Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Társadalmi programok, közte a Beethoven-projekt 2.0, a zeneoktatási platform és a Máltai Szimfónia alkotják az Óbudai Danubia Zenekar új évadának alapját.

    Szeptember 23-án debütál a Danubia Zenekar és Hámori Máté új projektje, melynek célja az ország legelmaradottabb régióiban élő, zenét tanuló gyerekek integrációjának elősegítése - közölte a zenekar az MTI-vel.
    A Máltai Szimfóniával közös programban a zenekar tagjai több mint fél éven át látogatták az első koncerten résztvevő iskolákat Tarnazsadányban és Tarnabodon. A muzsikusok itt együtt gyakoroltak a jellemzően mélyszegénységben élő fiatalokkal, előkészítve a szeptemberi fellépést.
    A Zeneakadémián a gyerekek és a zenekar tagjai egy klasszikus zenei motívumok és cigány dallamok együttes felhasználásával, kimondottan az alkalomra készült Ott Rezső-művet mutatnak majd be. A koncertet további alkalmak követik, és terveik szerint idővel a résztvevő települések listáját is kibővítik. A közös zenéléseket a Danubia bérletes nagykoncertjei követik, amelyeken sok kortárs és ritkán hallható remekmű szólal meg.
    Folytatódik a zenekar nemzetközi visszhangot kiváltó kezdeményezése, a Beethoven-projekt. A Hámori Máté karmester ötlete alapján megvalósult koncerteken siket és hallássérült embereket látnak vendégül, akik különböző rezgéstovábbító eszközök és speciális hallókészülékek segítségével "hallgathatják" Beethoven dallamait, valamint a zenekar tagjai mellé ülve, a nagyobb hangszereket megérintve érzékelhetik a hangzást és a dinamikát.
    Ebben az évadban Mozart művei szerepelnek a projekt műsorán, október 1-jén, november 5-én és december 3-án várják a hallássérült és siket gyerekeket, felnőtteket a Budapest Music Centerben. A kommunikációt jeltolmács segíti majd. A zenekar várhatóan még idén külföldi partnerekkel folytatja az ép hallásúak hallásvédelmére is figyelmet irányító projektet. A délelőtti koncerteket esténként a Mozart and Co. sorozat előadásain ismétlik meg egy bérletsorozatban.
    Élményközpontú, korszerű segédletet nyújt Az ÉNekÚT nevű oldal, amely az Út a zenéhez tartalmait és a Danubia Zenekar online oktatási célú videóit alapul véve teljes tanéveket átfogó, tanórákra lebontott óravázlatokat kínál az énektanároknak. A programban részt vevő iskolák számára az adott tananyaghoz kapcsolódó zenék és zeneszerzők, vagy akár szolfézs feladatok is elérhetőek lesznek, továbbá kimondottan az ÉNekÚT céljaira készített nagyzenekari karaoke videók is. A programhoz bármilyen magyarországi iskola csatlakozhat, bővebb tájékoztatás az utazenehez.hu oldalon és az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kapható.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.