„Ez volt életem legijesztőbb élménye…” – interjú a gyógyszerabbahagyási útmutató íróival

Saját bőrükön tapasztalták meg az antidepresszánsok kemény elvonási tüneteit, ezért írtak egy könyvet a gyógyszerekről való leszokás pontos folyamatáról. A két szakember vérfagyasztó részleteket osztott meg saját élményeiről, melyek az útmutató megírására sarkallták őket. A könyv bárki számára hozzáférhető, Magyarországon mégsem alkalmazzák a benne rejlő tudást.

Összesen 55 különböző pszichiátriai szer leszoktatási útmutatóját tartalmazza a Maudsley Deprescribing Guidelines című kiadvány (gyógyszerelhagyási útmutató), melyet három év alatt írt meg két szerzője: David Taylor, a pszichofarmakológia professzora és Mark Horowitz, pszichiáter és kutató. A két szerző egy közel egyórás podcast interjúban mesélt a Mad In America nevű online magazinnak arról, hogyan élték meg saját maguk a pszichiátriai szerek elvonásával járó borzalmakat, melyek hatására végül ők maguk dolgozták ki a leszokási ütemterveket a könyvben szereplő több tucat antidepresszánstól, nyugtatótól és más hatóanyagoktól való megszabaduláshoz.

Mark Horowitz: „Antidepresszánsokat kezdtem szedni, szerencsétlen harmadéves orvostanhallgatóként, és több mint egy évtizeden át folytattam. Kíváncsi voltam, hogy az antidepresszánsok 10 év elteltével egyáltalán hatásosak-e, és nem okoznak-e negatív tüneteket. Folyton fáradt voltam, narkolepsziám volt (kóros aluszékonyság), koncentrációs és memóriazavarom, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon ez magának az antidepresszánsnak köszönhető-e. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok leszokni róla.

Elolvastam az összes szaklapot, és mindegyik ugyanazt mondta: az antidepresszánsok megvonási tünetei, amelyeket »abbahagyási hatásoknak« neveznek, enyhék és rövidek, és néhány hét alatt le lehet állni velük, nagyobb probléma nélkül. Felmentem az internetre, hogy megnézzem, mit mondanak az emberek, és más volt a helyzet. Néhányan hihetetlenül rosszul lettek, amikor abbahagyták az antidepresszánsokat, és ez hónapokig vagy évekig tartott.

Nem tudtam, hogy kinek higgyek. Hat tudományos fokozatom van. Megszoktam, hogy professzorokra hallgatok. Szóval a középutat választottam, és úgy döntöttem, hogy négy hónap alatt leállok a 10 mg Lexapróról. Négyszer megfeleztem az adagomat: a biológialaboromban lévő berendezéssel folyadékká alakítottam, és minden hónapban a felével csökkentettem, így a negyedére, nyolcadára és tizenhatodára is. Azt hittem, hogy átkozottul óvatos vagyok.

Az 1 mg-os adagnál viszont teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Elkezdtem alvászavarokkal küzdeni. Reggelente teljes rémülettel ébredtem, mintha egy vadállat üldözött volna. Ez egész nap tartott, órákon át. Addig futottam, amíg a lábam vérezni nem kezdett, mert ez adott egy kis megkönnyebbülést. Szédültem, és a körülöttem lévő dolgok álomszerűnek tűntek. Ez így ment hétről hétre. Úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és lassan visszaálltam a gyógyszerekre. Néhány hét alatt a dolgok normalizálódtak.

Ez volt életem legijesztőbb élménye, és semmiben sem hasonlított azokra a problémákra, amelyek miatt egyáltalán a tablettákhoz nyúltam. Abban az időben a Nemzeti Pszichózis Egységnél dolgoztam. Beszéltem néhány tudóssal, és felfedeztem ezt a tanulmányt, amely kimutatta, hogy a nagyon kis gyógyszeradagoknak nagyon nagy hatásai lehetnek, és ezért lehet, hogy a végén nagyon óvatosan kell csökkenteni, az utolsó pár milligrammról a legnehezebb leszokni.

Sok pszichiáter kinevetett, és azt mondta: »Ezek homeopátiás adagok. Hogy lehetnek gondjaid?« De amikor elmentem beszélni David Taylorral, ő azonnal azt mondta: »Ez a tömeghatás törvénye. Amikor nincs sok hatóanyag a szervezetben, minden milligrammnyi szer nagyon nagy hatással van.«”

David Taylor: „A 20-as éveimben többféle antidepresszánssal kezeltek, de nem sok sikerrel. A 30-as éveimben Effexort (venlafaxin) kezdtem szedni. Miután stabilizálodtam ezen, észrevettem, hogy elvonási tüneteim lesznek, mielőtt a következő adagom esedékessé válna. Elég furcsa módon 21 óránként egyszer vettem be a tablettát. Ezt kellett tennem, hogy elkerüljem az elvonási tünetek megjelenését, amelyek 21 óra után, óramű pontossággal jelentkeztek.

Elkezdtem egyensúlyvesztést, szédülést, enyhe szorongást érezni, és mindezek a dolgok rosszabbodtak, ha nem vettem be a következő venlafaxin adagot. Történetesen a venlafaxin nem igazán segített rajtam, ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom a szedését. Mindent tudtam az antidepresszánsok abbahagyásáról, és lassan csináltam, és tudtam, hogy milyen tünetek jelentkezhetnek. Ami azonban megdöbbentett, az a tünetek súlyossága volt. Annak ellenére, hogy tudtam, mi fog következni, és ismertem a szavakat, amelyekkel leírhatom a dolgokat, amelyeket tapasztalni fogok, a megtapasztalásuk mégis merőben más volt.

Azt írják, hogy „influenzaszerű tünetek”, de valójában úgy érzed, mintha igazán súlyos influenzád lenne. Ez már önmagában sem valami szívderítő, de aztán írnak még szédülésről, szorongásról, ingerlékenységről, hangulatváltozásról, alvászavarról és élénk álmokról. Nekem mindezek megvoltak, és mindegyikről olvastam, és mindegyik lehetett volna enyhe vagy közepes mértékű, de együttesen, egy időben szörnyűek voltak. És ilyen borzalmas volt az egész, több héten keresztül.”

A szakértők azt is kifejtették, mi okozza jellemzően a megvonási tüneteket azoknál, akik túl gyorsan akarnak megszabadulni a szerektől.

David Taylor: „A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy a gyógyszeradag és a gyógyszer hatása közötti kapcsolat egyenesen arányos. Például azt gondolhatja, hogy ha 100%-os hatást szeretne elérni a gyógyszerrel, akkor a maximális adagot veszi be, és ha a hatás 50%-át szeretné elérni, akkor a maximális adag felét veszi be. De ez nem így van. Az összefüggés nem egy egyenes vonal, amely balról, lentről jobbra, felfelé halad. A kapcsolatot leíró grafikon inkább egy boltív egyik oldalára hasonlít. Elég meredek, amikor a talaj közelében van, és a tetején átkanyarodik, amíg vízszintes nem lesz. Ahogy növeljük a dózist a nullától a nagyon kevésig, meglehetősen nagy farmakológiai hatást érünk el, és amikor a nagyon kevésről egy egészen kicsit megemeljük, ez masszívan megnő.”

Az útmutató kiadványban mind az 55 pszichiátriai szerhez három különböző leszokási ütemterv található, hogy minél testre szabhatóbb legyen az emberek számára. Emellett viszont David Taylor azt mondja: „Alapvető elv, hogy a folyamatot a betegnek kell irányítania, nem pedig az orvosnak kell diktálnia. A beteg az, aki az elvonást megtapasztalja. Az adagok csökkentését a beteg tapasztalataihoz kell igazítani.”

Magyarországon nagyságrendileg háromszázezer ember szed antidepresszánsokat, és szintén több százezren más pszichiátriai szereket. Amikor azonban arra kerül sor, hogy abba szeretnék hagyni a szerek szedését, többnyire hazánkban is ugyanúgy magukra vannak utalva, mint ahogy Taylor és Horowitz volt annak idején. Akár a szerek hatástalansága, akár a kínzó mellékhatások miatt akarják abbahagyni a szedésüket, alapvető emberi jog, hogy megfelelő segítséget kapjanak hozzá az egészségügyi rendszertől. Mivel az útmutató immár bárki számára elérhető, talán nem túlzás azt remélni, hogy a magyar pácienseknek sem kell életük végéig olyan szereket szedniük, amelyek nem segítenek rajtuk, vagy szenvedést okoznak nekik.