Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar kormány elkötelezett a nők és férfiak közötti egyenlőség és együttműködés erősítése mellett, valamint a testi-lelki-szellemi egészség védelme iránt – erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Európai Unió soros elnöksége alkalmából rendezett tanácskozáson Budapesten.

A tárca MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Koncz Zsófia hangsúlyozta, Magyarországon a 2010-es családbarát fordulat óta folyamatosan emelkedik a három év alatti kisgyermeket nevelő 25 és 49 év közötti anyák foglalkoztatottsága: 2010 és 2023 között 66,6 százalékról 78,4 százalékra emelkedett, ami 12 százalékos javulást jelent.

A nők munkanélküliségi arányát tekintve a 2023-as adatok szerint Magyarország a hetedik legkedvezőbb mutatókkal rendelkezik az Európai Unióban
– tette hozzá az államtitkár.

Koncz Zsófia elmondta, hogy a kormány 2010 óta jelentős intézkedéseket tett a nők érdekében, hozzásegítve őket, hogy a munkában és a magánéletben egyaránt kiteljesedhessenek.
A cél az, hogy a gyermekvállalás ne járjon hátrányokkal a munkaerőpiacon, a nők pedig rugalmasan dönthessenek arról, mikor és hogyan szeretnének visszatérni a munka világába – emelte ki az államtitkár.

Ennek érdekében nemzetközi szinten kiemelkedő családpolitikai intézkedéseinkkel biztosítja a kormány, hogy az anyák különböző támogatásokban – például gyedben és gyesben – részesüljenek,
2010 óta pedig több mint duplájára növelte a bölcsődei férőhelyek számát, ezzel is elősegítve az anyák foglalkoztatását – számolt be róla Koncz Zsófia.

Az államtitkár közölte, a kormány támogatja a nők és férfiak közötti egyenlőség elvét, valamint a családok döntési jogát saját ügyeikről, gyermekeik neveléséről.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.