag nyolcszorosára.
A pszichiátert Kentucky keleti körzetének kerületi bírósága 2 év és 8 hónap börtönre ítélte amfetamin-jellegű szerek jogtalan felírásáért.
A két említett szer közül a Ritalint Magyarországon is gyakran írják fel az ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral) diagnosztizált, hat évesnél idősebb gyerekek és felnőttek számára, annak ellenére, hogy a mai napig nem muttattak ki olyan agyi elváltozást az ilyen gyerekeknél, ami igazolná, hogy tanulási vagy viselkedési problémáikat egy kémiai anyaggal kell kezelni. A Ritalin itthon is a „ellenőrzött anyagok” közé tartozik (mivel súlyos függőséget válthat ki), vagyis a jogtalan birtoklása ugyanúgy letartóztatást von maga után, mint az utcai drogoké. A kétezres évek elején még egy úgynevezett „Kábítószer kiadási engedélyt” kellett kitöltenie az orvosnak ahhoz, hogy a szert kiválthassák az engedélyen megjelölt patikában. Napjainkban „okos drogként” is hivatkoznak a Ritalinra: az E-sportok versenyzői előszeretettel fogyasztják, és a diákok is sokan szedik a vizsgaidőszak alatt, mert akár egész éjjel ébren tudnak maradni tőle. Ugyanakkor a mellékhatásait illetően alig tér el az illegális utcadrogoktól: keringési zavarokat, szívproblémákat, szorongást és hallucinációkat is okozhat, a súlyos függőségről már nem is beszélve.
Bár ellenőrzött anyagként van használatban, mégis túl könnyen hozzájuthat az ember, hiszen a hiperaktivitás diagnózisát mindössze az elmondott és megfigyelt tünetek alapján állítják fel, orvosi vizsgálatok ugyanis gyakorlatilag nem léteznek, amelyek kimutathatóvá tennék azt.