Budapest, te drága!
- Részletek
- MTI
- Budapest, te drága!
Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt.
A borfesztivál, ahol egyszerűen ott kell lenni
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
A Duna felett magasodó hegytetőn elterülő Budai vár a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, amely számos jelentős esemény szemtanúja volt az évszázadok során. Az egyik ilyen kiemelten fontos borkulturális rendezvény a Budapest Borfesztivál, mely szeptember 12. és 15. között ismét beköltözik a Duna-parti panorámát meghatározó Budavári Palota gyönyörű, impozáns falai közé. A Borfesztivál látogatói újra megcsodálhatják Magyarország gazdag örökségét és felfedezhetik hazánk borkiválóságait a történelmi pillanatokat őrző épületek között sétálva. A Borfesztivál mint minden évben, az idén is tartogat újdonságot azoknak is, akik már sokadik alkalommal látogatnak el a borkedvelők egyik legrangosabb eseményére. Bőven lesz felfedezni való a gasztronómiai kínálat étlapján a hazai ízek és az egzotikus konyhák kedvelőinek is. A Borfesztivál idei díszvendége Georgia, hisz bizonyított tény, hogy származik a legősibb borkultúra, amely 8000 éves múltra tekint vissza. Georgia a Halászó gyerekek teraszán tánc előadásokkal és koncertekkel ad ízelítőt hagyományőrző kultúrájából.
Nyitvatartás:
Szeptember 12., csütörtök: 14.00–24.00
Szeptember 13-14., péntek-szombat: 14.00–01.00
Szeptember 15., vasárnap: 14.00–22.00 (Sunday Brunch 11.00 - 14.00)
A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2024-es VinAgora Nemzetközi Borverseny boraiból.
- Részletek
- MTI
- Budapest, te drága!
Ingyenes fogászati előadássorozatot indít a Parodontológiai Klinika, a szeptembertől induló előadásokon a többi között az ínybetegségekről, a fogászati implantációról, a fogszabályozásról és a helyes fogápolásról lesz szó - tájékoztat a Semmelweis Egyetem a honlapján.
Tízezreket várnak az ország sörbulijára
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
Gigászi sör és gasztronómiai választékkal várják az érdeklődőket október 10. és 13. között a Városligeti Műjégpályára az OktoBeerfest szervezői. Az ország sörbuliján kézműves főzdesor és streetfood tér gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon étlen-szomjan, a vidám hangulatot pedig a meghívott sztárfellépők garantálják. A négy nap alatt mások mellett színpadra lép a Magna Cum Lauda, Korda György és Balázs Klári, valamint Fenyő Miklós is.
Október közepén a Városligeti Műjégpályán élhetjük át a világhírű bajor sörfesztiválok utánozhatatlan hangulatát, ahol az előzetes becslések szerint akár 40 ezren is csapra verhetik majd literes korsóikat.
A szervezők tájékoztatása szerint az OktoBeerfest területén Sramli-sátort és óriás Erdinger sörsátort is felállítanak. A német ételek kedvelőinek a bajor gasztro változatos ízvilágát ajánlják figyelmükbe. Azoknak is érdemes jegyet váltaniuk, akik nem csak a sörnek áldoznak a jókedv oltárán, hiszen a pálinka és bor sem lesz mellékszreplő a fővárosi fesztiválon.
Természetesen a szervezők nem feledkeztek meg a családosokról sem, hiszen a helyszínen felállított vidámpark mellett egész hétvégén gyerekprogramok és gyerekfoglalkozások állnak majd rendelkezésre a legkisebb korosztály számára, ráadásul szombaton az Alma Együttes jóvoltából egy gyerekkoncertre is sor kerül majd. A játékot kedvelők, pedig mindenféle serrel és minden mással kapcsolatos vetélkedőkben mérhetik össze kézségeiket déltől éjfélig minden nap.
Jegyek: elővételben már kaphatók, a helyszínen október 08-tól a Városligeti Műjégpálya bejárata előtt felállított jegyértékesítő ponton, valamint a netes felületen érhetők el.
![]()
- Részletek
- er
- Budapest, te drága!
Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.
Vámpírok Éjszakája & A sötétség eleganciája!
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
Emlékszel az ikonikus vámpíros szerelmi történetekre, mint a Interjú a vámpirral, Van Helsing, a Vámpírok bálja, a Vámpírnaplók vagy akár Alkonyat sorozatokra, amik nem csupán a borzongásról szólnak, hanem a szenvedélyes, tiltott szerelmi szálakat is kiemelik?.Az ilyen misztikus világok hangulatát idézi meg a Vámpírok Éjszakája, ahol az elegancia, szenvélyes vágyakozás és a szerelem örökkévalósága találkozik!
Ez az este garantáltan magával ragad, minden dal egy-egy titkot rejt, a vágy, a szenvedély, valamint a tiltott szenvedélyes szerelem történetek elevenednek meg. A varázslatos zenei élmény középpontjában olyan ismert művek állnak, mint Az Operaház Fantomja, Vámpírok Bálja, Jekyll és Hyde, Nyomorultak, Macskák, valamint ismert operák legnépszerűbb dallamai. Ezen az elegáns estén a klasszikusok együtt lélegeznek a nagy világslágerekkel, ahol a fény és a sötétség egymás mellett létezik.
A sejtelmesen megvilágított falak között a régmúltat idéző kastély hangulat mellett, a misztikum, a mese, szenvedély és a szerelem fonódik össze. Az est során az Orfeum keverőmesterei különleges koktélokkal – mint a Bloody Mary, Vámpír Csókja, Fekete Özvegy és Drakula Vére – várják a vendégeket, miközben a háromfogásos vacsora teszi teljessé az élményt.
Dress code: A vendégeket arra kérik, hogy az esemény eleganciáját fekete, fehér és piros színek kombinációjával hangsúlyozzák
Időpont: 2024. november 2., este 8 óra
Helyszín: Orfeum, Budapest
Előadók: Csengeri Attila, Mahó Andrea, Kovács Gábor
Az Orfeum átalakul és kitárja kapuit, hogy egy igazán felejthetetlen estére invitáljon. Készülj fel az év legmisztikusabb zenei utazására!
- Részletek
- mavcsoport.hu
- Budapest, te drága!
Február 2-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba. Január 27-én nyílt napra várják az érdeklődő családokat a Széchenyihegy állomásra.
17. Lelkes Ásványbörze a MOM Sportban
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
Szereted a természetet? Szereted az ásványokat? Gondoltál már arra, hogy ékszereket készítesz? Akkor itt a helyed! Október első hétvégéjén újra az ásványoké a főszerep a MOM Sportban. 120 hazai és külföldi kereskedőnél ásványok, drágakövek, ősmaradványok, kész ékszerek, ékszerkészítési alapanyagok, mindenféle dísztárgyak várják hatalmas választékban a látogatókat.
A rendezvényt kísérő egyéb kiállítások és programok:
- Interaktív földtudományos játszóházak.
- Kígyósimogató fotózási lehetőséggel.
- Drágakő-határozás.
- Szakmai előadások.
- Aranymosás.
- Kreatív játszóház.
- UV lámpás ásványbemutató.
- Bonsai kiállítás
- Egészségsziget
Nyitva tartás: Szombaton: 10-19 óráig, Vasárnap: 10-18 óráig
Cím: 1123 Budapest, Csörsz utca 14-16. /Mom Sport épülete/
- Részletek
- Budapest, te drága!
A Fővárosi Közgyűlés díjmentes utazási lehetőséget biztosít a nyilvántartásba vett budapesti álláskeresők számára.
Lindsey Stirling visszatér Budapestre
Visszavonva- Részletek
- Budapest, te drága!
- Programok, események
Október 11-én Budapesten az MVM Dome-ban ad koncertet Lindsey Stirling világhírű hegedűművész, ahol legújabb projektjét, a Duality-t mutatja be. Az este különleges vendége NYA lesz, aki szintén izgalmas előadással készül. A Duality egy lenyűgöző zenei utazás, amely a belső erő, a bölcsesség és az identitás folyamatos átalakulását tárja a közönség elé. A koncert során Stirling bemutatja legújabb kislemezeit, köztük az Eye of the Untold Her, az Inner Gold és az Evil Twin című dalokat. Mindezt a rá jellemző egyedi stílusban és páratlan energiával adja elő. Lindsey előadásai lenyűgözőek és inspirálóak. Mesterien integrálja az összetett koreográfiát, lélegzetelállító légi akrobatikát és lenyűgöző jelmezeket, amelyeket mind ő maga tervez. A zene, a tánc és a vizuális művészetek egyedülálló, felejthetetlen élménnyé válnak, melyek elvarázsolják és inspirálják a közönséget.
- Brooklyni mese a Belvárosiban
- Szijjártó: egy kivétellel soha ennyi oltóanyag nem érkezett Magyarországra
- Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát
- Merkely: a jelenleg cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat
- Hans Zimmer újra Budapesten
- A fertőzöttek száma a világon 114 millió, a halálos áldozatoké meghaladta a 2,53 milliót
- EMMI: Több pénzt kapnak a hétvégén is oltó háziorvosok az oltás felgyorsítása érdekében
- Botrányhős
- A két élő legenda zenével búcsúzik egymástól
- Galgóczi: cél, hogy minél többen megkapják az első oltást
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



