Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.

Kis-Juhász Fábiánt gyerekkora óta foglalkoztatta a divat világa. Elmondása szerint 4-5 éves lehetett, amikor elkezdett hercegnőket és különböző női karaktereket báli ruhákban lerajzolni, majd később ez organikusan átfejlődött azzá, hogy kézzel fogható tárgyakká, ruhákká fejlessze őket.

„Először csak papírból vagdostam ki dolgokat, aztán a nagymamám tanított meg pici ruhákat varrni a játékaimnak. Fiatalon eldöntöttem, hogy Londonban tanulom meg a szakmát, mert olyan neves tervezők és művészek nyomdokába akartam lépni, mint John Galliano, Vivienne Westwood vagy Alexander McQueen, akik inspiráltak a tanulmányaim során” – fogalmazott a divattervező.

Miután lediplomázott, Kis-Juhász Fábiánt megkereste egy nagyon jó nevű showroom, akikkel le is szerződött. Az ő klienseik között vannak olyan stylistok és magazinok, akik Christina Aguilera kaliberű emberek dolgoznak együtt. A magyar divatszakember mégis meglepődött, amikor a sztárénekesnőt az ő ruhájában fotózták.

„Christina már sokszor megújította önmagát, sok stílusban láthattuk, ezért el sem tudtam képzelni, hogy milyen kontextusban használná az én ruháimat. Azon még jobban meglepődtem, hogy végül használták is a darabot, mert nagy világsztárok esetében a stylistok sok darabot behívnak, de ez még nem garantálja, hogy az ügyfelüknek mindegyik tetszeni fog” – magyarázta.

A szóban forgó darab egy piros, áttetsző tüll kabát, ami Kis-Juhász Fábián diplomakollekciójának a része, amit különböző démonizált női archetípusok ihlettek, nagyon sok kézzel festett és hímzett áttetsző ruhanemű található benne.
A divattervező most egy új kollekción dolgozik, amiben lesznek kommerszebb darabok is, de közben megpróbálja azokat izgalmassá tenni.

„Nem könnyű olyat kreálni, ami egyszerre különleges és releváns, de eladható és imponál a vevőknek is. Ez a kihívás az egészben” – tette hozzá Kis-Juhász Fábián.

Mint mondta, emellett dolgozik egy izgalmas megrendelésen egy hírességnek, de erről szeptemberig nem árulhat el részleteket.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.