Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Augusztus 26. és 30. között rendezik meg a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált; az idén 22. alkalommal megvalósuló nyárbúcsúztató eseményen többek között színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A fesztivál programja szerint augusztus 30-ig látogatható Az év természetfotósa 2019 című fotókiállítás, amelyen válogatást mutatnak be a hazai természetfotózás legjobb alkotásaiból. Augusztus 26-tól szeptember 13-ig Barangolások a Kárpát-medencében címmel Thaler Tamás fotókiállítása látható - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
    Mint írják, augusztus 26-án a Grazioso Kamaraegyüttes és Csordás Klára lép fel Hálaadó koncert a járvány utáni újrakezdésért címmel. Ugyanezen a napon látható a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása, Zsiga és a nők címmel, amely Móricz Zsigmond naplói és meséi alapján készült.
    Augusztus 27-én is színházi produkciót láthat a közönség: Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián művéből A Pál utcaiak címmel készült előadás helyi gimnazisták fellépésével, Szalai Kriszta színművész rendezésében.


    Augusztus 28-án Legyek a lábnyom! címmel érzékenyítő koncertszínházat mutatnak be Szabó Balázs zenéjével, továbbá Gyökereink-virágaink - Versek, dalok Trianon emlékezetére címmel, a Kaláka együttes, valamint Oberfrank Pál és Tarpai Viktória színművész fellépésével látható produkció.
    Augusztus 29-én, szombaton a gyerekek számára horgászversenyt szerveznek és megnyílik a Mesekert, ahol játszóházak, próbatételek, feladványok várják a gyerekeket. Ogaljo csodaszarva címmel a Rozsnyói meseszínház mutatja be produkcióját, majd Együtt! címmel Micsik Béla (Vajdaság), Bella Péter (Magyarország), Kováts Marcell (Felvidék) és Bíró Julcsi (Erdély) közös koncertje hallható. Fellép többek között az Eszter-lánc mesezenekar és a Kócos Artista Társulat, továbbá solymászbemutatót is tartanak szombaton. Este a Társasjáték New Yorkban című darab látható a kecskeméti Katona József Színház előadásában. Az előadás után a Csillagok titkai címmel szerveznek programot.
    Augusztus 30-án, vasárnap Játsszunk együtt! címmel Halász Judit ad koncertet, majd Az okos lány című darabot adja elő a Ládafia Bábszínház. A programban szerepel Habók János bűvész műsora, Vitéz László és Vas Juliska címmel Fabók Mancsi Bábszínháza mutatkozik be, továbbá a Fricska Táncegyüttes műsora és gólyalábas bemutató is látható. Vigyázzunk Budára! címmel jótékonysági koncertet rendeznek, Presser Gábor és barátai fellépésével.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.